eljegyez

Full text search

eljegyez tárgyas ige
1. <Nőt férfi> gyak. ünnepélyes körülmények között jegyesévé, menyasszonyává tesz, rendsz. úgy, hogy gyűrűt vált vele. Eljegyezte a tanító egyetlen leányát.  Ha még ezentúl Szeretni tudnék, ollyat jegyzek el, Ki majd viszont szeret. (Vörösmarty Mihály) || a. Eljegyzi magát vkivel: <férfi v. nő> ily módon kötelezi magát, hogy bizonyos idő múlva házasságra lép a szóban forgó személlyel.  Tudja, Lajossal már ki van eljegyezve. (Arany János) A főjegyző … eljegyezte magát a főispán leányával. (Herczeg Ferenc) || b. (átvitt értelemben, választékos v. tréfás) Eljegyzi magát vmivel v. ritk. vmire: tartós v. örökös kapcsolatba kerül vmivel. Eljegyzi magát a szegénységgel, a szerencsével; eljegyezte magát a régészettel, a történelmi tanulmányokkal.  Ki az a bolond, aki eljegyzi magát az örök nyugtalanságra? (Arany LászlóShakespeare-fordítás)
2. (átvitt értelemben, ritka, költői) Vkit sorsszerűen kiszemel, rendel vmire.  Nagy tettekre ma én Etelét eljegyzem. (Arany János)
3. (vallásügy, költői) <Katolikus felfogás szerint Isten v. Krisztus nőt> arra késztet, hogy kolostorba lépjen. Eljegyezte az ég, az Úr.  Jó is, | Amiért eljegyzé már a Megváltó is. (Arany János)
eljegyzett; eljegyző.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me