4. MÁGNÁS ELZA FÉNYKORA ÉS ELMÚLÁSA. AZ ORFEUMBAN
4. MÁGNÁS ELZA FÉNYKORA ÉS ELMÚLÁSA. AZ ORFEUMBAN
Az öreg Somossy Károlyról azt mondták, hogy nagyvilágiasan mulatni ő tanította meg Budapestet.
Orfeumot épített a Nagymező utcában, amely konkurrált a bécsi Ronacherrel, később még magasabbra is emelte előadásai nívóját, amikor külföldi nagyvárosokból egyenesen ide dirigálta az attrakciókat.
Ez a része a történetnek azonban inkább Budapest művészeti krónikájába tartozik, mint jelen megemlékezésünk keretébe.
Az orfeumnak volt egy kávéháza, ahol az akkori főváros ezerszínű éjjeli élete tükröződött a csillárok alatt a földig érő tükrökben. Élmény volt az ide való belépés előadás után, zenekar záróindulója kísérte a nézőtérről a kávéházba tóduló publikumot az újabb mulatságba, ahol a külföldet járt cigánybanda ünnepélyes megnyitóval fogadta a csodálatos mutatványoktól amúgy is felhevült vendégeket. Pest valóban olyan volt ez idő tájt, mint egy csodaváros, ahol a mulatságnak soha sincs vége.
A kávéházban ekkor már elragadó, de előkelő viselkedésű úrnők és kisasszonyok üldögéltek a cseresznyeszínű pamlagokon, mint a háziak, akik vendégszeretettel fogadják a szorgalmas vendégeket. Selyembe és bársonyba voltak öltözve, de kalapot nem viseltek, mert ők itthon voltak.
Ők valának az úgynevezett „büfédámák”.
Hölgyek, akik szívesen helyet foglaltak a vacsorázó vendég asztalánál, segítettek neki az ételek kiválasztásánál (ami egy elkényeztetett gyomrú embernél mindig nagy feladat volt), nem ijedtek meg a486 nyálkás osztrigától, értették a bámész tengeri rák nyelvét, a kaviár szertartásait, a pezsgő megítélését, különösen a különszobácskában (szeparéban), ha a tekintélyesebb vendég finnyásan nem akart a kávéház kellős közepén tengeri csigát ropogtatni, vagy eleven osztrigát hörpölni.
Ezeknek a büfédámáknak hajdanán sok elhibázott nevelésű úriember köszönhette, hogy úgy megtanult enni, késsel, villával, kanállal bánni, hogy akár Ferenc József udvari ebédjére is bízvást elmehetett volna. A halak elfogyasztása külön tudomány volt a béke boldog éveiben, mert némely halfajtához illett késsel is hozzányúlni. A sültek feldarabolása, villára tűzése, mustárokkal, zöldségekkel való garnírozása a szájbavétel előtt ugyancsak az úri tudnivalók közé tartozott. Hát még a saláták kellő elkészítése mennyi gondot adott például Hédy-Dédynek, aki a bécsi Ronacherból származott Pestre, ahol született főhercegeket tanított a „jó” saláta elkészítésére!
Ünnepély volt egy korbeli büfédáma, ha a vendégnek szerencséje volt megnyerhetni őt asztaltársának.
Szerencsére a konyhán a szakácsok (már csak az éjfél után vacsorázó artisták miatt is) mindig kéznél voltak, nem jöhetett olyan rendelés a pincér útján a kávéházból és mellékszobáiból, amelyeket azonnal ne teljesítettek volna (egy üveg ritka pálinkáért, amely véletlenül kifogyott a raktárból, és a vendég vagy a társaságában levő mulattató hölgy kívánta: még az egykori Lőwenstein csemegekereskedést is felköltötték éjszaka, de a kívánt ritkaságnak meg kellett lenni).
A büfédámák, bármily kopottan, elavultan hangozzék ez a szó napjainkban, tehát igazán lelkiismeretesen végezték a teendőjüket a vendég jóérzése és táplálása körül. A pezsgőknek nemcsak a neveit tudták szajkó módjára, hanem ismerték őket ízről ízre, a nagy butéliákat és a kis butéliákat, a hamisítványokat (ha ugyan szó lehetett erről ebben az időben, mikor Budapest egyike volt a legnagyobb pezsgőfogyasztó városoknak), a külön évjáratúakat, a borokat, amelyekkel a pezsgőt keverni kell, a feketekávé főzési módját, a csemegéket, a bonbonokat, a lefekvés előtti pálinkákat, teákat, búcsúcsókokat.
Azt lehetne mondani, hogy a hajdani orfeumi büfédámák tapasztalat szerint kedvesen megállották helyüket, sohase volt panasz rájuk. Még szellemesek is voltak!487
…Hát Mágnás Elzánk hogyan viselkedett itt, amikor ebbe, a maga módja szerint exkluzívnak mondott büfédáma-társaságba bejutott, hogy ne legyen minden foglalkozás nélkül, ne töltse otthon estéit szomorú magányban, midőn a gazdag asztalosmester pártfogásába vette?
Elzánkról, szegényről be kell vallani, hogy azután, miután gazdag lett, általában nem igyekezett a vendégek kedvére tenni. Volt benne valamely atavisztikus hűség, amelyet talán anyjától örökölt, hogy nem adogatja többé mosolyát, kedvességét, gyöngédségét, gondoskodását többé semmi idegen férfinak, miután a várva várt egyetlenegyet sikerült megismernie. Jéghideg mosollyal, távolba néző szemekkel, elgondolkozott szórakozottsággal viselte rangját az orfeumi dámák között, de többé egyetlen szardíniát sem hámozott meg. Tán ez is siettette végzetét?
(1932)488
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
