a) Utasítás Degenfeld Imre szabolcsi főispánnak a kassai csatából megfutott nyiregyházi honvédzászlóalj összeszedésére és népfelk…

Full text search

a) Utasítás Degenfeld Imre szabolcsi főispánnak a kassai csatából megfutott nyiregyházi honvédzászlóalj összeszedésére és népfelkelés szervezésére.
A nemzet függetlensége kivívásának reményét a honvédzászlóaljak vitézségében tette le.
Sok zászlóalj e reményt meghiusítá. De nem inkább egy sem, mint a nyíregyházi, mert ez Kassa aluli bélyegző, megszaladásában Nyiregyházáig talán meg sem állott.*
V. ö. előbb, 64. l. 2. jegyzet.
Miért is ezennel odautasítom főispán urat, hogy vévén ezen rendeletemet, azonnal megyéjébe siessen, s az említett zászlóaljat ott, ahol találandja, összeszedvén, a miskolczi tábor vezéréhez vissza szállítassa. A tiszteknek neveit, kik ezen futásban részt vettek, irántoki rendelkezés végett ide feljelentvén.
Utasítom továbbá főispán urat, hogy megyéjében itteni értesülésünk nyomán a népfelkelést rendezze, s első jelrei kimozdulásra készen tartassa, különös figyelmet fordítván a lovasságra, mert ha seregeinknek e tájra kellene vonulni, az e vidéki lovasságban áll az erő, melly ha tömegben felkél, ezen a sík földön előlrül, hátulról, – jobbról, balról nyugtalanítva, zaklatva az ellenséget, legtöbb sikert fog eredményezni.*
V. ö. Sillye Gábor részére ugyanezen a napon kiadott utasítással, 54. sz. 93. l.
Fogalm. Kossuth s. k. kiegészítésével. O. Lt. OHB 1849: 252.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me