99. Pest, 1840. december 16.
Kossuth kéri almási Balogh Pál közbenjárását Esztergomban, hogy elhárítsák Feichtinger pesti plébános akadékoskodásait házasságával kapcsolatban.
Pest. December 16-d 1840.
Szívességét a leghőbb köszönettel köszönöm. Megtevénk a helybeli plébánosnál, Feichtinger prépost úrnál mindazon lépéseket, miket Ön becses levele szükségesnek mondott. Ez a jó ember sok nehézségeket tőn; s ha nem említem neki, miként azokban, miket boldogtalan encyclicáik új szabályúl állítanak föl, részemről föl nem akadok, de ha azon s az illedelem és méltányosság határain túl akadály tétetik, kéntelen leszek azt saját személyem ellen intézett vexának tekinteni, pedig nem vagyok az, ki illyesmit halgatagúl zsebre tenni szoknám; ha mondom, illyesmit nem említek, tán nem is tudom reábírni, hogy följelentse, miképpen köztem s jegyesem közt rokonság nincs, e részben tehát dispensatorium kiadásának akadálya fön nem forog. Végtére mégis megígérte, s ha csak nem szótörő, ő is fölküldi ma jelentését.
Ő már tudta, hogy Ön nevemben szót tőn az illető helyen, s egyszer azt is mondá, hogy a kedvezőnek látszó választ csak azért adták Esztergomban, hogy tőlem szépszerrel menekedjenek. Természetesen megérintém, hogy nem nagy dicséretet mond a herczegprímás udvaráról, ha ügynökeiről illy alávalóságot s gyávaságot fölteszen.
Alázatosan kérem kedves barátom, méltóztassék e levelem folytában a szükséges tudakozódást és sürgetést megtenni.
Egyébiránt én december utolsó napján akarnék eskünni, s dismissionalist is kértem a plébánostól, mert jegyesem restellene a parochiára menni, s hon szeretne a cerimonián átesni. Az elsőre nézve azt mondta a plébános, hogy január 7-éig terjed a tilos idő, én azt tartom, csak karácsonyig. A másodikra ő határozottan nem nyilatkozott, de beszéd közben érinté, hogy az esküvésnek a háznál történni nem lehet, hanem a paplakban kell. – Én ezt természetesen magának a pastoralisnak értelmében botor magyarázatnak tartom, mert az a templomból tiltja ki a vegyes házasságok esketését, és így maga kap rajta, hogy másutt történjék, a paplak említése csak illedelem parancsakép van odatéve, az olly botrányok kizárására, mint itt-ott történnek; de korántsem kizárólag azért szól illyformán az encyclica: „in domo parochiali vel alio loco decenti”.
Ezeket azért írom meg, hogy megkérjem, hahogy a dolog különben rendin van, s történhetik, méltóztatnék megkísérteni a kieszközlést, hogy a dispensatoriumba az ismeretes záradék „ubicunque per quemcunque” s az betétessék vagy legalább plébános úr felsőbbségétől utasíttassék, hogy az áldás megtagadásán és a pastoralisok értelmén túl akadályokat ne tegyen, s haszontalan scrupulusaival panaszra okot ne szolgáltasson.
Becses válaszát minél előbb alázatosan kikérem.
Ami azt a másikat illeti, miről aként méltóztatik nyilatkozni, hogy majd személyesen értekezünk, én szíves barátságát e részben is a legőszintébb érzéssel köszönöm, de megvallom, hogy még csak eszem ágába sem jutott Barátom Uramnak illyesmivel alkalmatlankodni akarni; én azt amúgy közbevetőleg említettem, minden czélzás, minden vég nélkül.
Fogadja még egyszer szíves köszönetemet. Isten Önnel s a hazával; ölelem meleg barátsággal
barátja s polgártársa
Kossuth
S. k. eredeti. MTAKKt Ms. 10254/a.
Közölve: Sáfrán, 1960. 636–637.