Rendellenes gondoskodás.

Full text search

Rendellenes gondoskodás.
A fialás alatt az anyakutyának nyugodt, zavartalan körülményekre van szüksége. Ha a környezetében hirtelen erős, zavaró változások történnek, ezek kizökkenthetik normális, ösztönös anyai viselkedéséből. Megfigyelték, hogy az 56. nap előtt világra hozott kölykökről a szuka nem vesz tudomást, elhúzódik az újszülöttektől, és szerencsés esetben a fialás vége felé nagy nehezen elfogadja őket.
Az abnormális anyai viselkedés legszélsőségesebb példája a kannibalizmus, amely a kutyák körében viszonylag ritka - de előfordul. Egy afgán agár szuka pl. fialás közben az első két kölykének - közvetlenül azután, hogy a világra jöttek - leharapta a fejét és lenyelte. A többi kiskutyát megszületésük után azonnal elvették a szukától, és így megmaradtak.
Német juhászkutyával, boxerral, dobermann-nal, rottweiler szukákkal is nemegyszer előfordult, hogy ellés után az anya kiharapta a kölykök köldökcsont körüli hasizmait. Egy óriás schnauzer szuka pedig az egész almot (7 kölyköt!) háromhetes korukban teljesen kizsigerelt, a megmaradt részeket pedig elásta.
Abnormális anyai viselkedésnek tekinthető az is, hogy a már elválasztott, de még az alomban tartózkodó kölyköket a szuka elmarja az étel mellől. Ez a rendellenes ételirigység olyan mértékű is lehet, hogy az anyakutya harapásaival súlyos sebeket ejthet a kiskutyákon.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me