IKES IGE
IKES IGE, ösz. fn. Általán mind azon igék, melyek a jelentőmód jelenidejének egyes harmadik személyében, vagyis számos esetben csak a tiszta igegyökhöz vagy pedig többnyire már az igetörzsökhöz ik toldalékot vesznek fel, s mindig valamely szenvedő állapotot fejeznek ki; milyenek a) az egyszerü tiszta középigék, pl. es-ik, lak-ik, esz-ik, isz-ik; vagy ön- és áthatóból közvetlenül származottak, mint nyúl-ik, vál-ik, hajl-ik, hall-ik, tör-ik, érz-ik, vérz-ik; vagy más képzővel közvetítve alakúltak, mint édes-ed-ik, lát-sz-ik, rak-od-ik, gondol-koz-ik, bán-kód-ik stb. b) belszenvedők, ód, őd és ódz, ődz képzők segitségével, mint: hányód-ik, vetőd-ik, fonód-ik, csalód-ik, záród-ik, takaródz-ik, fenyegetődz-ik stb. c) külszenvedők, at et és tat tet képzők társaságában, mint: hányat-ik, vettet-ik, fonat-ik, csalat-ik, üttet-ik, zárat-ik, építtet-ik stb.
Az ik rag, mint föntebb látható (~IK (1), egyes harmadik személy raga) és elé is fordúl az általános multon kivül minden időben, néha más ön- vagy mássalhangzóval is öszveolvadva, pl. zárat-ék (= zárata-ik), záratn-ék (= zárat-na-ik), záródj-ék (= záród-jon-ik), záratand-ik stb. Az ik magában, mivel más személyben elé sem jön, nem jelent szenvedést, és az ik-kel járó képzők vagy ragok rendszerént már maguk kifejezik a szenvedő állapotot, azonban mivel a külszenvedő igék ragai ugyanazok a miveltető igékéivel, valamint az ikes igék személyragai is az alanyi (vagyis határozatlan) igehajlitásbeliekkel, főkép a többesben, noha a mondat egészben véve nem okoz semmi zavart, minthogy a miveltető igék mellett mindig ott áll a tárgyeset, de mégis a miveltető igéket már magában a ragozásban is czélszerü volna a külszenvedőtől megkülönböztetni. Ezt némelyek ugy vélték elérhetőnek, ha a külszenvedő raga megkettőztetnék, pl. adat-om, adat-unk, veret-em, veret-ünk stb. miveltető, adat-tat-om, adat-tat-unk, veret-tet-ünk, veret-tet-tek, veret-tet-nek szenvedő alak volna. De köz életben ezt mint amazt is használják mind miveltető, mind szenvedő értelemben, s maga a rag nem foglal magában szenvedő értelmet. Czélszerübbnek vélnők, ha a régiség némely példái után is a végső t, szenvedőleg th-val iratnék, pl. (a malomba búzát) vitetünk, vitettek, vitetnek; és (a gőzkocsikon gyorsan) vitethünk, vitethtek, vitethnek; így viteténk, vitetétek, vitetének és vitethénk, vitethétek, vitethének; továbbá vitettünk és vitethtünk; vitetendünk és vitethendünk stb. Vannak igéink, melyekben sz alkotja a szenvedő állapotot, pl. lát-sz-ik, hallat-sz-ik és nem igetörzsektől: beteg-sz-ik, gazdag-sz-ik. Már pedig az sz-szel rokon a h, és a h különben is kóros, szenvedő állapotot is jelent, pl. had, hed, hoszik, höszik, huszik, hüszik képzőkben.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
