Full text search

, fn. tt. művet vagy müvet. Kicsiny. művecske v. müvecske. Széles ért. munka, vagyis, akár testi, akár szellemi, akár mindkét nemü erőnek megfeszitése bizonyos czélra. Pillanat műve. Századok műve. Szorosabb értelemben maga az erő megfeszítése által eléállított, elkészült dolog. Minthogy azonban ha valami inkább csak testi erő használása által állíttatik elé, azt miv-nek mondjuk, pl. kézmívek: tehát legszorosabb ért. a mű szó alatt inkább csak a szellemi erőnek vagy egyszersmind a szelleminek is alkalmazása és megfeszitése által létre hozott valami, pl. kép, szobor, zene, költemény stb. értetik. Ez az ő műve. Szép müveket készíteni. Szellemi müvek, elmemüvek. Müveket köz nézésre kiállítani. Mestermüvek, remekmüvek. Mű dicséri a mestert. (Km.). „A legnagyobb költők sikerűltebb művei mindannyi tűkör, melyben az iró egész egyénisége vagy annak egyes oldalai tünnek fel.“ (Báró Eötvös József). Ellenben mív-nek, mint imént érintők, a -től megkülönböztetve inkább csak testi erő s ügyesség által készített vagy létrehozott dolgot nevezünk. Innen kézmívek, kézmíves, nem pedig ,kézmüvek’, kézmüves. Így különböznek művel és mível, művész és míves. V. ö. MÍV.
A mü és munka v. eredetileg muka is rokonszók; mert anem egyéb, mint a mély hangu mu. Valamint pedig ebben alapfogalom a mozgás: ugyan ez rejlik a v. mí(v) gyökben is. A különbség köztök az elfogadott szokás szerént főleg abban áll, hogy a munka általános erőfeszítést, mozgalmat jelent, a mű pedig, sőt mív is némi ügyességet és mesterséget föltételez; honnan pl. müvelni, megművelni vagy e helyütt szabatosabban: mívelni, megmívelni a földet, többet jelent, mint munkálni, megmunkálni. A mű vagy mív is tehát finomabb cselekvést, kiképzést foglal magában, miért szabatosan csak olyan munkákra illik, melyeket bizonyos szabályok szerént, és mesterségi vagy tudományos kiképzés nyomán készített valaki, milyenek a mesteremberek, gyárosok, az úgynevezett müvészek vagy tudományos férfiak munkái. Azonban a szónál, mint föntebb mondók, ismét különbség tétetik mind a törzsben, mind s származékokban az i és ü hangzók szerént, pl. vamint mit mivelsz (mit csinálsz)? mást jelent mint: mit mitvelsz (mit képzesz)? azaz micsoda tudományt vagy müvészetet gyakorolsz? vagy általán: szellemileg mivel foglalkodol? úgy és mív is különbözők.
Alakjára nézve azon egy tagu szók közé tartozónak tekintethetik, melyek eredetileg rövidek (mint munka szóban is), de nagyobb nyomatosság vagy hangzatosság végett vagy véghangzójokat nyujtják meg, vagy v h j toldalék hangokkal ejtetnek, mint fe fé fej, di diu div díj, hi hiu hiv v. hib híj, ilyenek a do doh, ro roh, s maga amáskép: műv, mint a megfelelő , máskép miv, sőt néha míh, pl. kőmives, Mátyusföldön: kőmihes.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me