bű [1]
bű [1] mondatszó és főnév (bizalmas)
Csak olyan szólásszerű kapcsolatokban, amelyek rendsz. a butaság, értelmetlenség nagy fokának kifejezésére használatosak.
I. mondatszó <Az ugyanilyen használatú bá ellentéteként, vele mellérendelő kapcsolatot alkotva.>
1. <Önálló mondatban:> Se bű, se bá!: a) semmit sem tudunk a dologról; b) (vkinek) semmi köze hozzá. Bű-e vagy bá?: jó hírt tudsz-e (az ügyben) vagy rosszat? Nekem küld levelet, akinek se bű, se bá nem emberem. (Jókai Mór)
2. <Idézetként, ilyen kifejezésekben:> azt se mondta, bű vagy bá: a) nem mondott se jót, se rosszat; b) semmit sem szólt, egy mukkot sem szólt; azt se tudja, bű-e vagy bá: teljesen tájékozatlan, tudatlan; egy szót se tud; tudni akarom, bű-e vagy bá: valamiféle választ kívánok; véleményt, állásfoglalást akarok hallani, tudni.
II. főnév Bűt <Csak ilyen kifejezésekben:> se bűt, se bát nem mondott: egy szót sem szólt (hozzá); meg se mukkant; nem szólt se jót, se rosszat; vagy bűt vagy bát mondj (rá) v. kell (rá) mondani. Az lehetetlen. Hisz erre vagy „bűt” vagy „bát” csak kell neki mondani. (Jókai Mór)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
