HAJDÚ

Full text search

HAJDÚ, HAJDU, (haj-t-ó) fn. tt. hajdú-t. Eredetileg miként az 1514-diki 60. és 61-dik törvényczikkelyekből is megtetszik, barompásztorok (bubulci) valának, s már egy 1238-diki oklevélben eléjön ezen szó mint személynév. (Jerney. Magyar nyelvkincsek). Azonban különösebben a mohácsi vész után, részint magok, részint mások védelmére is, később pedig a török csapatok nyugtalanitására, s különösebben Miksa, de leginkább Rudolf király korában a török által elfoglalt részek kibujdosott lakosaiból csoportok alakúltak, s úgy látszik két külön osztályt képezének. Egyik osztálybeliek élelmöket martalékra (dúra, dúlásra) járva keresték, vagy zsold helyett közönségesen csak martalékért szolgáltak. A másik osztálybeliek bizonyos zsoldért az ország végvárait ótalmazták, s a török által foglalva tartott jobbágyhelységeket továbbra is törvényes királyuk hűségében megtartani igyekeztek. (l. 1563-diki 23. tczikket). Bocskay, erdélyi fejedelem, őket hadi szolgálataik jutalmául 1605-ben szabolcsmegyei jószágaiban betelepítette, fekvő birtokokkal, tulajdon hatósággal és némi kiváltságokkal ajándékozta meg. Innen a hajdúkerület. Ezen hajdúk eleinte mind gyalogok valának, de az 1595 s 1596-diki törvényczikkelyekből láthatjuk, hogy ekkor már lovon is kezdtek szolgálni. A török nyelvben Vambéry szerént: hajdut am. önkéntes (katona), hajdud pedig am. útonálló, haramia; és Hindoglu szerént magyar gyalog katona is. 2) Jelenti az úgynevezett hajdukerület lakosait. Nemes hajdúk, szabad hajdúk. Dorogi, szoboszlai stb. hajdúk. V. ö. HAJDUKERÜLET. 3) Magyar gyalog vitéz, bakancsos, baka. Lóra katona, tehénre hajdu, lyukra paraszt. (Km.). 4) Egyenruhás és fegyveres hatósági szolga, poroszló. Város hajduja. Vármegye hajduja, (ki pedig lovon tesz szolgálatot: város katonája, vármegye katonája). Urasági hajdu. Tud hozzá, mint hajdu a harangöntéshez. (Km.). Valakit hajdukkal elfogatni, bekísértetni, megveretni, megvágatni. A robotosokra hajduval vigyáztatni. Átv. ért. munkára sürgető, felügyelő. Én bizony nem leszek hajdútok, tegyetek, amit akartok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me