V. Egy úr, ki az ablakon ugrik ki
V. Egy úr, ki az ablakon ugrik ki
– Rothschild Beatrix, a párizsi Rothschild Alfonznak leánya férjhez ment az odesszai származású Ephrussi Ignáchoz, a legnagyobb orosz fakereskedő cég fiatal főnökéhez. Az ön sanszai tehát megint kevesbedtek! – mond egy dáma a Kecskeméti utcában, ahol szalonja volt, amely szalonban a függetlenségi képviselők szívesen látott vendégek voltak, ugyanezért megfordult itt Ónody Géza is, amikor Pesten tartózkodott.
– Általában a Rothschildok között, mióta mindig kétszer annyi lány születik, mint fiú, nem lehet többé érvényben tartani a családi hagyományt. Egy Rothschild kisasszonynak máshoz is férjhez kell menni, mint egy Rothschildhoz, ha nem akar vénleány maradni. Van már Brüsszelben egy 343Lambert, Párizsban egy Goldschmidt nevű zsidó, akinek valódi Rothschild lány a felesége – folytatta az úrnő, aki az 1848/49-iki elveket valló politikusokat gyűjtötte leginkább maga köré a pesti Belvárosban, és estélyén szerencsésen egyesítette a politikai megbeszéléseket a szalonélet más hangulatos élvezeteivel. Ma például „Mazurka-estély” van, mégpedig a moszkvai cári koronázás alkalmából.
Az úrnő híres arról, hogy minden vendégével azt a diskurzust folytatja, amely diskurzus vendégét leginkább és legközelebbről érdekelheti. Ónody Gézával a gazdag zsidókról és a hozzájuk tartozó nőkről csevegett.
– Hallom, hogy ez a legutóbb férjhezment Rothschild Beatrix nagyon szép leány volt – merengett Ónody.
– Tizenkilenc éves, barna, imádja a művészetet, maga is festőművésznő. Legutóbb, koratavasszal, mikor Párizsban jártam, láttam a kisasszonyt a Louvre-ban – felelt a szalondáma. – Általában a Rothschild hölgyek szeretnek önálló foglalkozásról gondoskodni a maguk részére. Nem mintha az elszegényedéstől tartanának, de nem akarnak unatkozni. A bécsi Rothschildnénak tanítónői oklevele van.
– Lehetetlen! – kiáltott fel Ónody Géza.
A szalontartó dáma, aki a Wohl nővérek példájára szalonjában mindenről és mindenkiről tudott, hogy vendégei felejthetetlenül jól érezzék magukat, Ónody úrnak még más felvilágosításokkal is szolgált:
– A frankfurti Rothschildnak a leányai is megélhetnének az apjuk nélkül. Ugyancsak tanárnő mind a három. Gramont hercegné, született Rothschild Bettina a nyelvtudománnyal foglalkozik, és a keleti nyelvekről írt értekezést, 344amelyet még Kanyurszky György tanár úr, a pesti egyetem híres nyelvésze is jóváhagyott. Wagram hercegné, ugyancsak Rothschild lány, híres bélyeggyűjtő. A harmadik „frankfurti” kisasszony, Lady Roseberry az angol iskolákat látogatja még a lord társaságában is.
– Ritka nők! – kiáltott fel őszinte elragadtatással Ónody Géza. És képzeletében feltűntek azok a többi vidéki zsidónők, akiket eddigi ismerősei közé sorozott. A csárdás leánya, Esztella… és a Veres Tehén Nyíregyházán.
Az úrnő, aki maga is keleti típusú hölgy volt, mielőtt Ónody Gézával való társalgását befejezte volna, a legyezője mögül hirtelen odaszólt a képviselőhöz:
– Apropó, Rothschild! Hallott ön arról, hogy a magyar állam újabb kölcsönt vesz fel, amelynek finanszírozására éppen a Rothschildokat sikerült megnyerni Szapáry Gézának, a pénzügyminiszternek?
– Én most jöttem Szabolcsból…
– Nos, csak azt akarom mondani, hogy érdeklődjön ön képviselőtársainál, és megtudhatja, hogy a Hitelbank már készülődik a 6%-os magyar aranyjáradék kibocsátására. Természetesen nem egészen magától, mert segítenek neki ebben a dologban a párizsi De Rothschild Frčres, a londoni N. M. Rothschild and Sons, a bécsi S. M. von Rothschild, a frankfurti M. A. von Rothschild und Söhne, a kölni Sal. Oppenheim jun. et. Comp., a bécsi S. Bleichröder és Wodianer Móric bankárcégek mint kipróbált, megbízható zsidócégek. Májusban már megjelenik a híradás. A tiszaeszlári zsidó vérvád tárgyalása pedig júliusra van kitűzve tudomásom 345szerint.
