2. ÚTIKÖNYVEK A POKOLRÓL
2. ÚTIKÖNYVEK A POKOLRÓL
– Néhány régi könyvem van, amely a pokolbeli életet pontosan leírja, mert hiszen már jártak elegen a pokolban, akik ott körülnéztek – mond a gróf az alezredesnek. – Oda, ahová más is elmerészkedett már: azt hiszem, nyugodt lélekkel mehetek magam is.
– Ez természetes! – felelte az alezredes.
– Nem beszélek Dantéról, aki talán a legrészletesebb leírást adta a pokolról, mert hiszen egyházi férfiú volt, és értett a másvilági földrajzi viszonyokhoz, mint ahogy talán mindmáig is értenek az igazi szerzetesek, akik a lelkeket a különböző országokba küldözgetik az utolsó kenet feladásakor; egy Mélacsai nevű régi író feljegyzései keltettek bennem különös érdeklődést – folytatta Bethlen Miklós, és végre levetette szarvasbőr kesztyűit, amelyek mind ez ideig kezén voltak, amint lovagló helyzetben ült a kávéházi széken.
– Magyar ember lehetett az illető! – mond az alezredes, aki mind feszültebb figyelemmel áldozott az éjféli gróf előadásának.
– Minden valószínűség szerint magyar ember volt, mert ugyancsak az említett Mélacsai művei között találtam meg a Pohárköszöntők Könyvét, amelyet csak vérbeli magyar ember írhatott. Ez a Mélacsai514 megjárta volna a poklot is, mint egy másik könyvében előadja. Talán éppen hazug pohárköszöntői miatt, amelyek annak idején annyi zavart csináltak a helybeli lakosság között. Különösen azokat az embereket szerette felköszönteni, akiknek valami vaj volt a fejükön, így azokat is, akik hamis pénz csinálása miatt darab ideig börtönben ültek – mond igen komolyan (mint abban az időben mondják, „kaszinóarccal” a gróf), hogy szavainak okvetlenül hitelt kellett adni mindazoknak, akik nem akartak esetleg pisztolya elé kerülni.
– Őszintén megvallva… – kezdte volna az alezredes mondókáját, amelyet azonban nem fejezhetett be, mert Kompolti, miután a biliárdjátszmát időközben amúgy is elvesztette ellenfele tevékenysége folytán, az asztalhoz lépett, és kézszorítással biztosította az urakat, hogy életre-halálra velük érez, szolgálatukra áll, sőt életét is felajánlja a szóban forgó szent ügy érdekében, mint akkoriban még ez a szokás dívott a belvárosi gavallérok között, akik már a barátságok elején örök hűséget fogadtak egymásnak. A lovagság kora tért vissza a század elején egy kis időre.
– Tudjuk nagyon jól, hogy a pokolnak minden országban külön kapuja van, mert nem is lehetne azt megérteni, hogy mindenféle nemzetbeli ember ugyanezen az egy ajtón tolakodjon be halála után a részére megfelelő helyre. Egy lusta hindunak vagy más, köldökét nézegető ázsiai embernek például sokáig volna ideje várakozhatni a helyen, ahová a magyarok rohammal mennek, mint ahogy egész földi életükben megszokták. Így van külön kapuja minden nemzetnek, ahol a választottak leszállnak a pokolba. Rendszerint ember nem lakta, vadon, elhagyatott helyen szokott az lenni. Az olaszok pláne az ő Vezúvjukat mondják annak a helynek, ahol egyenesen a pokolba lehet jutni. A franciák kősziklás tengerpartjaikat ajánlják. Például Bretagne-t. Az oroszok valahol Szibéria felé jelölik meg a kaput, amely a legmulatságosabb helyre visz. Mélacsai a budai hegyeket mondja, talán, mert közel vannak a fővároshoz, ahol a magyar pokol bejárása van. Tanuljunk az öregektől, ne vitatkozzunk az ő kipróbált bölcsességükkel.
– Ne vitázzunk – mond nyomban az alezredes.
Bethlen gróf erre felemelkedett ültéből, és a prémes, erdélyies kabátját is levetette, és szokott fogasára akasztotta a „Korona” kávéházban, pedig ezt ritkán szokta tenni, mert járó-kelő természetű úriember volt, aki éjszakáit a legkülönbözőbb játékkal szokta eltölteni.515 Akkor levegőzött, amikor, véleménye szerint, nem kellett megosztani a levegőt mindenféle olyan emberekkel, akiket látni se nagyon szeretett. Akkor sétált Pest utcáin, amikor senkivel se találkozott.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
