MULT IDŐK
MULT IDŐK, vagy csak: MULTAK, tb. fn. Nyelvtani értelemben az igeszók azon alakjai, melyekkel a beszédben a mult időbeli állapotokat vagy cselekvéseket vagy általában vagy egymással viszonyítva kifejezzük vagy kifejezhetjük. (V. ö. IGEIDŐ). A mostani magyar irodalomban, támogatva egy részről a régi magyar nyelvemlékek, más részről a népnyelv által is, a mult idők, vagy csak egyszerüen: multak kifejezésére e következő alakok vannak használatban:
1) t v. tt raggal, pl. kér-t, hall-ott, küld-ött, épít-ětt; s ezen ~t v. ~tt ragban csaknem általános véleménynyel a ,to’ v. ,tova’ értelme rejlik; s ezen időt nevezzük általános vagy független múlt-nak, mely az úgynevezett elbeszélésekben, történelmi vagy történelemféle eléadásokban fő elbeszélési mult szerepét is viszi; megfelel a görög aoristusnak, némileg a latin perfectumnak, (minthogy a latin perfectum számtalanszor pl. Cornelius Neposnál viszonyos mult helyett is áll), az újabb nyelvek közől mindenek fölött a franczia passé défini, és némileg indéfini nevü, valamint az olasz perfetto és passato determinato nevü múltaknak.
2) a v. e raggal pl. kér-e, hall-a, küld-e, épít-e; s ezen ragban a leghihetőbb vélemények szerént vagy azon ha szó rejlik, mely van a né-ha, so-ha, vala-ha, minden-ha öszvetételekben is, vagy még egyszerübben a mutató a vagy e szócska; V. ö. ~A, (4); jelentése bármelyik vélemény szerént is: akkor vagy ott; szabatos használata is épen e véleményen és jelentésen alapszik, t. i. ezzel fejezzük ki a (kitünőleg úgynevezett) viszonyos vagy függő multat (jelent a múltban); megfelel a franczia relatif, vagy némelyek szerént imparfait nevü időnek; némileg a görög imperfectumnak (mert ez nem mindig fejez ki viszonyos időt), és csak felette ritkán a latin imperfectumnak, minthogy ez csaknem állandóan végzetlen múltat fejez ki, a viszonyos múlt pedig hol perfectummal („qui cum minus esset probatus parentibus: a patre exhaeredatus est), hol kapcsoló móddal jelöltetik („fuerunt qui negarent;“ „tantum terrorem incussit, ut nemo sit ausus“).
3) Az ige jelenével és vala segédigével öszvetett múlt pl. kér vala, hall vala, küld vala, épít vala; ez minden időbeli iróink gyakorlata és nyelvészeink nézete szerént az úgynevezett végzetlen múlt vagy tartós múlt, leginkább megfelel a latin és görög imperfectumnak, mint szintén tartós és végzetlen multnak.
4) Az ige viszonyos multjával és vala segédigével öszvetett múlt pl. kére vala, halla vala, külde vala, épite vala; az öszvetétel szerént kétszeres függő múlt is foglaltatnék benne s ily forma értelemben használtatott a régieknél is mint kísérő vagy együttes múlt, legfölebb a mi egy másik múltat csak igen kevéssel előz meg.
5) Az ige általános múltjával és vala segédigével öszvetett múlt, viszonyos előbbi múlt néven; pl. kért vala, hallott vala, küldött vala, épített vala; megfelel a franczia relatif antérieur-nek.
6) Az ige általános multjával és volt segédigével öszvetett múlt pl. kért volt, hallott volt, küldött volt, épített volt; nyelvtanaink szerénti nevezete: régmúlt, (múlt a múltban); megfelel a más nyelvekben eléforduló plusquamperfectum-nak.
A két utolsó közös néven: előbbi múlt.
Találunk még a régieknél igen gyakran egy múltat, öszvetéve az ige jelenével és volt segédigével, pl. megyen volt, viszik volt, melyek tartós múltak; de a mai korban ez egészen kiavúlt.
Láttuk, hogy a két legelső csak egyszerü alakban fordúl elé; s minthogy a nyelvtanokban legelül rend szerént a viszonyos múlt áll: ez első múlt-nak, az általános pedig 2-dik múlt-nak is hívatik.
Mindezen múltak sajátságairól, a régiek és maiak általi használtatásáról (valamint a többi igeidökéiről is), igen terjedelmes értekezések és számtalan példák olvashatók a magyar akadémiai Értesítőnek 1858-diki és a Nyelvtudományi Közleményeknek 1862-diki folyamában.
