EBÉD
EBÉD, (am. ev-éd vagyis inkább e-v-éd) fn. tt. ebéd-ět. 1) Közönséges értelemben, déli evés, déli jóllakás, egyszersmind azon ételek öszvege, melyeket délben megeszünk. Nagy ebéd, kis ebéd; hosszu ebéd, rövid ebéd. Eb ebéd (melyhez bor nincsen), katonás-ebéd. Barátságos ebéd. Úri ebéd. Ebédet enni. Ebédre híni, várni, menni. Ebédet vinni. Isten áldja meg a kendtek ebédét, az emberét is. (Így köszönti a köznép az ebédlőket). Hol az ebéd, ott a vacsora. (Km). Rosz ebéd az, melynek vacsorája nincsen. (Km). Ebéd elött, ebéd alatt, ebéd után, ebéd fölött. Szántó ebéd, mely jóval délelőtt történik, midőn t. i. a szántók etetni kifognak. 2) Ormánságban (Baranya megyében) és a székelyeknél reggeli evés. 3) Mátyusföldön, harmad-ebéd am. ozsonna, azaz délesti evés. Ezen elnevezésből kitetszik, hogy az ebéd szó általán evést jelentett, mert a harmadebéd nem más, mint harmadszori vagy harmadik evés. Ennek nyomán indultak azon irók is, kik a reggelit regebédnek a vacsorát estebédnek nevezék el. A székely földön divatos a délebéd (Vadrózsák 396. l.). Ezen szóban az igazi gyök: e; V. ö. ÉSZIK; rokonok az ebéd szóval a hellen εδητος, latin edulium és epulae, szanszkrit adanan, a szláv nyelvekben objed, obiad, obéd, obid; a külső alakra hasonló szláv objed, obéd, obid, eredetét illetőleg, ez öszvetett szó az ob és jed elemekből, (jeszt szlávul am. enni). Bővebb öszvehasonlítás végett V. ö. ÉSZIK.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
