SZAKÁLAS, (1)
SZAKÁLAS, (1), (szakál-as) mn. tt. szakálas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kinek vagy minek szakála nőtt, szakála van, különösen ki szakálát meghagyja. Szakálas őseink. Szakálas férfiak, vének. Szakálas zsidó. Szakálas asszony, kinek vénségére itt-ott sarjadzó szőrszálak rutítják az állát. Óvd magadat a szakálas asszonytól. (Km.). Szakálas czinege. Szakálas keselyü. Szakálas (agg) szolgának szó is vereség, v. szó a veresége. (Km.). 2) Általánosabban: szakálas kecske, kakas. Szakálas csillag, különböztetésül a szoros értelmü üstököstől, vagy farkastól. (Cometa barbatus, csinitus, caudatus). 3) Mint fr. tárgyesete: szakálas-t, tb. ~ok. A régieknél bizonyos nemü lőfegyver. „Egy nehány zegyen (szegény?) katona vagyon kik(nek) soha netalán szakálos sem volt kezébe.“ Levél 1555-ből. (Szalay Ág. 400 m. levél). Molnár Albertnél szakállas am. bombarda, selopetum pogonatum (eine Büchse, ein Doppelhacken).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