Nehány példát mindenik multra ide is csatolunk; még pedig
1) Az általános és fő elbeszélési multra, (mely leggyakoribb mind a mostani közbeszédben, még a műveltekében is, mind a régi világi nyelvemlékekben, úgy hogy más múltak helyett is ezt találjuk ): „Zarándoklani eredett ember hítta ő szolgáit és adta azoknak ő javit és egynek adott öt girát, másnak kedig kettőt, de a másnak egyet, egymendennek ő tehetsége szerént és legottan eleredett.“ Tatrosi codex. Máté XXV. fejezet). „Hírt kegyelmednek egyebet nem írhatok, hanem a törökök itt igen forgódnak körülöttem, de Isten mególtalmazott tülök. Az hatvani békkel összevesztem, váltig rútoljuk egymást. Továbbá im küldtem ki az dézmára az vitézlő Dencz Jánost, tudja ti ketek az mint elvégeztük (szabatosabban: elvégeztük volt; mint régmult v. régebben mult) György urammal és ketekkel.“ (Magóchy Gáspár, egri kapitány 1564-ben). „Minthogy azért ez az prédáló és országokat rontó svétiai ellenség im szinte Morvába is alá hatott s szinte hazánk határiban is kóborol már, úgy hogy Magyar-Barátot is megvevén elprédálta s tovább is igyekszik napról napra, sőt még az morvai hegyekben lakó parasztságot is, megízelittetvén az prédát véle, maga mellé lázzasztotta fel jobb részint.“ (Gr. Eszterházy Miklós nádor 1643-ból). „Az én hazámfiai is az egész magyar nemzet, ezekért mennyi vért ontott, halált szenvedett, vannak elég példák rólok: azokban, kiváltképen 1619. esztendőtül fogva mennyi megbántódása esett nemzetünknek, arrul való panaszokkal rakással vannak levelek nálunk, s noha minket sokszor intettek és kényszerítettek is mind evangelica, mind romano-catholica religión valók.“ (I. Rákóczy György nagykállai nyilatkozványa 1644-ben). „Minekünk úgy szolgált az mostani szükségünkben, hogy ugyan bizvást commendáljuk kegyelmednek. Az gyújtásban ő volt egyik fő, ki mind addig ott forgolódott, (szabatosabban; forgolódék, mint a következő,fölment időben’ történő, tehát arra viszonyuló) míg a láng felment, mely nemcsak neki, ott forgolódván, de még azoknak is, kik sánczból távol reá néztek, nehéznek tetszett (tetszék v. tetszik vala, l. alább) szemeiknek.“ (Báthori István lengyel király levele 1579-ből). „Mü is az ő felségéhez való hívségünk és kötelességünk szerént az ő felsége testének méltósága szerént való eltemettetésére eljöttünk és azt eltemettük. Egyenlő akaratból és végzésből választottuk az tekintetes és nagyságos Somlyai Báthori Estván urunkat az erdélyi vajdaságra.“ (Erdély rendei 1571. május 24).
2) Példák a viszonyos vagy függő multra, mely mindig egy más időre illetőleg multra vonatkozik, ha ezeket néha nem is ige, hanem más szók fejezik ki. A következő példákban mind a két időt megjelöltük, t. i. mind a viszonyos múltat, mind a mely időre az vonatkozik, vagyis a mely időben amaz történik. „Hányszor akartam (volui) te fiaidat egybegyüjtenem és nem akarád“ (voluisti, a latinban szintén csak perfectum). „Ezt kedig még ő azoknak beszéllette, im egy fejedelem vépék (lépék, accessit) ő hozjá és imádá (adorabat) őtet“ (Tatrosi codex. Az utóbbi mult a latinban is imperfectum – tartós vagy végzetlen múlt –, mely a viszonyosat a legtöbb nyelvekben azonegy alakkal bír, és a magyarban is a kettő gyakran fölcseréltetik, mint alább). Mikoron jegyeztetett volna Józsefnek, találtaték terhesíltnek.“ (Pesti Gábor). „Bemenvéjek a házba (= midőn bementek a házba) lelék a gyermeket.“ „Látván kedig a gyölekezeteket könyörüle ő rajtok. (Tatrosi cod.). „A napokbon jöve János baptista.“ „Az időben mene Jézus.“ „Legottan felmene.“ (Ugyanott). „Midőn a kisded hajó teknőjére felléptem már pezsge a kisded Valkán s a füst feketén tekerge ki kéményéből.“ (Kazinczy Ferencz). „De íme megálla hajónk, midőn azt épen nem vártuk.“ (Ugyanő). „És midőn bementek a hajócskába, megszünék a szél.“ (Káldi-Tanárki bibliafordítása ezer meg ezer hasonló példával); néha a ,midőn’ vagy ,mikor’, ,miután’ mellé is a franczia nyelv példájára, viszonyos mult áll, pl. mikor együtt menének, tanácsul adá férje. (Ugyanott). – Gyakorta áll tartós vagy végzetlen múlt helyett is, pl. a régi bibliaforditásokban, ami a Tatrosi codexben tudakozik vala (sciscitabatur), Erdősinél: megtudakozék; ami amott tanolja vala s Pesti Gábornál is: tudakozik vala, Erdősinél megkérdeze; ami Pesti Gábornál és Erdősinél: tánczol vala, a Tatrosi codexben: szökdöse; ami a Tatrosi codexben: azt alajtják vala és Pestinél: vélék vala, Erdősinél: azt alíták. Úgy Kazinczynál egy helyütt „Már csak a legmagasabb hegy órmója álla ki az áradásból“, más helyütt: „Mostan már a hegynek csak legfelsőbb bércze álla vala ki az özönből.“
