kevély
kevély [e] melléknév és főnév (választékos)
I. melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Olyan <személy>, aki magát túlzottan nagyra tartja, másokat pedig lenéz; dölyfös, gőgös, felfuvalkodott, pöffeszkedő. Kevély vmire v. (régies) vmiben; kevély a születésére, tudására, vagyonára v. (régies) szépségében, pénzében, tehetségében kevély; kevély gazdagok, katonák, papok, vitézek. Szóláshasonlat(ok): olyan kevély, mintha ő ® ültette volna a Fiastyúkot v. mintha ő ® hajtaná a Göncölszekeret. A görög természet szerint kevély, az asszonyok annál inkább. (Mikes Kelemen) Innen tekinte szét … a vitéz honalkotó, | Le a Tiszáig … | S le Alpárnak, hol a kevély Zalán | Földönfutóvá lesz. … holnap talán! (Arany János) || a. Ilyen emberre jellemző, kevélységet kifejező <külső, megnyilvánulás>. Kevély arc(kifejezés), tekintet, testtartás; kevély parancs, üzenet; kevélyen áll, beszél, néz, ül, viselkedik. Kevély hangon szólt hozzá. Ha elmegyek mellette oly közel, Nem bánt-e meg szilaj, kevély szeme? (Vörösmarty Mihály) Kevély Szájam körül már gyáva gödröt ás … Valami ősi meghunyászkodás. (Tóth Árpád) Kevély | száját elhúzva kacagott. (Kosztolányi Dezső) || b. (irodalmi nyelvben) Kevély emberhez hasonló, (maga)tartására emlékeztető. Kevély galamb. A platánok Hallgattak, a sok zord, kevély sudár. (Tóth Árpád)
2. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Kevély ember(ek) lakta, hozzá(juk) tartozó, gazdag, pompás <hely, épület, ország>. Kevély palota. Miért vagy oly kevély, te palota? (Petőfi Sándor)
II. főnév -t, -ek, -e [ë, e] Kevély (1) ember. A kevélyeket ki kell nevetni v. meg kell alázni. Mikor a világnak lármáját sokallom, Kevélynek, fösvénynek csörtetését hallom. (Csokonai Vitéz Mihály) Ám csudálni méltó mindenek fölött, Hogy kevély alig van annyi úr között. (Czuczor Gergely)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