– Az én tudomásom szerint is – felelte Ónody Géza, de a szalon úrnője már tovalebbent, hiszen más vendégei is voltak az estén.
*
A háziasszony „virágról virágra” lebbent ama kor divatja szerint.
Most Mocsáry Lajossal, a függetlenségi párt tiszteletreméltó elnökével mély meghajlássál beszélgetett a legutóbbi pártértekezletről, amelyen végre kenyértörésre került a dolog Verhovay Gyula és a függetlenségi párt között. A pártértekezlet az antiszemita Függetlenség című napilapot nyilvános határozatban kitiltotta a függetlenségi párt helyiségéből, s ennek a lapnak Verhovay Gyula, az antiszemita képviselő volt a szerkesztője…
Majd Thaly Kálmánnal, a himlőhelyes-képű, cigányos daliával beszélt a dáma oly odaadással, mintha maga is bizonyítékát akarná adni annak a hírlelésnek, hogy az egykori ifjúsági vezérnek rendkívüli hatása van a női nemre. Pedig csak a kuruc költeményekről beszélgettek, amelyeket Thaly már gyűjtögetett, és magántársaságokban felolvasgatott.
A nagyothalló Herman Ottó hatalmas szakálla, bozontos üstöké szinte szikrázott, amikor az úrnő felszólítására előadta legújabb felfedezéseit a pókászat tudományában. A pókok társadalma tökéletesen hasonlít az emberekéhez. Éppen most készít egy tréfás tanulmányt, Központi Pókászat címmel, amelyben az emberi típusokat beállítja a pókok világába.
– Még bíbornokok és excellenciás urak is vannak a pókjaim között! – kiáltotta a süket tudós, aki a fényképészeti pályát hagyta oda a tudomány 346kedvéért.
László Imre képviselővel az 1849-iki ékszerek eltűnéséről beszélgetett az úrnő, mert a képviselő voltaképpen ennek az ügynek a kivizsgálását tekintette élete céljának. Míg a daliás Hentaller Lajossal arról tanácskozott, hogyan lehetne megnyerni a nőket a függetlenségi politikának.
– Ha csupa olyan függetlenségi követ volna, mint ön, minden asszony Kossuthra esküdne! – bókolt az úrnő a leventének. Habár nem lehetett panasza általában a szalonjában megforduló ellenzéki képviselők külsejére. Olyan világ volt, hogy csak jelentős, férfias külsejű, lehetőleg „mutatós” úriember vállalkozott a követi pályára. A függetlenségi követek pedig az elit gárdájához tartoztak a szemrevaló férfiaknak.
Csanády Sándorral a fővárosi kocsmák kosztját beszélte meg, míg Kiss Alberttel, a debreceni követtel a tanügyet. Pázmándy Dénessel arról tárgyalt, vajon az új orosz cár milyen szimpátiákat váltott ki Párizsban, mire a képviselő nevetve válaszolt:
– A franciák tudják a magukét a diplomáciában, ők csak nevetnek azon, hogy az olasz herceg, aki az olasz király képviseletében annyi pénzt költött el a moszkvai koronázáson, még az ágyba is különvonaton vitette magát, mint akár Marcheggtől Pestre, ami 640 forintjába és 32 krajcárjába került az olasz államnak. A franciák tudják a magukét. A hármas-szövetség egy nevetséges abszurdum.
Ónody Géza most azt látta a szalon sarkából, hogy a tüneményes háziasszony, aki modor dolgában felvette volna a versenyt az osztrák–magyar uralkodói udvartartás legbetanultabb hölgyével, a karosszékben üldögélő Eötvös Károly vállát érinti meg 347legyezőjével.
A kerekfejű, körszakállas, barna úriember, aki Deák Ferenc-es magyarruha-viseletben – pantallóban – magyarázta a környezetének a legutóbbi pártértekezlet kulisszatitkait, nyomban felugrott, amikor az úrnő kegye őt kitüntette. A függetlenségi képviselők ugyan akkoriban még nem jártak a budai Várpalota estélyeire, de hölgyekkel szemben betéve tudták az illemkönyvet. Eötvös Károly nem minden gyakorlat nélkül mozgott a női uszályok között.
