Sopron.

Full text search

Sopron.
F. nov. 5-én délben ért ide, Pozsonyból átrendelve, egy osztály huszárság, melly épen a Csehországból és Gallicziából haza törtetett bajnokokból áll. E dicső csapat látása Sopron városára ritka lelkesedést árasztott. Ennek bizonyságáúl, néhány óra alatt a városban a vitézek szükségeinek fedezésére következő, nagy örömmel nyujtott adományok gyültek össze s adattak át Sréternek, mint vezénylő őrnagynak: készpénzben mintegy háromsznyolczvan ezüst ft, ruhaneműekben: 39 ing, 40 gatya, 18 mellény, 1 köpönyeg, több felöltőféle, nyakkendők, nadrágok, 1 pár topán, lepedő, nemzeti rózsák stb. S ezen adományok még újabbakkal is tetéztetnek, ha Dezsőfi kapitány nem nyilvánítja volna, hogy már most a szükségek eléggé födözvék.
Éljenek a lelkes soproniak! És hogy nekik még egy éljent mondhasson az olvasó, álljon itt egypár szó a soproni vadászcsapatról. A kottorii, domborui és csáktornyai győzeimekben igen munkás részt vőn egy mintegy 200-ra menő sopronvárosi önkénytes nemzetőrcsapat, mellyet különösen a huszárok nagyon megkedveltek, mivel benne mindannyi rettenthetlen bajnoktársat és nem holmi „futó sereget” tanultak ismerni. A soproni vadászok 3–4 annyi ellenségnek is bátran közéje rohantak; kettőjök péld. egy helyen lajtorján ment utána vagy 15 fegyveres illyrnek, kik padlásra rejtőztek; – ők lőtték le Bornemiszát is, s az ellenségben általában tetemes pusztítást vittek végbe. Illy tények után a mult héten haza jövén, Sopron polgárságától diadalmi ünnepélylyel fogadtattak, és fejenként gyöngéd kezektől font koszorúkkal lőnek ékesítve. És méltán; mert ők is felköték a tisztelet koszoruját Sopron városának, melly e nehéz időben a legnagyobb hazafiság példájával megy előtte az el-elmaradozó megyei népnek. – T.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me