A budai újonczállítás történetének folytatása.
A budai újonczállítás történetének folytatása.
Régi dolog ez a budai ujonczállítás, olly régi, hogy helyet foghatna a híres „Chronicon Bundense” lapjain, mert már mult időnek látszik, de koránsem az, sőt még mindig a jövő feladata.
677Ugy látszik, a budaiak két dolgot soha sem hagynak megérni: borokat és ujonczaikat, vagy világosabban szólva, azon iparkodnak, hogy egyikből se legyen soha veterum, pedig mindkettő csak igy éri el a tökély pontját. Minap említők a budai hatóság erélyes határozatát az ujonczállítást érdeklőleg. Mi eddig eredménye? Még erélyesebb, bár czudar demonstratiók a népség részéről. Folyó hó 22-re volt a sorshuzás határozva. A várbeliek részéről megtörtént. A budai telivér keresztényektől az evangelium tiszta szellemében egész lélekkel gyűlölt zsidók is kiállíták hátralevő ujonczaikat. Következék a minden korú és szinű keresztényekben bővelkedő Tabán. Az ujonczozás alá esők összegyültek, s kijelenték: ők készek ugyan a sorshuzásra, de miután némellyek hiányzanak, addig sorsot húzni nem fognak, mig az elmaradtak nem fognak megjelenni. Hiában volt a tanács nyilatkozata, hogy az elmaradottak sorshuzás nélkűl mind katonákúl adatnak, a többiek vas következetességgel ragaszkodtak a hátulsó ajtóba, és sorsot nem huztak. Sőt még tovább ment ez alávalóság. Egynek, ki hajdani betü szerint véve „Pecsovics” nevét magyarral cserélte fel, de a név szellemét megtartá, mostoha papája, s mások hazudságokkal folyamodtak a honvédelmi bizottmány elnökéhez. Az elnök – mint kelle – rögtön, s még későn este felvilágosítást kivánt a tabáni albíróságtól, s azt következő reggel egy küldöttség által nyeré meg. Igy alaposan értesűlvén a dolog állása felől, a kormány részéről karhatalmat is ajánlott a hatóságnak. Most már hittük, minden jól menend, de fájdalom, csalatkozánk. Van Buda népében egy neme a gyávaságnak, melly ha teljesen kifejlődik, őket még bátrakká is teszi. Tegnapelőtt az országút külvárosi fialatság volt sorshuzásra rendelve. Meg is jelent a városház előtt zászlóval és rémitő bátorsággal, mellyet azonban minden józan ember kénytelen volt részegségnek nézni. Ordítva jelenték az együtt volt közgyülésnek és tanácsnak, hogy ők sorsot nem húznak, hanem mennek katonának mindnyájan, csak azok is velök legyenek, kik most itt nincsenek, s talán az összeirásból is kimaradtak. Ismét sikeretlen volt a minap hozott határozat és a tabániaknak adott válasz említése. A vitézek ismét a hátulsó ajtóba ragaszkodtak, s diadallal haza tértek. A hatóság azonban két tagját még az nap a honvédelmi bizottmány elnökéhez küldé, a megajánlott hatalomkar kirendelését kérni. Üdvezeljük a hatóságot e téren, s gyalázat Buda népére, ha e végeszköz használása előtt magába nem tár. És térjen magába, különben a törvény ellen olly szemtelenűl mutatott daczot szigorúan büntetni kelletvén, nem 500 hanem 1000 ujonczot is fog állítani. A nép maga választá hatóságát, s még sem bizik benne, pedig választá a Jacobsohn ördögi szelleme által vezetett többség, kik őrült allelújával üdvözlék az akkor áltatok tiszteltet, most gyalázatos, hihetőleg áruló szökevényt, s mégis tovább is szellemében hatnak. Nem volt elég a leczke, még keserűbbet óhajtanak. Legyen ha kell, de nem a haza, hanem Buda kárával. Azért állítsátok ki ujonczaitokat minél előbb, különben olly gyalázat háromlandik Budára, hogy még egy jámbor peleskei notárius sem fog jövőben akadni, ki e várost látni akarná.
