b) Lahner György ezredes fegyvergyári felügyelőnek, a lengyel szabadcsapat fegyverzetének kiutalásáról:

Full text search

b) Lahner György ezredes fegyvergyári felügyelőnek, a lengyel szabadcsapat fegyverzetének kiutalásáról:
Addig is, míg ezredes úrnak kedves szerencsém leend a rég kiérdemlett tábornoki oklevelet megküldeni, a következő teendőket minden egyebet megelőző figyelmébe ajánlom nagyon és sürgetőleg:
Klapka ezredes úrnak ma vett jelentéséből értem, miképen a lengyel csapatnak egyik része, Thorzniczky alezredes hősei, lovas szolgálatra ajánlkozván, most már lovas fölszereltetését igényli.
Több okaink vannak, hogy ez igényt haladéktalanul rögtön teljesítsük.
E lengyelek már eredetileg azon föltétellel ajánlkoztak a magyar álladalomnak szolgálni, hogy lovas csapattá alakíttassanak. S hogy eddig gyalogokkint szolgáltak, csak méltánylandó önmegtagadásuknak köszönhetni. Épen megérkezésükkor lévén a kassai ütközet: ők nem használva ürügyül az elmaradásra, hogy még lóra nem lettek ültetve, miszerint az ellenséggel azonnal szembeszállhassanak, azonnal szuronyos fegyvert ragadtak, s mint gyalog csapat öntötték vérüket s haltak el egy részben, hogy a mi gyakorlatlan újonczainknak vérét és életét megmentsék. E hősöknek ily vitézsége és önmegtagadása már eléggé teszi kötelességünkké, hogy beváltsuk szolgálatba lépésök föltételét.
Ezenkívül Klapka ezredes rendelkezése alatt különben is kevés levén a lovasság: azt, hogy a lengyelekből is gyakorlott lovas csapatunk támadjon, szükségeink is parancsolják.
Ezredes úr tehát rögtön minden egyebet, ha kell, félretéve, 200 emberre következő készleteket leszen szíves kiállítani:
a) 200 dsidát, a lobogócskák rajtok magyar háromszínű tafotából legyenek; e lobogóknak megkészíttetése körül talán sikerülend ezredes úrnak, vagy Lukács Sándor biztos úrnak a nagyváradi hölgyek szives közremunkálását kinyerni.
b) 200 görbe kardot;
c) 200 embernek pisztolyokat;
d) 200 nyerget és nyeregszerszámot.
E szükségek kiállításában Lukács Sándor úr erélyessége és munkássága igénybe veendő.
Mindent a mi készen leszen, azonnal Nyiregyházára kellend egyenesen szállítani.
A lengyelek vitézsége harczainkban, ügyünknek legjelentékenyebb támaszai közül levén: ezredes úr az érdek szempontjából is, buzgólkodandik e kiállítást lehetőleg sürgetni.
Fogalm. Kossuth s. k. kiegészítéseivel.
O. Lt. OHB 1849: 1415.
Mellette 1. Bónis jelentése, mellékelve hozzá különböző számadások a lovas szabadcsapatok költségeiről. 2. Kossuth s. k. fogalmazványa a pénzügyminisztériumhoz, hogy utaljanak ki Bónisnak 20 000 forintot a lóvásárlásokra.
Klapka jelentése az 1434. sz. alatt van, mellette utasítás fogalmazványa a pénzügyminisztériumhoz, hogy utaljon ki Thorzniczkinak 4000 forintot a felszerelések megvásárlására.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me