serény [2] [ë v. e] melléknév -en [e] v. -ül, -ebb [e] (választékos)
1. Gyors és ügyes mozgású, fürge <személy, állat>. Serény ember; serény ló, paripa. Amely leányzó… Sütni, főzni, varrni szer, … Vidám, serény, eszes, jó, De bóldog egy leányzó. (Fazekas Mihály) Dolgoztak a serény, ügyes legények, | sebes csigákkal. (Kosztolányi Dezső) || a. (átvitt értelemben, régies) Gyorsan haladó v. gyorsan terjedő <dolog, jelenség>. A serény hír is szaporább menéssel Repdes. (Csokonai Vitéz Mihály) A serény nap dél felé mutat. (Vörösmarty Mihály)
2. Kötelességét, vállalt feladatát, munkáját szorgalmasan, lelkesen végző, igyekvő, buzgó <személy>. Serény tanuló. A serény gazda a jövő esztendőről Gondolkozik. (Csokonai Vitéz Mihály) Kérlek, hagyd nekem a restséget, légy te serényebb. (Petőfi Sándor) || a. Ilyen személyre jellemző cselekvés, magatartás. Serényen dolgozik. Már egy hete csak a mamára | gondolok mindig, meg-megállva. | Nyikorgó kosárral ölében, | ment a padlásra, ment serényen. (József Attila)
3. (ritka, költői) Vmire hajlandó, vmit szívesen, készségesen csináló <személy>. [Zalán futása.] A tehetetlen kor jött el, puhaságra serényebb Gyermekek álltak elő az erősebb jámbor apáktól. (Vörösmarty Mihály) S a summás sárgul, mint az asztag, | de követelni nem serény. (József Attila)
4. (vadászat) A ravasz kis érintésére azonnal, gyorsan működő, elsülő (fegyver, puska). Serény a puskája.