b) Bihar megyének, a megye területén lévő szabadcsapatok élelmezéséről:

Full text search

b) Bihar megyének, a megye területén lévő szabadcsapatok élelmezéséről:
Önök folyó hó. 19-kén 529.530/1849. sz. alatt kelt felterjesztésére, mellyben az erdélyi széleket védő nemzetőreinknek a megyebeli szabad csapatok által eszközlendő felváltását azon nyilvánítással kérik: hogy ellenkező esetben a szabadcsapatoktól f. hó 27-kétől kezdve az élelmezést és ellátást lesznek kénytelenek megtagadni – válaszoltatik:
Miként felvilágosító, sürgető vagy kérő felterjesztéseiket, jelentéseiket, akármelly körülményeik iránt is mindenkor szívesen veszi s elvárja, a kormány, de azt határozniok olly csapatokról, mellyek közvetlen a kormány rendelkezése alatt állanak, miszerint ha felváltás végetti kimozdításuk rögtön nem eszközöltetik, az ellátást és élelmezést tagadandják meg tőlük: épen nincs a maga helyén s ezen határozatuk annál inkább helytelen s annál inkább roszaltatik, mert a hadügyminisztérium ez ügyben megtéve már előleges intézkedéseit, mely intézkedések mikor- s mi idő alatt hajtassanak teljesen végre, azt megszabni nem önöket, hanem őt illeti.
Ha hogy tehát a kérdéses szabadcsapatok f. hó 27-kén túl sem lennének kimozdítva – emiatt tőlük az ellátást s élelmezést megtagadni, a legszigorúbb felelet terhe alatt ezennel eltiltatnak önök.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 3652.
Mellette Bihar megye fenti tartalmú felterjesztése. – A megye márc. 27-én kelt válaszában visszautasította a rosszallást, azt állította, hogy állásfoglalása Kossuth febr. 9-i, 1718. sz. rendeletén* és hadügyminiszteri intézkedésen alapult s megismételte az előző kérést.
L. előbb, 210/d. sz. alatt, 385. l.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me