FRANCZIAORSZÁG.
FRANCZIAORSZÁG.
Páris, jun. 12. 1848. Szerkesztő úr!
E héten semmi nagyfontosságu dolog nem adta magát elő. Összeszedjük magunkat lassanként azon ütődéstől, melly két hét előtt Francziaországot megrenditette. A zerőszakos felekezetek hallgatnak, vagy mérséklik beszédöket. A bizodalom, a kormány erélyes viselete következtén, visszatér. Ön tudja, hogy katonai kormányunk van, mert forradalomkor mindig ehhez folyamodnak a népek, midőn a szabdság szbadossággá készül fajulni. A clubbok hangja s a túldemocrata sajtó a népnek egy részét a támadásig lázította, mert nem volt történy, melly a szónokokat és irókat fékezze. Következése ostromállapot volt, mely folyvást tart, s mellynek erejénél fogva a végrehajtó hatalom főnöke bármelly lap elnyomására fel van hatalmazva, mellyet veszedelmesnek tart. Új tanuság azoknak, kik azt tagadnák, miszerint a sajtószabdságnak, hogy fennállhasson, korlátlannak lennie nem szabad. Mindamellett nem félünk, hogy a köztársasági intézvények természetökből kivetközzenek. Mondják bár a német lapok, hogy Francziaország a monarchia küszöbén áll: nem mindig vannak Napoleonok. S jőjön bár ismét egy Napoleon: Francziaország, a császári kormányzat köról tapasztalásai után, kétlem, hogy másodszor is egy ember kezeibe tegye le hatalmát és szabdságát. Francziaországnak rendre és biztosságra van szüksége. ezért ruházott fel erélyes embereket a hatalommal. De három forradalom árán vásárlott népuralmi szabadságá illetlenül fen akarja tartani. A közvélemény e részben olly elhatárzott, hogy Cavaignac tábornok, ki a juniusi támadáskor dictatori hatalommal volt felruházva, mihelyt a harcz befjezetett, siete e hatalmat ismét letenni.
Súlyos helyzetük legfontosb kérdése, bár ki mit mond, nem a pénz, sem a földmivelési, sem az iparügy. Hatalmas crisis perczét éljük, ezt nem tagadhatja senki. De Francziaországnak roppant forrásai vannak. A munkát s munkásokat illető bizonyos elméletek szerencsétlen alkalmazása, őszinte becsületes de nem eléggé gyakorlati lelkek által kigondolva, zavart hozott az iparba: igaz; de szerzett tapasztalás után a dolgok lassanként visszatérendnek természetes helyzetökbe. Bennünket az akaszt meg, az tartja fogva erőnket, hogy az ország és intézvényei közt ellentét van.
Mondom, hogy Francziaország minden árom meg kivánja őrzeni répuralmon alapvó szabadságát: de e kincset lehet bírni, a nélkül, hogy épen köztársasági kormányzatunk legyen. Innen Francziaország, bár mennyire szabadelmű, é pedig lángolóan szabadelmű, csak nemlegesen köztársasásgi. Köztársasági, a mennyiben illy vagy olly egyeduralom, e vagy ama trónkövetelő iránt rokonszenvet nem érez; s a mennyiben érzi, hogy a polgárháború minden ostorok leggonoszbika. Elfogadja tehát a köztársasságot; de nem öleli azt azon eleven hittel, melly a nép erejét megkettőzi vele csodákat miveltet. E tényt könyü lesz megmagyarázni.
Az első köztársaság, melly mig egyfelül halhatatlan tettekkel dicsőitette magát, fájdalom! egyszersmind bűnmök által lön fertőztetve, s igy sokkal élénkebb emlékezeteket hagyott a lelkeben vissza, hogysem 1830-ban annak omladékait ujra felépiteni kivánhaták. Az orleans ház hívatott meg a trónra. A politica, mellyet Lajos Fülöp tórnra-lépte óta követett, a legforróbb hazafiakat felvilágosította, s elhatárzák magokban összetörni az új koronát. A nemzet kevesbbé kész, kevesbbé türelmetlen a köztársasági kevesebbségnél, nem karta olly hamar lerontani saját művét, s a nemzetőrség elfojtá az 1832. és 1834-ki támadásokat. E kettős veszteség uán a köztársasági párt főnöketi meggyőződének a felől, hogy úra fegyverhez folyamodni annyi volna, mint a nemzetőrség ellenállását még nyomosabban felhívni, s ekkép épen trónt megszilárditani. Tudva, hogy Lajos-Fülöp országlása is végét éri, mint érte X. Károlyé, béketűréssel várák, hogy órájok üssön. s ütött az, hamarébb mint várák.
