Bartosságh

Full text search

Bartosságh József, gazdasági iró, szül. Aradon 1782 dec. 8., megh. Pesten 1843 szept. 25. Szülővárosában apja sóhivatali tiszt volt. Tanulmányait Bécsben fejezte be, utóbb katona lett, aztán a keszthelyi Georgiconba lépett, hol 1802. végezte be tanulmányait. Innen Veszprém vármegyébe, később Baranyavmegyébe, a Czindery-féleuradalomba jutott, hol a juhászat terén nagy tevékenységet fejtett ki. 1813-ban Batthyányi József gr. meghatalmazottja; utóbb pallini Inkey Antal iharosberényi jószágának igazgatója lett. 1817-ben özv. Esterházy Borbála grófnő dárdai, 1818-ban Apponyi Antal gróf uradalmainak volt igazgatója, 1826-ban pedig Pozsonyba költözött, hol nyugalomba vonulva, az Apponyi-féle könyvtárt rendezte; részint Villányon (Baranya vmegye) saját birtokán élt, hol gazdasági irodalommal és szőllőtermeléssel foglalkozott. Több folyóiratban számos gazdasági cikket irt magyar és német nyelven; önálló munkái leginkább németül jelentek meg. B. különösen sokat foglalkozott a juhtenyésztéssel, hazai viszonyainkra való különös tekintettel, s e téren kiváló tekintélyt és elismerést vívott ki. E tárgyban következő c. munkája jelent meg: Gyakorlati javaslatok a birkatenyésztés körében, 1840. Érdemei elismeréséül a Georgicon tiszteletbeli ülnöke s a moszkvai gazdasági egyesület tagja volt; a magyar gazdasági egyesület létesítésében is tevékeny részt vett. Utolsó éveit Pesten töltötte, hol meg is halt. V. ö. Galgóczy, Emlékkönyv és Szinnyei J., Magyar irók.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me