3. KOSSUTH FERENC BÉCSBE ÉRKEZIK
3. KOSSUTH FERENC BÉCSBE ÉRKEZIK
Emlékezet szerint először Visontai Soma, ez az aránylag fiatalos budapesti fiskális (és országgyűlési képviselő) szállott le a tíz óra előtt néhány perccel megérkezett „gavallércúg”-ról. Kövérkés, kedves, nyájas modorú úriember volt, kicsit hízottas azoktól a gyöngédségektől, amelyekkel ünnepelt szépségű neje ápolta (és irányította pályáján) ezt a derék úriembert, a függetlenségi eszme törhetetlen hívét. Visontainé (született Halasi Liszka) a legkülönbözőbb úti felszerelésekkel látta el a „császár” elé vezényelt urak társaságát, amelyek között szerepelt egy kávéfőző masina is, amelyre a Bécsbe rándult függetlenségi követ leginkább vigyázott a vonat elhagyásakor.
Másodiknak Szatmári Móric, pödrött bajszú, kis termetű, de villogó tekintetű, mokányos magaviseletű pesti hírlapíró (és újabban margittai, Bihar megyei képviselő) szállott le a vonatról Kossuth kíséretéből. Leperdült a lépcsőkön a kék szemű, de kemény magatartású Hentaller Lajos, mintha a Nép Zászlója című újság illusztrációiból lépne ki borongó honfibánatával; majd Bartha Miklós, a híres vezércikkek írója, amely vezércikkek a „nemzeti ellenállásra” ösztökélték, és diadalra segítették a régi Magyarországot; Lukáts Gyula valamivel óvatosabban nézett körül a vonatról való leszállás pillanatában, régi történetekből tudta, hogy itt szemmel tartják a kurucokat, sőt némelyiket börtönre is vetik a bécsi kémek… (Valóban Kaiser-rokkos öreg detektívek sétálgattak nagy botjaikkal és ócska keménykalapjaikban470 a vonat körül, mint ez már szokása a bécsi policájnak, amikor magyar vendégek érkezését jelenti a távíró.)
Legvégül hagyta el az első osztályú vasúti kocsit Kossuth Ferenc, mintha előre küldte volna híveit a bécsi hangulat kitapasztalására.
Olajbarna és könnyes tekintetű férfiú volt.
Egy bánatos ember, akinek éppen a mélasága tűnik fel leghamarabb.
Halovány, igen ápolt arcú, bajsza és haja gyengéden barnára festve az ősz ezüstje ellen. Nyakán ellenben ráncolatok látszanak, amelyek elárulják a férfiakat, asszonyokat egyaránt, ha betöltötték ötvenedik életévüket.
Nagyot változott, mióta utoljára láttam őt, körülbelül tíz esztendő előtt, a hazatérése első esztendejében, amikor Magyarország vidékeit, így a Nyírséget is, meglátogatta, hogy Kossuth Lajos népével, atyja fiaival szemtől szembe megismerkedjen.
Akkor még volt magatartásában valami a korteséből, az igazságát kereső, méltatlanul száműzöttéből, a kedves emberéből, aki oly nyájasan igyekezett kezet fogni mindenkivel, akivel találkozása volt, mintha mindenkinek egyetlen kézszorítással megnyerni akarná a szívét is.
Itt, a bécsi pályaudvaron úgy tűnt fel megjelenése első percében, mint aki már félig-meddig kiábrándult, vagy megcsömörlött a konvencionális, népies sikerektől. Nyilvánvaló, hogy többé nem a debreceni cíviseket vagy nyíregyházi talyigásokat akarja meghódítani, hanem az előkelőbb lakosságot. Így véletlenül I. Ferenc Józsefet is, akinek meghívására Bécsbe érkezett.
A februári estében, fekete keménykalapjában, bársonygalléros télikabátjában, nyakára csavart fehér selyemkendővel és kezén szürke szarvasbőr kesztyűvel bármely előkelő európai utazóval össze lehetett cserélni, aki a nemzetközi vonatból lelép, hogy néhány napot a „császárváros”-ban töltsön.
A bécsi hordár, aki Kossuth poggyászát, egy-két útitakarót, sárga disznóbőr koffert cipelt az uraság mögött, olyan közömbösen mendegélt az előkelő idegen holmijával, mint más utazókéval. Csak itt-ott, a pályaudvar szokásos publikumában hangzott fel egy-egy hang:
– Das ist ja der Kossuth!
És Csuhaj emelte meg háromszor is gavallérkalapját, amelyet akkoriban Bécsben „Szidi”-nek neveztek. Kossuth komoly kalapemelintéssel471 viszonozta Csuhaj üdvözletét, miközben kopasz feje haloványan villant fel a kalap alól a pályaudvari villanylámpák fényében.
Akkoriban a jobb bécsi szállodáknak még úgynevezett „házi” fiákereik voltak. A „Sacher”-é volt Holzer, a „Bristol”-é König, mint ahogy Bratfisch, Rudolf trónörökös kocsisa óta a kedélyes bécsi nyelv név szerint (és nem numerus szerint) ismerte a jelesebb kétfogatúakat.
Kőnig vette fel kocsijára Kossuth poggyászát és személyét, könnyű volt tehát megállapítani, hogy Kossuth a „Bristol”-ban, az előkelő szállodák negyedében vesz kvártélyt.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