Az új ivadék, a 20–30 éves férfiak, a köztársasághoz szítanak. És az ivadék az egyeduralom alatt sem volt egyéb. Húsz éves korában, ha a közügyekbe befolyhatott volna, már egyetértőleg a köztársaságot kiáltotta volna ki. S ez tartja fen s védi azt mainap; ennek szemében a köztársasági kormány bir jövendővel ugy, mint birja a jelent. De az 1832-diki, 1834-diki nemzetőrség, azon polgárok, kik a köztársaság fegyveres párthíveit legyőzték az utczákon, egyeduralmiak maradtak. Ezek az új köztársaság által meglepettek, 100s távol tőle, hogy azt lelkesedéssel ragadák, meg csak azért fogadták el, mert nem volt mit állítani helyébe. De azt meg kell nekik adni, hogy a keletkező kormány ellen legkisebb ellenzéket sem képzetek. S hogy egészen igazságosak legyünk, azt is meg kell vallanunk, hogy az ideiglenes kormány követé el a hibát: őket magok ellen felingerelni. Ledru-Rollin és párthívei látván, hogy az egész ország őszintén a köztársasághoz csatlakozott, e megegyezést hasznokra kivánták ofrdítani. Gyözelmök mámorában, miután sokáig várakoztak, küzdöttek, szenvedtek, a győződelem gyümölcseit magoknak akarák biztosítani. Két felekezetre oszták a francziákat: tegnapi és holnapi, múlkori és jövőkori republicanusokra. Kettős hiba. Először is magokat elszigetelvén, elkülönözvén azoktól, kik hozzájok jöttek: a régi republicanusok számszerinti kisebbségöket tüntették ki. Továbá megfoszták magokat sok jeles tehetség közrehatásától, mig a hivatalokat olly emberekre ruházák, ,kiknek egyedüli érdemük az volt, hogy Lajos-Fülöp alatt torlaszokat építettek; másfelül a megyék kormányzatát nem ritkán méltatlanokra bízván, hitelét veszték a kormánynak, s a polgárok nagy számának neheztelését hívták fel magok ellen.
E hiánya az öszhangzásnak intézvényeink s azon polgáraink lelkülete közt, kik koruk és helyzetöük által a köz szellember befolynak, véleményen szerint legnagyobbika jelen bajainkban. Ez kárhoztatja a nemzeti gyülést bizonyos telhetetlenségre. Mi az időtől várunk, s azon bizodalomtól, mellye egy becsületes és szabályos köztársaság a félénkekbe öntend. De még most szenvedük az egyenetlenség alatt. Azonban habár ez megakaszt is menetünkben, nem gyengit, s korán sem teszi védetlenekké ellenségeink irányában. Egy férfi fvagyunk, és rettentők, valahányszor az alkalom megjelenik. Ifjú köztársaságunk eddig minden új hóban egy nap nagy látványát mutta fel a világnak. Martiusban kétszáz ezer ember, megtudván, hogy polgáros ellenséges nyelven szóláak az ideiglenes kormányhoz, Párisnak minden pontjairól a városház elébe sietett, hogy mellök védfalul szolgáljon a köztársaságnak. April 16-án, azon hir futotta el a várost, hogy az anarchisták Lamartine élete ellen szövtkeztek: egy óra alatt Páris utczáit szuronyok boríták s a fegyveres polgárok roppant körbe vevék a veszélyeztetett nagy hazafit. Majus 15-én árulás utján egy fanaticus tömeg megrohaná a nemzetgyülést, hogy azt eloszlassa. A nemzetőrség azonnal lábon vala, s e nyilatkozvány olly általános és rettentő, hogy a zavar emberit egy puskalövés nélkül, meggyőzzék. Szójak-e a juniusi napokról? Kétségbeesés és erély azon mértékben, mellyben azokat vakbuzgóság, gyülölet és szenvedélyek felkölteni képesek, szövetkeztek a támadók táborában. Mennyi hazafiság, erkölcsi erő ész szívnagyság kelle a polgárisodás ügyének megmentésére? Europa nem nézhette csodálat és irigylés nélkül e mozgását az egész országnak, e lelkesedett sietségét minden vidékeknek, midőn a veszélyzett hazát megmenteni kellett. Más nap a bayonni nemzetőrséget láttam Párisba érkezni, melly ágyúit Spanyolország határairól vonczolta a fővárosba.
A háború tehát egyesítve lelne bennünjket. Kell, hogy ezt barátink és ellenségink tudják. Midőn én a A háború” szót ejtem ki, az lebeg előttem, hogy a jelen bonyodalmak végén Europa conflagratiója lehet. Francziaország nem támadandja meg a külföldet: ezt kinyilatkoztatta Europának: de lehet, hogy megtámadtatik, a nélkül, hogy határai megsértetnének. Francziországot meg lehet támadni, ő megtámaható mindenütt, hol a franczia eszmék kikiáltattak. S a megtámadt Francziaország ellenállhatatlan erővel hatand vissza ellenségeire.
A zorosz hadsereg közelítése Moldva-Oláhország felé, szomszédságához a magyar határnak, fölgerjeszté figyelmét a párisi lapoknak. Itt, Páriszban, szövetséget látnak Bécs és sz. Pétervár közt, mellyet Anglia készített elő: mert nehéz hinni, hogy Ausztria maga küzdjön Francziaország ellen, melly kinyilatkoztatá, hogy segíti Olaszországot azonb perczben, mellyben komolyan elhatározná, igáját újra Olaszország nyakaiba vetni. Tehát nem egyedűl Olaszországgal lesz küzdelme a bécsi udvarnak, ha Mikánot vissza akarja foglalni, hanem Francziaországgal is. Igen hihető tehát, hogy e végre frigyes után látott. A francziák bemenetele Olaszországba (s alpesi hadtestünk 50,000 embere csak egy jelét várja az olaszoknak, hogy betörjön) egy általános háborúra volna jeladás, melly a népek függetlenségének háborúja lenne. Némelly párizsi lapok tegnap felhívták a franczia, olasz és német népeket: államának össze Oroszország s azon fejedelmek ellen, kik velök szövetkeznének. A National julius 8-kán azt mondá, hogy e három nemzethez kell számítni a magyart is, kki „szelleme intézvényei és irányai által a szabad népek hadtestéhez tartozik.” Ha e háború kitör, sem önök sem mi nem fogunk attól visszaijedni. Az elvharczok eredményei mindig előre tudvák; s bátran jósolhatjuk, hogy a szabadság melly 1792-ben diadalt ült, midőn egyedül Francziaország által védetett, annál bizonyosban győzend, ha fél Európa által fog ótalmaztatni.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
