Nógrádból.

Full text search

Nógrádból.
Julius 20-ki és 25-ki választmányi üléseink harczkészület tárgyakkal foglalkoztak. Hadügymiister úr fölhivására az összes nemzetőrség, mintegy 10,000 fő- s egyéb fegyverkészületekkel augusztus 1-én Váczra, onnan Bajára s Ó-Kanizsára induland. Alvidéki rokonink sorsa mélyen lelkünkre hatott; a lelkesülés, melly a garázda rablócsoport ellen nyilatkozik öregtől ifjuig még a köznépben is, mondhatlan nagy. nem csoda tehát, hogy a tisztviselőség általánosan felajánlá magát, helyét öreg hadastyánaink pótolandják, s a gyülés nem mondom épen moralis, hanem minden esetre azon szükséges határozatot hozta, miszerint mindenik nemzetőr 100 pft büntetés s becstelenítés terhe alatt legyen köteles a hadmenetbe kiállani. Ezen határozat meglepő s még nagyobb lelkesedést idézett elő. Mindenik büszkének érezé magát, tiz ezer nógrádi között a rablók ellen síkra szállani.
Illy érzelmek között lepett meg a julius 25-ki választmányi ülés; szeretett főispánunk váratlanul körünkbe érkezett; szóval előadá, mikép hadügyminister úr örül ugyan a lelkesedésnek, melly e megyét a hon ügye iránt jellemzi, de az összes nemzetőrséget illy viszályos időkben tömegestől helyéből kimozditani sem tanácsosnak, sem ezen 10,000 embernek ellátását, fölfegyverezését illy mostoha s pénzszűkes körülmények között kivihetőnek nem tartja, oda utasítja tehát a megyét, hogy az csak egy részével rendelkezzék a lázadók ellen. Belügyminister úr rendeletében szintén arról értesít, hogy a tisztviselőségnek csak felét engedheti át illy nehéz kormányzati időkben a távozásra. E két rendelet nagy ok vala a határozat módosítására. Igy a nemzetőrségből csak két ezer állíttatik ki sorshuzás utján, s önkénytesekből; a tisztviselőség fele menni kénytelen; ezen nemzetőrök, a kormánynak pénztlen körülményeit tekintetbe vevén a megye, megyeileg fognak, míg tehetségünk engedi, fizettetni s elláttatni. A sorshuzás már megkezdetett, hol az szükséges a lelkesedés mit sem szállott alább. Készülünk tehát a sikra, s mire e sorok napvilágot látnak, lehetséges, hgoy Pest alatt vonulandunk, a lázitók legdühödtebb ellenei – a nógrádiak. r. l.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me