a) Nyílt rendelet Bónis Sámuelnek szabolcsi szabadcsapatok szervezésére és élelmezési raktárak felállítására:

Full text search

a) Nyílt rendelet Bónis Sámuelnek szabolcsi szabadcsapatok szervezésére és élelmezési raktárak felállítására:
Nyilt rendelet,
mellynek erejénél fogva Bónis Sámuel képviselő úrnak ezennel teljes hatalom adatik a honvédelmi bizottmány által arra, hogy mindent, mit nemcsak a szabad csapatok alakítására, ellátására, de általában a hon megvédéséhez megkívántató szellemi és anyagi erő kifejtésére Zabolch megyében szükségesnek tart, mint az ország kormányának teljhatalmú képviselője s biztosa, megtegyen és megtétessen, s ezen gondoskodását a Tokajnál állomásozó seregek élelmezéséhez megkívántató tartaléktárak felállítására is kiterjessze.
Melly végből ezennel szoros felelet terhe alatt meghagyatik mindazon hatóságoknak, előljáróknak és egyes tisztviselőknek, kikkel fenebb nevezett teljhatalmú biztos úr az említett czél kivitele érdekében érintkezésbe jő, rendeleteinek és parancsainak feltétlenül engedelmeskedni s őt működésében minden módon elősegíteni a haza iránti szent és mulaszthatlan kötelességüknek ismerjék.
Ered. fogalm. Kossuth s. k. kiegészítéseivel.
O. Lt. OHB 1849: 539.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me