I.

Full text search

I.
Hazánk – ha ugyan szabad azt még enyémnek is neveznem – politikai nyomoruságai közben vigasztaló mozzanatnak tünik fel a szintoly élénk mint sokoldalu intellectualis mozgalom, mely Magyarországon észlelhető. Végtelen nagy e részben a különbség az én korom s a mostan közt. Öröm látni, hogy a mind tágabb és tágabb körre terjedő érdeklődés mellett immár alig van a tudományos culturának oly ága, melynek az illető tudomány mai magas szinvonalán álló mívelői közt a magyar szakavatottság díszes helyet nem foglalna el, sőt több magyar tudós van, kinek buvárlatai egyik-másik tudomány továbbfejlődésének tényezői közé sorozhatók.
Én báró Nyáry munkáját az ősembertani rejtelmek felderítése körül, ezek közé számítom. Szakértő ugyan teljességgel nem vagyok, de mint amolyan igénytelen műkedvelőnek a földtan, s vele kapcsolatban földünkön a szerves élet fejlődésének nyomai kedvencz tanulmányaim közé tartoznak, s eléggé ismerem az eddigi kutatások eredményeit, miszerint beláthassam, hogy báró Nyáry aggteleki ásatásai, a leletek régészeti értékét hitelesítő coefficiensekre fordított gond, a meghatározásoknál minden oldalra kifejtett figyelem, s a tudomány kivánalmainak megfelelö leirás oly sokoldalu s annyira becses anyagadalékot nyujtanak az ősembertan és néprajz (ethnographia) tudományához, hogy az nemcsak mint complementaris bizonyíték foglal helyet az eddig ismert adatok mellett, hanem új adatokat is szolgáltat a tudomány számára, még pedig olyanokat is, melyek egy-egy ekkorig általánosan elfogadott nézet újból átvizsgálására kiindulási pontul szolgálhatnak.
Ilyenek például azok az ember-állcsontok, melyek nem 16, hanem csak 12 vagy 14 fogat tartalmaztak, valamint ilyen az is, hogy a talált vázak arczczal mind föld felé voltak fordítva, a mi – tudtomra – minden eddigi leletek közt egyedül áll s ethnologiai tekintetben nagyon fontos felfedezés.
Aztán igen nagybecsü adalékot nyujtanak, sőt hézagot töltenek be a baradlai ásatások az összehasonlító craniologia számára, minthogy (miként azt Lubbock is említi) ekkorig igen kevés oly eset van feljegyezve, midőn »barlangokból« ép vagy összerakásra alkalmas emberkoponya került elő; pedig nem lehet kétségbe vonni, hogy a craniologiai összehasonlítások a »genus homo« leszármazásának s haladványos fejlődésének kutatásánál igen fontos utjelzők.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me