3) A tartós és végzetlen multra: „Ez János kelig val vala (habebat azaz hordoz vala) ruhát tevéknek szőréből.“ (Tatrosi cod. Máté III). „De ő aloszon vala“ (Máté VIII. valóságos végzetlenek, pl. a vall vala = hordoz vala nemcsak azon időre vonatkozik, melyet az evangélista elbeszél, hanem a megelőzőre s következőre is). „És megkerőli vala Jézus mend a városokat és kastélyokat (Máté IX). „És mend a gyölekezetek állnak vala a marton“ stb. „A szerencse s áldás együtt utaznak vala (egyszerü tartós mult) egy városba s megláták (a következőre viszonyúl) hogy egy szegény ember egy csomó seprűt árul, de senki sem veszi.“ (Székely népmese, mely mind a két multra például szolgál). Gyakran használtatik eléadásra vonatkozásul a viszonyos múlttal felváltva, pl. a Tatrosi codexben ami Máténál: monda, beszéle, az Márknál és Lukácsnál többnyire: mond vala és beszél vala (t. i. maga a mondat utána következik. „Jézus monda neki: Szőnjél ma, mert így illik nekönk betöltenönk menden igazságot.“ „A leválták kelig mondnak vala ő neki: íme mit tesznek te tanitványid“ stb. stb.) Ugyanezen idő szokott használtatni az olyan végzetlen múlt megjelölésére, mely még a beszélő jelenére is benyúlik (félmult). „S csinálok vala én bizony most is békeséget“ (Gr. Eszterházy M. nádor). „Az ország közül az urak és az mely főnépek itt vagynak, ezt akarják vala végezni.“ (Tamásfalvi László. 1571-ből). Helyette itt is gyakran a viszonyos mult használtatik. „Ez dolgot nem tartók (a levéliráskor) illetlennek, ha kegyelmed csak azzal közli, az kivel illik.“ (Báthory István lengyel király). „Tudtára akaránk (a levéliráskor) adni kegyelmeteknek.“ (Gr. Eszterházy M. nádor). Megfordítva ugyanaz használtatik viszonyos múlt helyett is igazi viszonyt mutató időkben. „Még ő e beszélvén a gyölekezeteknek, ím ő anyja és atyjafiai állnak vala künn.“ (Tatrosi cod.). Végre óhajtó módbeli múlt helyett leginkább föltételes mondatokban ,ha’ ,vajha’ után. „Mert ha ez ideig is ő felsége ez szegény országot meg nem kötelezi vala (= meg nem kötelezte volna), bódog életben voltunk volna.“ (Bebek Ferencz 1555-ből). „Ha meghalok vala, Fölségedre gyuntam volna.“ (Illésházy István 1606-ban. A magyar tudós társaság Évkönyvei VI. köt. 285. lapon). „Hozott Isten fiú, mondá az óriás, köszönd hogy apádnak szóllítottál, mett (= mert) ha nem, egészen bényellek vala.“ (Székely népmese. Itt a mondat föltételezett részére esik a kérdéses idő; nevezetes itt a ,mondá’ is mint tartós vagy végzetlen helyett álló; tehát a székely nyelvben általában még mind a három mondott múlt idő használatban van).
4) Az együttes v. kisérő múltra: „Váltig igyekeztönk halasztani, amint halasztottuk is, hogy ne kelleték vala az nemes vármegyéket költetniök.“ (Gr. Eszterházy M. nádor). „Mü is nem kevéssé megháborodánk ez nagy csuda dolgon, hallám is vala hátam megett mondani.“ (Mindszenti Gábor naplója. Magyar nyelvészet 2-ik évi folyam. 446. lapon.)
5), és 6) A viszonyos előbbi multra és régmultra „Nyilván vagyon kegteknél, hogy az minemő békeséget az elmult időkben az törökkel nagy sok költséggel és fáradságok után végeztünk volt (régmult), azt némely magunk nemzetiből álló nyughatatlan emberek nemcsak fölbontották (általános mult) velek, de minemő mostoha kézzel és szándokkal is fogtak vala hozzánk (viszonyos előbbi múlt, a következő általános multakra: ,látta’, ,experialta’ viszonyítva) tudjuk, hogy azt kegtek nemcsak jól látta, de hatalmas ruinával is experiálta.“ (Gr. Eszterházy Nádor).
Eléjönnek még a nyelvben mult jövők és jövő multak is, melyek meg vannak érintve a JÖVŐ czikk alatt és szintén bőven fejtegetve a fönt megemlített értekezésekben.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
