Haupt Baruchnak

Full text search

Haupt Baruchnak
Collegno (al Baraccone), 1878. május 28.
Uram!*
Az azelőtti években gyakrabban, de azért még ebben az időben is több izben megtörtént, hogy Kossuthot segélyt kérő, sőt követelő levelekkel zaklatták. A fenti levél Haupt Baruch szatmári lakóshoz volt intézve, ki azzal a követeléssel zaklatta hogy fizesse meg neki azt a 40,000 forintját, melyet a forradalomban mint a honvédség szállítója vesztett. K. F.
Ön hozzám, éppen énhozzám, a vagyontalan, öreg számüzötthöz fordul, hogy mentsem meg Önt a kétségbeesés lejtőjétől, melybe családjával az által jutott, hogy a szabadságharcz alatt tett szállításaiért járó 40 ezer frtját elvesztette. Szomoru dolog, hogy a nemzet, mely annyi idegen adósságot elvállalt, a melylyel nem tartozott, azt, mivel tartozik, nem fizeti. De én a nemzetet nem kárpótolhatom.
Nem akaratomon mulik, de tehetségem az oka, hogy én senki nyomorán a világon többé nem segíthetek. Egy kézi táskával karomon, melyben egy pár fehérnemü volt, vettem bucsut lesujtott hazánktól 29 év előtt, – tiszta, de üres kézzel, vagyontalanul. Nehéz munkával, örökös gondok közt, kerestem magam s családom számára a mindennapi kenyeret – de bár magam szükséget szenvedtem, soha sem tagadtam meg a segítséget honfitársaim nyomorától, a míg csak oly körülmények közt voltam, hogy keresetre számíthaték. – Ezernyi ezrekre ment, a mivel – magam nyomorogva – segítettem keserves keresményemből másokat, a kiknél bizony csak hálátlansággal találkoztam. De már régóta nem vagyok azon helyzetben, hogy segíthessek. A mióta a hazafiui kötelesség Angliából Olaszhonba költözni kényszerített, keresetem nincs. Hontalanságom első tiz évi keserves fáradságainak megtakargatott romjaiból tengetem szűken öreg napjaimat, s e romok is fogyatékán vannak; nem hogy valami feleslegem volna, de még szűkre szabott szükségeimet is alig vagyok képes fedezni. Sajnálom Önt, de én sem Önön, sem senki nyomorán nem segíthetek.
Kossuth.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me