Barras

Full text search

Barras Pál János Ferenc Miklós, vicomte de B., a francia direktorium tagja, született Fos-Emphouxban 1755 jun. 30., megh. 1829 jan. 22. Eleinte Pondichéryban szolgált mint hadnagy s innen kapitányi ranggal tért vissza Parisba, hol kizárólag az élet örömeinek élt. A forradalom kitörésekor nyomban az új eszmék szolgálatába állott, amiért 1789. az États-généraux tagja lett. Részt vett a Bastille és a Tuileriák ostromában és XVI. Lajos halálára szavazott. 1793. ő kezdte ostromolni a felkelt Toulont és mint a konvent bizalmi férfia véresen nyomta el a Dél-Franciaországban kitört fölkeléseket. Robespierre mind a mellett nem bizott benne, amiért B. elleneihez szegődött és közreműködött megbuktatásában. Mint a párisi őrség fővezére ő fogta el 1794 jul. 27. a zsarnokot. Novemberben a konvent titkára, majd elnöke és a jólétbizottság tagja lett s a mérsékelt irányhoz csatlakozott. Mint a konvent feje teljesen szakított a hegypárttal, sőt az 1795 márc. 10-iki zendülés alkalmával a legnagyobb erélylyel lépett fel volt társai ellen, de a royalisták üzelmeit is szigorral elnyomta. Az 1795 okt. 5. felkelés alkalmával a konvent őt bízta meg a mozgalom elnyomásával, ő pedig a fiatal Napoleont bizta meg ezzel a feladattal. A direktoriumban a legbefolyásosabb és leghatalmasabb ember volt; ő nevezte ki Napoleont az olasz hadsereg fővezérének és ő járt közben Napoleon és Beauharnais tábornok özvegyének eljegyzésében is. Groisbois kastélyában és a Luxembourg palotában keleti fénynyel ünnepeket rendezett: Récamier, Staël, Tallien asszonyok tiszteletére. 1797 szept. 4. royalista ellenfeleit mindkét tanácsból kibuktatta és ezentul jóformán korlátlanul kormányozta az államot. Ő tette első sorban a direktoriumot olyan népszerütlenné, hogy Bonaparte 1799 nov. 9. könnyü szerrel megbuktathatta. B. ekkor a Groisbois-kastélyba vonult vissza. Napoleon ismételten azzal gyanusította, hogy ellenfeleivel cimborál, sőt ez ürügy alatt száműzte is Franciaországból. B. erre Brüsszelbe költözött, később pedig Rómába. A restauráció után visszatért Parisba, melynek közelében megvette Chaillot kastélyt, hol hiven régi hajlamához szintén fényes mulatságokat rendezett. Ebben a kastélyban halt meg. (Grande Encyclopédie, V . 473.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me