IL, (1)
IL, (1), elvont gyök, mély hangú î-vel, s ugyanilyen képzéssel. 1) Jelenti azon jó érzést, melylyel némely kedves szagú testek a szagló érzékekre hatnak; innen lett az elavult ill, (il-ol), azaz jó érzésü szagot ad, bocsát, gerjeszt, s ebből származik az illat, illatos, illatozik stb. Ennél fogva az il vagy azonos ,lél‘ szóval, s azon hangot utánozza, mely által a kedves szagot mintegy lélekzés által beszivjuk, (valamint a büsz, bűz a kellemetlen szagnak távoztatását, elfuvását [bü!] jelenti); vagy pedig átalakult: jol (mint ig jog, inkább jonkább, irgalom jorgalom stb.), s e szerént illat annyi volna, mint: jollat, illatos jollatos, illatozik jollatozik stb., vagy végül általán itten is az alább következő értelem (sebes mozgás, mintegy illanás) rejlik benne. 2) Elvont gyöke az illan, illog, stb. szóknak, s jelent sebes mozgást, sietést, szökést, mely értelemben rokon vele szanszkrit il (mozog, siet), görög ελαω, ιαλλω, és német eilen, csagataj îldam sebes mozgás (Abuska). Elfogadja a magas hangú képzést is, pl. illeg szóban, honnan: illegbilleg. V. ö. EL.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
