d) Belügyminiszteri rendelet Fülepp Lipót krassói és végvidéki kormánybiztos, valamint Kohlmann ezredes hatáskörének összehangolá…

Full text search

d) Belügyminiszteri rendelet Fülepp Lipót krassói és végvidéki kormánybiztos, valamint Kohlmann ezredes hatáskörének összehangolásáról:
Hogy a bánsági végvidéknek Ön által kedvező sikerrel folytatott rendezése befejezéséig is mindenütt biztositva legyen a rend s közbátorság fenntartása, és hogy a rendezés végrehajtása után is a bánsági végvidék igazgatása addig, mig az ország törvényhatóságainak területi kikerekitése általánosan intéztetik el, központositva legyen, – Kohlmann ezredes, ki Pancsova vidékén a rend helyreállításában sikerteljesen működött, az ide másolatban zárt oklevéllel a bánsági végvidék kerületi parancsnokává neveztetett ki.
Mit oly megjegyzéssel Önnel közölni sietek: miképen e rendelkezés által Ön megbizásában semmi változás téve nincs. A nevezett ezredes iaz igazgatás fennakadásának meggátlásául községi s kerületi tisztségeket csak ott alakit, hova még Ön rendelkezése el nem hatott, mely bárhova érvén, az általa ideiglen tett rendezést felváltja.
Az Ön által már tett s teendő rendezési szabályokat pedig az ezredes megtartásul veszi által, mi tekintetben Önneli teljes egyetértése szükségeltetik.
Ő az Ön által rendezendő bánsági végvidéknek a jelen körülmények között felette szükségessé lett főtiszte leend. Hivatása az: hogy fenntartsa életben, mit Ön létesit.
Vukovics s. k. forgalm. O. Lt. Belügymin. eln. iratok 1849: 472.*
A fogalmazvány eredetileg Kossuth nevében készült 9123. sz. alatt, kibocsátásra azonban átadták a belügyminisztériumnak, mivel a kormánybiztosok annak a hatáskörébe tartoztak.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me