kelletlen
kelletlen [ë-e-e v. e-e-e] melléknév és határozószó, (népies) kölletlen
I. melléknév -ül, -ebb [e]
1. Teherként elviselt v. végzett, nem kívánatos, nem tetsző. Kelletlen munka; kelletlen vendég. Így noha bús, még is kelletlen nem lesz az élet. (Vörösmarty Mihály) Még a tél folytán kapott tudósítást attól a … jogtudóstól, akit az alispán kelletlen látogatása alkalmával megismert. (Jókai Mór) Szégyellte magát a kijózanodás kelletlen perceiben. (Kaffka Margit)
2. Az ilyesmit elviselő ember lelkiállapotára mutató, valló. Kelletlen arc; kelletlen mozdulattal; kelletlenül táncol. Csak kelletlenül felelt a kérdésekre. Megtöltöm poharam, s iszom kelletlenül. (Tompa Mihály) Fiatalos, kissé pufók arcán kelletlen felhőcske futott át. (Mikszáth Kálmán) || a. Olyan <személy>, akinek viselkedése állandóan ilyen lelkiállapotot tükröz. Kelletlen ember. Ki fene szeressen egy ily kölletlen teremtést? (Vörösmarty Mihály)
II. határozószó (irodalmi nyelvben) Kelletlenül. Segítsetek rábírni Hunyadit, | Hogy engem elkisérjen … Ohajtom …, hogy azt Örömmel és ne kelletlen tegye. (Vörösmarty Mihály) Nem kell? – Im azonban kelletlen, hivatlan A fiú betoppan. (Arany János)
Szóösszetétel(ek): kénytelen-kelletlen.
kelletlenség.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
