Cuggia E. hadügyminiszter – Kossuthnak.

Full text search

Cuggia E. hadügyminiszter – Kossuthnak.
HADÜGYMINISZTERIUM.
Flórencz, 1866. augusztus 27.
Vettem e hó 19-én kelt becses levelét. Fogadja köszönetemet abból az alkalomból hozzám intézett azon szerencsekivánataiért, hogy a király bizalma a hadügyminiszteri székbe ültetett.
Tudatom Önnel, hogy sürgősen figyelembe vettem azt, a mit becses levelében előadni méltóztatott a magyar legio jövőjére vonatkozólag, a létre jött politikai események folytán.
Van szerencsém tudatni Önnel azt is, hogy tüzetes gondozásom alá vettem azt (és felkértem külügyi collegámat is ugyancsak arra), hogy az Austriával kötendő béke pontozatai közé bevétessék az a kikötés, hogy amnestia adassék a magyar legióhoz tartozó egyéneknek, lettek légyen ezek hadi foglyok, szökevények vagy egyszerű emigránsok.
Midőn a fentebbit Önnek tudomására hozom, fentartom magamnak Önnel közölni a kormány további elhatározásait úgy a magyar legióra vonatkozólag, mely jó szolgálataiért kiérdemelte Olaszország elismerését, mint Ihász Dániel lovag, ezredes, személye iránt, a ki iránt Ön kiváló érdeklődést tanusít.
A legnagyobb tisztelettel
Cuggia E.
(Francziából.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me