Valószínűleg a tiszaeszlári zsidókról beszélgetnek – gondolta magában Ónody Géza, akinek a gondolataiban, mint valamely elátkozottéban, minduntalan megjelengettek a börtönben ülő, veresszakállú zsidók, amint az úrnőt Eötvössel egy ablakmélyedésbe vonulni látta.
*
A szalonnal szomszédos ebédlőteremben folyt a tánc, a ,,mazurka”, hogy a Pesten és a világon mindenütt jelenlevő orosz kémeknek legyen mit jelenteniük Pétervárra. Itt a karikalábú Csávolszky Lajos lejtett a muszka hermelinnel prémezett hölgyekkel Glinka zenedarabjai mellett. Néha egy ábrándos moszkvai valcer is felhangzott a rejtett zenekarban, mert előkelő estélyen nem állnak a cigányok a táncoló kisasszonyok mellé, hogy a fülükbe vonják a „soh’se halunk meg” nótát vagy azt a másikat, hogy „Esztendőre menyecske lesz ebből a lányból” kezdetűt, ami már sok félreértésre adott alkalmat.
Polónyi Géza göndör fürtjeivel, tüzes tekintetével ugyancsak a táncforgatagban illatozó hölgyek körül aprózta lépteit, bár ez atlétához inkább illett volna a férfiakkal való vitázás. De mit meg nem tesz az ember a szép háziasszony és 348a népszerűség kedvéért. Polónyi Géza akkor indította meg Nemzeti Újság című napilapját, és miután Csávolszky, az Egyetértés című napilap főszerkesztője a táncolók közé vegyült, a másik szerkesztő sem vonhatta ki magát e könnyed, bájteli és főleg a hölgyek valódi szórakoztatására feltalált mulatságból. Kár, hogy alszerkesztője, a daliás Leidenfrost (Déri) Gyula nem jöhetett el a szerkesztői tennivaló miatt a táncestélyre, neki nagy hasznát lehetett venni a szupé-csárdásnál, amellyel minden táncmulatság folytatódik és befejeződik, bármilyen ünnepélyes formák között kezdődjön is Pesten. Déri Gyula kitűnő csárdástáncos, a Thaisz főkapitányné estélyein tanult táncolni, ahol még Mazzantini, az operaházi balettmester is csak növendék lehetne. No de Polónyi Géza is eleget forgolódott azok között a pesti hölgyek között, akiktől legjobban lehet táncolni tanulni, s így Csávolszky szerkesztővel nemcsak felvette a versenyt, de rövidesen le is győzte őt azokkal a táncfigurákkal, amelyeket nem lehet másoktól elsajátítani, mint hivatásos táncosnőktől.
Wahrmann Renée kisasszony, aki mint szabadszellemű pesti kisasszony nemcsak a lipótvárosi bálokat, hanem a fesztelenebb piknikeket is látogatta, nagyon meg volt elégedve táncosával, a virtuóz Polónyi úrral.
Ónody Géza ekkor Wahrmann Renée keletiesen lágy, de párizsiasan pikáns (mint akkor mondták) lényétől elragadtatva, mazurkára kérte fel a híres kisasszonyt. (A kisasszony leánya volt annak a bizonyos Wahrmann Móricnak, a Lipótváros képviselőjének, akit a tiszaeszlári vérvád ügyében Ónody Géza nem számíthatott a barátai közé.)
A „fiúsan” nevelt kisasszony mindjárt az első forduló után meg is kérdezte 349tőle:
– Maga az a híres antiszemita? Fogadom, hogy egy zsidónő kedvéért még az első emeletről is kiugrana itt, a Kecskeméti utcában!
Ez „felhívás volt keringőre”, mint a kor divatnyelvén mondták volna, Ónodynak nem lehetett megretirálni.
– Az a kérdés, hogy ki kívánná tőlem, hogy az oroszlán ketrecébe bemenjek, mint a múltkoriban Bartók Lajos, a költő, az oroszlánszelídítőnő kedvéért a cirkuszban?
Wahrmann Renée szürke szemeit (amelyekről azt is mondták, hogy néha világoszöldek voltak, mint Borgia Lukréciáé) a képviselőre vetette:
– Én nem kívánok öntől ilyen áldozatot, mert hisz okot nem adtam rá. De talán más.
– Egy nőért mindent fel kell áldozni! – felelt ünnepélyesen Ónody úr. – Az élet a legkisebb, amit egy férfi egy nő lábai elé tehet.
