a) Lahner tábornoknak, a fegyver- és lőszergyártó üzemek új elhelyezéséről:

Full text search

a) Lahner tábornoknak, a fegyver- és lőszergyártó üzemek új elhelyezéséről:
Helyeslem Tábornok Urnak f. hó 7-én C/f 662. szám alatti felterjesztését, melly szerint Aradon a lőkupak-, gyutacs-, és töltény-gyárak és az uj fegyvereket készitő gyár telepíttessenek meg, a Káldor őrnagy alatt álló fegyvergyár* pedig Szegeden felállitandó, és a nagyváradi munkások egy részének odarendelésével szaporitandó. Lukács tüzérezredes ellenben az ágyufurást, valamint a puskapormalom is a lőporgyártást, Nagyváradon folytatandják.
Ez a kisebb fegyvergyár Debrecenben működött és főleg rossz fegyverek kijavításával foglalkozott.
Mire nézve kérem Tábornok Urat, hogy ahhoz képest haladéktalan, hatályos intézkedéseit megtenni sziveskedjék, hogy a gyárak mentül elébb sikeres müködésüket megkezdhessék.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 8992.
Mellette Lahner említett felterjesztése az alsódunai sereg főparancsnokságához és Vetter tábornok Lahner javaslatait helyeslő jelentése. – Egyidejűleg írt Kossuth a hadügyminisztériumnak is: jóváhagyólag küldte vissza Lahner felterjesztését és kérte a minisztériumot, hogy a lőporgyártás Nagyváradon való folytatása iránt rendelkezzék.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me