Mérgezés.

Full text search

Mérgezés.
Méregnek az a szer tekinthető, amelyből már egyetlen gramm v. annál kevesebb mennyiség is az ember v. a háziállat szervezetébe jutva halált, ill. súlyos v. tartós betegséget okoz.
A különböző mérgek legtöbbször szájon át kerülnek a kutya szervezetébe, de nagy ritkán előfordulhat, hogy az eb a mérget belélegzi (permetlé). Egyes mérgek a bőrön keresztül is felszívódhatnak.
A ~ek elsősorban azért nagyon veszélyesek, mert rendszerint még a viszonylag gyors állatorvosi beavatkozás is elkéshet, ha a tulajdonos elmulasztja a megfelelő segélynyújtást.
Mindenekelőtt azt kell hangsúlyozni, hogy aki megfelelő módon eteti és itatja kutyáját, az már eleve megtesz mindent, hogy a ~től megóvja. Ha az állatot már kölyökkorától kezdve arra szoktatjuk, hogy rendszeresen a megszokott időben kap enni és inni, ha soha sem kézből, hanem kizárólag a saját etetőtáljából kínáljuk, és mindig annyit adunk neki enni, hogy sohase legyen éhes, tudatosan arra neveljük, tanítjuk, hogy idegenektől ne fogadjon el táplálékot, sőt a földről sem szedhet fel semmiféle ételhulladékot - akkor szinte biztos, hogy a ~ elkerülhető.
Nem véletlen, hogy nagyon fontos a megelőzés, ti. a ~ tüneteinek jelentkezése után már nagyon kevés a remény arra, hogy a kutya meggyógyulhat.
A ~ lehet véletlen, de sajnos lehet szándékos is. Elég nagy veszélyt jelentenek pl. az arzéntartalmú gyógyszerek, a különböző rovarirtó és növényvédő szerek. Az arzén halálos adagja mindössze 0,5 g; heveny arzén~ben a következő tünetek tapasztalhatók: keringési elégtelenség, szűnni nem akaró hányás, hasmenés. Sztrichnin~ben a kutya heves görcsökben vonaglik, ha az állathoz nyúlunk, a merevgörcsök még inkább súlyosbodnak. A foszfor~ hasmenésben és hányásban nyilvánul meg; a hányadék kellemetlen, foszforszagú.
A háztartásban alkalmazott különböző tisztítószerek (pl. savak, lúgok) ugyancsak nagyon veszélyesek; a kénsav, a salétromsav, a sósav, az oxálsav, az ecetsav mind halálos ~t okozhat. Hasonló a helyzet a lúgok közül a nátronlúggal, a kálilúggal is. Újabban gyakori a gépkocsi fagyállója okozta ~.
A szerves oldószerek (aceton, benzol, éter, xilol) az állat bőrén különböző gyulladásokat, elhalásokat okozhatnak, ha pedig lenyeli ezeket az oldószereket, akkor súlyosan megbetegszik.
A növényvédő és rovarirtó szerek egyik nagy csoportját alkotó foszforsavas észterek is rendkívül veszélyesek; ezeket por v. permetlé formájában alkalmazzák a mg.-ban; ezek a fokhagymára v. rothadó káposztára emlékeztető szagú, szerek a bőrön keresztül is felszívódhatnak, szájon át pedig rövid időn belül halált okozhatnak.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me