A tánc tovább kavargott. Az estélyen az orosz zenekar mellett a dámák azt a francia illatszert használták, amelyet Párizsban a moszkvai koronázás napjaira „Gacsina rózsája” név alatt hoztak forgalomba: illata betöltötte a termet, mert hiszen a rózsaolajat az illatszerhez Keleten préselték.
– Ismeri ön Anyegin Eugént, amely nemrégen jelent meg Bérczy Károly, a Vadász és Versenylap szerkesztőjének fordításában? – kérdezte a cárok rózsájától illatos úrhölgy Ónodyt, mire az halkan felelt:
– Én csak a nihilisták kiáltványát ismerem a zsarnokság ellen, amelyet a moszkvai Kremlben szórtak szét a cári koronázás alatt. A mi szegény hazánk és Oroszország között nem sok különbség van.
– Oroszország a regények hazája. A kiismerhetetlen 350rejtelmek hona, ahol a szabadság a hó alatt alszik, de ha egyszer felébred, a legnagyobb meglepetést készíti elő a világnak – rebegte a hölgy táncfordulat közben.
– Én a magyar szabadságot szeretném látni, amely felébredne valaha az itteni hómezők alól.
– Magyarország nem érdekes ország. Talán, mert jóformán mindenkit ismerek benne. Kétféle ember van itt. Az egyik, aki a zsidóktól kölcsönkér és kap; a másik, aki ugyancsak elvenné a kölcsönt, de nem kap.
– Apja lánya! – nevetett Ónody Géza, és a mazurka véget ért.
(Wahrmann Móric ennek a korszaknak egyik hírneves embere, aki pénzügyi – bankári – teendőket zsenialitással intézett. Gyermekei nem a legszerencsésebb életpályát járják. Fiai eltékozolták atyjuk nimbusza után örökségüket is. Renée leánya típusa a korszak divathölgyének, aki nem tudja megtalálni azt a férfit, aki mellett boldogan élhetne. „Fin de sičcle”, századvégi nő, mint akkor az enyhe kritika mondta.)
*
Olyan tapintása van, mint a kétforintos ezüst tallérnak, amellyel ritkán találkozunk a közforgalomban – gondolta magában Ónody Géza, amint messziről nézegette a rendkívüli kisasszonyt. – Még egy kicsit érezni rajta, hogy nemrégen került ki a pénzverdéből, zsíros a tapintása, de viszont nem kopott el belőle egy szemernyi sem.
Ónody azok közé a férfiak közé tartozott, akik pénzdarabokhoz hasonlították a nőket, akikkel itt-ott az életben találkoztak. Wahrmann kisasszony a maga modern kulturáltságával, excentrikusságával, igézetével ily gondolatokra 351hangolta a képviselőt, amint hófehér nyakán ritka igazgyöngyeivel szünet nélkül váltogatta a férfiakat, akiket kicserélt. De a kisasszony sem felejtette el végleg az antiszemita követet, néha lopva, a báli felhőzetből, hajfürtjei hátrasimítása közben futó pillantást lövellt a magánosán ődöngőre. Mintha csak azt kérdezte volna tekintetével:
– Leugrana értem ön is a Duna-parti Stein-palota negyedik emeletéről, ahonnan Nyáry Pál, a Pest megyei alispán óta annyian leugrottak? Legutóbb éppen a szép Takács doktorné, boldogtalan szerelem miatt?
Ónody félrevonult, hogy Wahrmann kisasszony veszedelmes pillantásait más férfiakon próbálja ki.
Egy kis szalonba jutott, ahol a függöny mögül Eötvös Károly és a rendkívüli háziasszony beszélgetését hallgatta.
– Látom, szökni akar, képviselő úr? – kezdte a háziasszony a frakkok közül a dunántúli követ attiláját elkapva.
– Sajnos, az életmódom nem engedi az éjszakázást – felelt tempósan Eötvös. – Kibeszélgettem magam azokkal, akikkel akartam, a többiek nem érdekelnek, mert itt is, mint minden társas összejövetelen, többségben vannak a latrok és bestiák.
A háziasszony mosolygott, mintha a legkellemesebbet hallotta volna vendégeiről. S így marasztalta Eötvös Károlyt:
– Még Polónyi Gézával sem láttam önt beszélgetni az est folyamán, pedig oly hatalmasan megvédelmezte őt a pártban a legutóbbi képviselőházi botrány miatt.
