Klapka – Kiss Miklósnak.

Full text search

Klapka – Kiss Miklósnak.
Páris, 1866. junius 30.
Kedves Barátom!
Én lehetetlent nem tehetek. A követségnél voltam és ott a legfontosabb kérdésekkel visszatartottak, úgy hogy csak 11 1/2-kor lehettem nálad, a hol is Irányival találkoztam, a ki szint oly elkeseredett mint te. Im a levél Lajoshoz. – Tégy vele, a mit akarsz és jónak látod. Én ma 5 órakor Berlinbe utazom és onnan körülményesen megirom neked, hogy mi történt. – Szomorú vagyok minden jó kilátás mellett – látván köztünk az egyenetlenkedés magvait.
Hű barátod
György.
Kiss Miklós ezt a levelet elküldi Kossuthnak és magyarázatul ezt irja: E levelet Klapkától ép most vettem itt S.-Angeban. Junius 29-én esti tiz órakor Klapkának kormányzó úrhoz irandó levél szövegébe ez állott:
S.-Ange, 1866. julius 1.
»Én tisztelem Önben nemcsak a hazafit, de a nemzet választottját is, s örömmel vetem mérlegbe Ön mellé katonai tevékenységemet; együtt lépjünk a haza, földére s a népért a néppel győzni fogunk.«
Továbbá ezen szótól: Én tehát egész végig új szerkezet; – az eredeti szerkezetben ez állott:
»Jó szivvel fogok Berlinben Önnek megérkeztéig ügyeink előmozdítására felügyelni; azok szerint, miket Kiss Miklós Önnek nézeteiről levélkivonatban velem közlött, nincs semmi eltérés nézeteink közt.«
Hogy történt az, hogy Klapka ezen szerkezetet távoztom után Párisból megváltoztatta, azt nem tudom elképzelni. lehet, hogy nem érti vagy félre érti a szavak valódi értelmét, de ez mindegy, megmosom ezért fejét, s annak úgy kell lenni, a mint irám, azaz: hogy Klapka elismerendi Kormányzó Ur vezérségét s magát, miként a nemzet tette s teszi s okvetlen teendi is. Kormányzó Úr kormányzatának alárendelendi.
Ez az én dolgom! azért arra kérem Kormányzó Urat, hogy legyen, mint mindig, nagylelkű, indulgens és ne csavarja ki kezemből a béke olajágát, mely szivemből nőtt ki, hol mindkettőjük iránti barátságom s sympathiám ereje által vert gyökeret.
Kiss Miklós.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me