– Hallottunk némelly buzgóbb polgártársainktól egy ajánlatot, mellyet kormányunk figyelmébe ajánlani talán nem leend czélszerűtlen. Télen honvédeink látható egyenruhája a szürke felső kabát, de hogy elegendően meleg legyen, alá más öltöny is kell, ez azonban rejtve levén a katonai egyidomúságnak nem árt, bármilly színű és szabású. Azért jó volna felszólítást intézni az országhoz, főleg az iker főváros lakóihoz, adjanak bárminemű viselt vagy nem viselt öltönyöket, mellyeket honvédeink köpenyeik alá ölthessenek, egy két zászlóaljra elég s egyelőre czélszerű ruha telnék ki. Ezerek volnának kik a haza védői számára szivesen nélkűlöznék ruházataik egy, telán két darabját is. De hogy a felszólításnak kettő sikere legyen, a kormány részéről kellene történnie, s rendeztetnie.
– Halljuk, miképen a pesti rabok folyamodtak a honvédelmi bizottmányhoz, hogy penészes börtöneiket a csatatérrel cserélhessék fel. Mi ez eszmét figyelemre méltónak tartjuk, természetesen szükséges óvatosság mellett, mert minden rabot szabadon bocsátani nem volna tanácsos: de a börtönökben izmos karok, és bátor keblek, mellyeknek a haza nagy hasznát vehetné. Ott van Rózsa Sándor példája!
– Dorottya-utczában van egy ház, e ház tulajdonosa ügyvéd s magyar ember, tehát nem amollyan feketesárga nyárspolgár, és mégis e házban történt, hogy az ide talán egy éjszakára szállásra rendelt katonáknak pincze mutattatott ki szállásúl. A derék vitézek zúgolódtak, s azt mondák, hogy ők nem rabok, hanem becsületes honvédek, s nem engedik magokat tömlöczbe záratni. A ház asszonya, a tekintetes nemes nemzetes és vitézlő ügyvéd úr nagyságos neje, hallván a zúgolódást, lekiálta tiszta magyar nyelven a folyósóról: hogy „ha nem tetszik katona uraiméknak a szállás, tessék tovább menni!” Figyelmeztetjük ez asszonyságot, hogy jó volna ha nyelvecskéjét megfogná, mig meggondolja, mit mond. Tudja-e ezen hideg, szívtelen elutasítást kik irányában használta? Azok irányában, kik a hazáért fogtak fegyvert, kik az idő minden viszontagságait állják ki, elszántan vért és életet áldozni a honért, azon honért, mellyben a nagyságos ügyvédné háza is bennfoglaltatik, azon ház, mellyben a nagyságos asszony kényelmesen éldegel és a kályha mellett pamlagon ülve pletykáz és gyarlóságokon töri fejét, mig a szegény honvéd kinn a szabad levegőn, éjjel fagytól dermedten őrt áll a táborban, hogy az ellenség el ne foglalja a hazát és össze ne ágyúztassa a nagyságos ügyvédné házát. Oh haza leányai és fiai, ha van szivetek, ha van bennetek egy szikra érzés, gondoljátok meg, mi jelenleg a magyar katona, mi a honévd! Mi nem ismerünk most tiszteletre méltóbb osztályt a honvédeknél. Ezek szivök vérét ontják a legszentebb ügyért, mellyért valaha nemzet fegyvert fogott, szivök vérét ontják a magyar nemzet lételeért, és a szabadságért, melly a világtörténetben hallatlanúl árultatott el. Mi szentségtörésnek tartunk minden tiszteletlen szót a magyar katona, a honvéd irányában, kik, ha győzünk, a haza megváltói, ha elesünk, örök hírre méltó vértanúk. Azért tisztelet és becsülés a honvédeknek!
– A bécsi s nagyszombati szabadsághősökért nem ma, mint tegnapi számunkban említve volt, hanem vasárnap reggeli 10 árakor fog gyászünnepély tartatni az izraelita reformtársulat templomában.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