– Én nem Polónyit védelmeztem, hanem Verhovayt meg a Függetlenségét akartam lehetetlenné tenni. Utamban van a lapjával ez a fiatalember, akit Majthényi golyója félelem és gáncs nélküli lovaggá avatott. Különösen utamban 352van most a féktelen antiszemitizmusával, amikor a zsidók dolgában járok el. Majd, ha én már elvégeztem a zsidókkal való ügyemet, aztán nem bánom, támadhatja a zsidókat is. De most az én vizemet zavarja.
– Tehát nem akar ön Polónyi Gézával barátkozni?
– A Géza gyerekkel? Miért ne! Jó irodája van… De majd ha az ügyemet a tiszaeszlári zsidókkal elvégeztem.
A rendkívüli háziasszonynak rendkívül hízelkedő volt a hangja. (Sok kellemetes tulajdonságának kellett lenni, hogy annyi kiváló férfiú látogatta.) Ónody jól hallotta, hogy az asszonyok milyen hangon tudnak beszélni, hogy még a kényelemből ravasz Eötvös Károly is engedett valamit a vastagnyakúságából: bizonyosan érdeklődve dugta előre gömbölyű fejét széles vállai közül.
– Ó, bár megnyerné ön, képviselő úr, a nagy pert, amelyre vállalkozott! – rebegte a női hang meleg meggyőződéssel. – Sokan vagyunk, akik ezért imádkozunk. És én mégis féltem önt, képviselő úr. Sokan vannak, akik más eredményét várják a pörnek. Egy egész világ esküdött össze ön ellen; talán még az élete is veszélyben forog. Van önnek megbízható testőrsége, mint a középkorban volt a fejedelmeknek, kiváló tudósoknak, művészeknek?
– A tűzilegény a Fiume-kávéházban, ahová mindjárt elmegyek innen, hogy Tóth Bélával, a hírlapíróval beszélgessek.
– Tóth Béla, a kasszírnők barátja? Még sohase látták őt úrinők társaságában.
Eötvös nevetős, döcögős hangja hallatszott:
– Nem vagyunk mi szalonfigurák, asszonyom. A jövő héten megyek Nyíregyházára. Nem viszek én magammal 353egyebet a sétapálcámon kívül, amit apámtól örököltem. És a magyar törvénykönyvet a szívemben.
– Csemegit?
– És Hoffmann Ede bécsi egyetemi tanár úr, Virchow Rudolf berlini egyetemi tanár úr és E. Skrzeczk berlini törvényszéki orvostani professzor úr véleményeit az eszlári hulláról.
– No, ennek a Skrzeczknek a véleményére magam is kíváncsi volnék. Szép neve van a tanár úrnak.
– Azt majd Nyíregyházán mondják meg. De ott lesz a pesti egyetemről a medvekülsejű, goromba professzor, a Scheuthauer is. Meg a Mihálkovics. Meg Belky. Lesz ott orvos bőven, passzió lesz betegnek lenni. Hát ez a titka annak, hogy nem féltem én a rongyos életemet, akármennyi fenyegető levelet hoz a posta.
A beszélgetésnek vége volt. Eötvös széles léptekkel ment az előszoba felé, a háziasszony az ajtóig kísérte a ritka vendéget.
– Csak azt mondja meg, képviselő úr, hogyan beszélt azokkal a német professzorokkal? – kérdezte a mindent tudni akaró dáma.
– Azt is felelhetném, hogy a doktor és a betegség tud mindenféle nyelven a világon – mondta Eötvös nekihuzakodva. – De megsúgom önnek, szépasszony, jól tudok németül.
Az előszobaajtó erre bezáródott.
Ennél többet már nem mondhatott Eötvös Károly.
A vendégek is búcsúzkodtak. A háziasszony mindenkit az ajtóig kísért, és a legszebb szavakkal mondott köszönetet megjelenésükért. Felejthetetlennek mondta mai társasestélyét.
Mindenki elbúcsúzott. Csak Ónody Gézát nem látták 354az elmenők között. Vajon hová lett Ónody Géza, hogy búcsú nélkül, még „angolosabban” távozott, mint a született angolok?
– Nyilván az ablakon át szökött meg – mondta most egy éles női hang, midőn Ónody Géza után kutattak. – Mint abban a színdarabban a nő, aki az ablakon ugrik ki a Nemzeti Színházban.
Nem sok jót hallott a fővárosi estélyen Ónody. Furcsán állt a tiszaeszlári zsidói 355dolga.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
