SÉRVEK

Full text search

SÉRVEK
Sérvről akkor beszélünk, amikor a hasi szervek eredeti helyüket elhagyva, a hasüregből kitüremkednek. Ez a folyamat történhet a hasfal természetes nyílásain vagy olyan "sérvkapun" keresztül, amely a hasfal hiányos záródásából ered. Az is előfordulhat, hogy a hasűri szervek szerzett hasfali szakadáson át lépnek ki a hasüregből. A sérvkapu az a hasfelnyílás, amelyen a sérv kinyomul, ilyenkor a belek, esetleg más belső zsigeri szervek maguk előtt tolják a hashártyát. A sérvtömlő kialakulásában tehát nemcsak a hasizom és a bőr, de a hashártya is részt vesz. A leggyakrabban előforduló hasfali sérvek egyébként: a köldök-, a hasfal-, a lágyék-, a comb- és a gátsérv (a rekeszsérv már jóval ritkább!).
Az álköldöksérv, amely tulajdonképpen rendellenesség, meglehetősen gyakori a kutyák között. Amikor a kölyök köldökének bőre már begyógyult, rendszerint marad egy nyílás a has mélyebben fekvő izmos rétegében, amin keresztül a hasűri szervek hashártyaborítás nélkül jutnak a köldökzsinórba. Ha felemeljük a kiskutyát, akkor a hasfalán egy kis kidudorodást láthatunk, amit az okoz, hogy a bél egy darabkája a nyílásba betüremkedik. Az ilyenfajta sérv meglehetősen gyakran előfordulhat, sőt öröklődhet is. Amennyiben a nyílás kicsi, a kidudorodás pedig nem nagyobb egy borsószemnél, akkor ez a jelenség idővel magától eltűnik, de műtéti úton is minden további nélkül megszüntethető.
A valódi köldöksérv ugyancsak gyakori kölyköknél. Itt lényegében arról van szó, hogy a köldökgyűrű közelében található hasfal nem záródik tökéletesen. A köldöksérv legtöbbször már a születés pillanatában jelentkezik, illetve az első néhány hét után fejlődik ki. A sérvkapu általában 1-4 cm nagyságú, ovális vagy szabálytalan alakú. Tartalma könnyen visszahelyezhető a hasüregbe, és rendszerint nem fájdalmas, tehát az állat életében különösebb problémát nem okoz. Kizáródása ritka, és inkább csak szépséghibának nevezhető.
A köldöksérv néha úgy alakul ki, hogy a szuka addig nyalogatja szorgalmasan a kiskutya köldökcsontját, amíg ott sérv nem jelentkezik. Ha a sérvnyílás kicsi, és a kidudorodás nem nagyobb egy borsószemnél, akkor a rés néhány hónap alatt ismét összezáródik. Amennyiben viszont a nyílás nagyobb - jó néhány centiméteres -, a köldöksérv pedig dió nagyságú, akkor a sérvkaput csak sebészeti beavatkozással lehet elzárni. Előfordul, hogy ragtapaszt helyeznek a sérvre, de ez a gyógyulást nem segíti elő, tehát teljesen felesleges ilyesmivel fáradozni. A köldöksérvek különböző kémiai maró vegyszerekkel való ecsetelése is hiábavaló, ráadásul veszélyes lehet, elhalást idézhet elő, az elhalt rész leválhat a bőrről és a sérv ismét kiújulhat.
A köldöksérv örökölhető is!
Hasfali sérvről akkor beszélünk, amikor valamelyik zsigeri szerv a hasfal folytonossági hiánya miatt a bőr vagy a hasfalizmok alá nyomul. Elég ritka: elsősorban külső traumától (rúgás, ütés stb.) keletkezik. Kizárólag műtéttel orvosolható,
A lágyéksérv akkor alakul ki, amikor a bél vagy a húgyhólyag a belső lágyékgyűrűn át a lágyékcsatornába kerül. Súlyosabb az úgynevezett hereboréksérv, amely a kan kutyák betegsége. Ez lehet veleszületett vagy szerzett rendellenesség. Rendszerint féloldali formában fordul elő, és a legtöbbször a bal oldalon jelentkezik. Miután könnyen kizáródhat, ajánlatos minél előbb megoperáltatni az ebet.
A combsérv a combok belső oldalán található, és úgy alakul ki, hogy a bél vagy a hashártyakettőzet (cseplesz) - amennyiben szukáról van szó, esetleg valamelyik méhszarv - a combcsatorna medencenyílásán át a hashártyát maga előtt tolva, a hasüregből a combcsatornába kerül. Meglehetősen ritkán fordul elő.
A gátsérv főképp a kanok betegsége. Ilyenkor a sérvtartalom - a vastagbélrészek vagy a húgyhólyag - szabad szemmel is látható, főleg, ha a kutya áll, miután a végbél alatti és melletti tájék erőteljesen kidudorodik.
A nagy ritkán előforduló rekeszsérv csak súlyosan sérült ebekben alakulhat ki, de amenynyiben erről van szó, következmény egyenesen katasztrofális: a hasüregi szervek az átszakadt rekeszizmon keresztül rövid időn belül fulladásos halált okoznak. A rekeszsérv általában súlyosabb gázolás következménye. Amennyiben tehát a kutya a kerekek alá kerül, és azt vesszük észre, hogy feltűnően nehezen lélegzik, azonnal vigyük kórházba, ahol gyors műtéttel megmenthetik az életét.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me