c) A lemondott Hasszu László újabb megbizatása:

Full text search

c) A lemondott Hasszu László újabb megbizatása:
Kossuth a fenti rendelkezéseket rövidesen kénytelen volt megváltoztatni. Nem állapítható meg, hogy Buda Sándor utasította-e vissza a megbizatást – Buda ugyanis mint képviselő Debrecenben tartózkodott – vagy Kossuth csak ekkor lett figyelmes a kővárvidékiek feliratára, amelyben Hosszuhoz ragaszkodtak s lemondásának elutasítását kérték, mindenesetre megváltoztatta rendelkezéseit és febr. 22-én újból Hosszu Lászlót bizta meg a főkapitányi teendők ellátásával: Önnek folyó hó 8-áról írt levelét, mellyben tudatja a honvédelmi bizottmánnyal, hogy a f. évi 1283-ik szám alatt ideiglenesen reá ruházott kővárvidéki helyettes főkapitányságot el nem vállalhatja, annál nagyobb sajnálattal vettük, minthogy értesülvén ez iránt, Kővár vidéke igazgató választmánya 105-ik szám alatt ugyan azon napról azon hivatalos kérelemmel járult hozzánk, hogy önnek ebbeli vonatkozását semmi esetre se fogadjuk el azért, mert Kővár vidékén Ön az egyedüli egyén, ki az ottani közönségnek osztatlan s teljes bizalmát birja.*
A kővári igazgató választmány kérelmét l. OHB 1849: 2271. sz. alatt.
Megtörténhető, hogy gróf Teleki Sándor főkapitány elébb térhet vissza Kővár kormányzatára, mint hívők.
Azonban a vidéknek kormányzó nélkül egy napig is lennie olly veszélyes dolog, mellynek következményei kiszámíthatlanul s helyrehozhatlanul károsak leendenek, mint ezt különösen Ön felterjesztésében igen világosan kimutatá.
És azért ezennel újabban is igénybe véve Önnek hazafias lelkességét, felkéri a honvédelmi bizottmány, hogy addig is, míg gróf Teleki Sándor visszatérhetne, helyét betölteni sziveskedjék.
Vegye Ön tekintetbe az igazgató bizottmánynak fennebb érintett nyilatkozatát, a melly a mellett, hogy a legnagyobb dicséret, mellyet egy hatóság közönsége hazafiról s polgárról mondhat, egyszersmind a működés sikerének bizonyos záloga, s vegye tekintetbe Ön azon következményeket, mellyeknek Kővár vidéke kormányzó nélkül, kitéve van, bár mi rövid időre is.
A honvédelmi bizottmány hiszi, hogy Önnek annyi bizalommal támogatott hazafisága mind azon okokat, mellyeket felterjesztésében az el nem fogadásra felhozott, háttérbe szorítandja, s kerüljön bár önnek öntagadásába, azt hazánk szent ügyéért megteendi s az elárvult Kővár vidékét gondjaira veendi.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 2011.
Mellette Hosszu László fentemlített levele Kossuthhoz.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me