Mégis bunda a bunda
Mégis bunda a bunda
Utazás Magyarországon 1924-ben
Utazás Magyarországon 1924-ben
Vajon a Majtényiak, az itebei Kissek, a Kállayak: az egykori honfoglaló magyarok ismerték amaz álbundát, amellyel mostanában lépten-nyomon találkozunk?
Ennek az álbundának csak a gallérja, legfeljebb a kézelője van állatbőrből – tehát korántsem hasonlítható a tigriskacagányhoz. Mikor az ilyen álbundát lefelé vetik, az ember azt várja, hogy majd jó kiadós medvékkel, farkasokkal, rókákkal vagy legalábbis vadmacskákkal találkozik odabent a bélésben… Aztán még egy árva bárány sem bontakozik ki a kabátból. Utazásaimban temérdek ily névtelen, közönséges bundautánzatokkal találkoztam, mint ahogy a mindennapi emberrel is gyakrabban sodor össze a sors, mint a jeles, kiváló emberekkel.
Szinte történelmi messzeségűnek látszik az az idő, amikor azok a nagy bundák voltak divatban, amelyek talán soha életükben nem szállottak le a kocsiról. Ezek a kocsibundák bőven elegendők voltak két ember befogadására, különösen ha a női nemen volt az egyik; életkoruk kiszámíthatatlan, mint azoké a nagyon öreg embereké, akik már maguk is elfelejtették számlálni éveiket; tapasztalataik pedig felértek bármely obsitos katonáéval, legalábbis nem volt olyan kefe ebben az országban, amely e sötétszürke, nemzedékről nemzedékre öröklődött bundákból kikefélni tudta volna az ország különböző sarait. Megjárták ezek a bundák a bécsi vásárt, a lengyel borvásárokat; zsebükben hoztak Tordáról pecsenyét, Budáról veres bort… Olyan volt egy ilyen kocsibunda, mint egy jól felszerelt ház; kamrája, pincéje, kályhája, ágya rendben volt. Szomorúság elnézni, hogy milyen hitvány pokrócokkal, kendőkkel, kabátokkal járnak-kelnek a mai úton járó emberek.
A lábzsák, ez az úti tünemény már csak a legendákban van meg. Legalábbis nyolcvanesztendős életkort ért, aki lábzsákban utazott,218 mert nem érhette a lábáról való felfázás, amely tudvalevőleg minden betegségnek az okozója. A jó lábzsákot derékig, mellig lehetett felhúzni, csak vadállat, medve vagy farkas szőréből készült; olyan nyugodtan szundikálhatott benne az ember, mint a vőlegény ágyában. Az igaz, hogy a lábzsák miatt a kocsiból se lehetett hirtelen kiugrani, akármilyen részeg is volt a kocsis. De viszont akár nyakig befújhatta a hó a lábzsák mellett őrködő kulacsot, az embernek nem történt semmi baja. (Hát még a diófából volt kulacs hogy szerette a téli hófúvást!) Nem hinném, hogy a szárnyas, derékba szabott medvevadász-bundák, amelyekkel Sátoraljaújhely környékén régebben minden vasúti stáción lehetett találkozni, pótolták volna akár a kocsibundát, akár a lábzsákot.
Általában az egész életre szóló bundát nemigen láttam utazásaimban. Találkoztam bundákkal, amelyek szabásukkal, formájukkal elárulták, hogy két vagy három év előtt jöttek a világra – nem is élnek ezek sokáig. Városi bundák, amelyek hamarosan kimennek a divatból, mint akár viselőik. A háborúból itt maradott bőrkabát járja még, de már nyilvánvaló, hogy a levitézlett ruhadarabnak is meg vannak számlálva az évei – akárcsak a ködmönnek, amelyet a vidéki úrinők hoztak divatba. (Ezekre a ködmönökre elveszített vármegyék, országrészek nevei vannak felírva.)
Bukdácsol a személyvonat túl a Tiszán; egyik állomás csak egy percet kap, akármilyen gangosan szalutál a fehér császárszakállas vasúti főnök; a másik állomásé öt perc, mert itt valaha jó bort mértek, amire már csak az öreg kalauzok emlékeznek. De mindenütt ritkaságszámba megy a nagy bundájú utas, aki a bundája miatt nem férne el a szűk kocsifolyosóban. A keszegkabátok pedig már csak annyiban tartják az uraságot, hogy a két osztályból álló vasúti személykocsi első osztályú ajtaján szállnak fel, bár csak a másodikra szól a jegyük.
(1924)219
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
