Beöthy László huszárönkéntesi éve
Beöthy László huszárönkéntesi éve
A józsefvárosi napokban – akácfás utcákon, a hosszú Üllői úton csavarogva, a Gyöngytyúk utcai házban, a Vadász- és Versenylap feletti emeleten lakozván – az irodalmi siker oly váratlansággal robbantotta fel életem rendjét, mintha egy petárdát hajítottak volna be többnyire nyitott ablakomon, ahonnan elbúsult, éhes diákként a holdvilágnál a Józsefváros éjjeli életét is nézegettem.
A Budapesti Hírlap egy őszi napon két tárcacikket közölt. Az egyiket írta Lengyel Laura, és a tárcarovatban, az első oldalon már a második hasábban véget ért. Ugyanott kezdődött egy másik tárcacikk. A tárcacikket mutatványul közölte Rákosi Jenő lapja egy kötetből, amely körülmény – a mutatványközlés – meglehetősen szokatlan szerkesztői cselekedet volt abban az időben. A kötet címe volt: Üres a fészek és egyéb elbeszélések. Írója Krúdy Gyula. A könyvecskéről tíz473 meleg és biztató sor jelent meg ugyanakkor a Budapesti Hírlap irodalomrovatában. E ritkított sorokat Beöthy László úr, a lap segédszerkesztője írta. Közlé velem Csajthay Ferenc úr még aznap este, akinél tiszteletemet tettem kiábrándító ifjúságomban és ekkor már nagyon elhanyagolt külsőmben. (Nem volt mellettem apám, de senkim se a világon, aki megmagyarázta volna az öltözködés jelentőségét.) Csajthay úr szótlanul átnyújtott egy bankutalványszerű, kisalakú, víznyomásos cédulát, amelyre ceruzájával ennyit írt: „Tizenöt forint. Csajthay.” A Rökk Szilárd utcai ház földszintjén volt a pénztár. Ott egy sovány úriember kifizette a csekket. Kimentem a pirostéglás épületből, mint valami intézetből, ahol amúgy sem tulajdonítanak sok jelentőséget a jövő-menő, kéziratokkal házaló, szerkesztőségek környékén leselkedő, kopott fiatalembereknek.
Ugyanezért az első napon, az első órákban nem is gondolhattam meg annak a csodának a következményeit, amely csoda velem történt. Egykedvűen, józsefvárosi tartózkodásom alatt ellomposodott léptekkel, nadrágzsebbe dugott kézzel, homlokomba húzott kalappal, szinte kellemetlenül mendegéltem a Gyöngytyúk utcai ablakok alatt. A 13-as számú ház kapualjában, ahol a „Vadász- és Versenylap” szerkesztősége és fogadóirodája volt, ezen az őszi estén is elnézegettem a gázláng alatt vitatkozó, tippelő, handabandázó vagy titokzatosan suttogó, szemhunyorító alakokat, akik a lóversenyújságot forgatták, és egymást bolondították, míg a hűvös kapuboltozat alatt végiglépkedett az esti árnyban Péchy Andor kísérteties magasságúvá növekedett alakja, aki a közhiedelem szerint a fogadóiroda tulajdonosával (gondolom Sárkány úrral) minden versenynap előtt megbeszélte, hogy mely lovaknak kell nyerni a városligeti gyepen, és a gázláng alatt olyan rettegő némaság támadt az iménti zsibárusok között, mint azok között a majmok között, akik Rudyard Kipling elbeszélésében az óriáskígyót az őserdőben megpillantják.
Felmásztam az emeleten lévő hónaposszobámba, és a rossz szagú vénasszonynak, aki a piszkos függöny mögül ilyenkor mindig előbújt: pénzt adtam, és gazdagságomban nem figyeltem kancsi leánya gúnyos vihogására, aki szegény, elhanyagolt leányok módjára ilyenformán akarta magára felhívni a figyelmét a hónaposszoba mindenkori fiatalember lakójának. (Milyen boldogok voltak ezek a józsefvárosi lányok az igénytelenségükben! Milyen messzire volt akkor az Opera-színház,474 de még a Népszínház is elérhetetlennek látszott a Gyöngytyúk utcából!)
Senki se mondta ezen a napon nekem, hogy milyen csoda történt velem irodalmi pályámon, öreg barátaim a különböző józsefvárosi kocsmákban amúgy is a maguk régi világát élték: Gyulai Pál kritikai megjegyzése számított csak előttük, Gyulai Pált pedig csak messziről ismertük, amikor a Sándor utcán néha végigtipegett, végigtopogott, és kistermetű ember módjára gúnyolódva nézett az egész világra!
Ugyan kinek mondhattam volna el sejtelmeimet a jövendőm felől, amikor a Budapesti Hírlap-ban az ágyamon fekve sokszor elolvastam a névtelenül megjelent dicsérő szavakat?
*
(Az „Üres a fészek” című első könyvem nem is volt igazában könyv. Az Ország-Világ című lap mellékleteit fűzette össze kedvemért és írói honorárium gyanánt adta B. Virág Géza, az „O.-V.” akkori igazgatója. A melléklet regényfolytatásaira [,,kb. 100 péld.”-ra, mint B. V. G. írta] csináltatott a nyomdával „egy olcsó borítékot”. A könyvecske a Pesti Könyvnyomda szokásos könyvküldeményeivel együtt került a Béhá szerkesztőségébe, és ott véletlenül a huszárönkéntesi évét is szolgáló Beöthy László kezébe. A mutatványul közölt elbeszélés pedig nem huszárokról szólt, hanem egy kisvárosi [nyíregyházi] katolikus templom hajnali miséjének a látogatóiról. Azóta se volt ily sikerem az „elbeszélés” terén, mint harminc s néhány esztendővel ezelőtt.
Pedig azóta elég sok elbeszéléseket is tartalmazó könyvecském jelent meg.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
