Dinnye
Dinnye (növ.), a Cucumis Tourn. (Melo Tourn.) génuszhoz tartozó két faj. A sárga, édes v. cukordinnye inkább az uborkával rokon, a görög D. inkább a Citrullus Neck. v. Colocynthis Tourn. génuszhoz huz. Az első vagyis a Cucumis Melo L. egynyári. Szára heverő, szögletes, durvaszőrü, vége hengerdedebb és kopaszabb; levele ötszögletü, öblös, 3-7 karéjos, szőrös, a töve széles szivalakuan metszett. Virága rövidnyelü, csoportos, sárga, gyümölcse gömbölyded v. ellipszoid, gerezdeken barázdolt, sima, görcsös, érdes, kipersegett vagy egész cserhaju, t. i. a kipersegés helyecskéi elparásodnak, s az egész sárgadinnye sajátságos barna v. földszinü lesz. Némelykor turbánsüvege is van (turbán D.) A sárga D.belseje éréskor ellágyul, az oldala ehető. Szine sárga, pirosas, fehéres v. zöldes, édes ananászizü, üdítő, zamatos szagu, gyakran olyan finom, hogy már a nyelven is szétolvad, különben hűsítő és szomjuságoltó. Némelyek cukorral, sőt sóval és gyömbérrel is szeretik, néhol befőzik. Tulságos élvezete azonban könnyen hasnyomást, bélgörcsöt v. hasmenést okoz. Tartalma 0,27 % cukor, 1,06 fehérjenemü anyag, 1,15 pektin, 1,07 sejtkeménye, 0,63 ásványos anyag, 95,21 % viz. Hazája meleg Ázsia.
A görög D. (Cucumis Citrullus L. Citrullus vulgaris Schrad., anguria, arbuza) szintén 🞊, de a levele nagyon szabdalt, gyümölcse legtöbbnyire gömbölyü, egész 10-15 kg. sulyu, kemény héju, sima sötétzöld v. halaványnyal habos, csillagfoltos. A belseje magyar nemzeti szinü; a héja legkivül zöld, azután fehér, a husa szép piros, ritkábban sárgás v. fehér (albinismus), nagyon kedves hűsítő izü. Magva fekete, vagy mint a gyászlevélboríték fehér és fekete szélü. Hazája Afrika és K.-India.
Fajtái.
Mind a sárga, mind a görög dinnyének számos fajtája van, melyek rendszeresen osztályozva nincsenek. A sárga dinnyénél a következő fajcsoportosítás van általánosan elterjedve: 1. gerezdes, cserhaju (l. 1. ábra); főjellegük a vastag, gerezdelt, cseres (recés) héj, a
l. ábra., 2. ábra.
narancssárga, szagos hús; ezek Franciaországban keletkeztek, miért is francia dinnyéknek is hivatnak: kiváló fajtája e csoportnak a honfleuri. 2. Kantalup (l. 2. ábrát); előbbiektől a még vastagabb, mélyebben gerezdelt s bibircses héj által térnek el; nevüket Caotalupo Róma melletti helységtől nyerték, ahol állítólag keletkeztek; kiválóbb ide tartozó fajták a párisi és a virginiai kantalupok. 3. gerezdetlen v. keleti turkesztán (l. 3. és 4. ábra), főjellegük a vékony gerezdetlen héj, mely a legtipikusabb fajtáknál sima, de
3. ábra. 4. ábra.
több fajtánál cseres, továbbá a szagtalan fehér v. zöldszinü igen leves hus. Az ide tartozó fajták indái erősebbek s levelei nagyobbak mint az l. és 2. alattiaké, továbbá az indák hajlammal birnak a felfutásra, miért is e csoport fajtái a felfutó művelésre is alkalmasak; legkitünőbb fajták az eredeti keletiek, különösen az ispahani, khivai és bokharaiak. E beosztás tökéletlenségét mutatja, hogy p. a közönséges u. n. parasztdinnye, mely gerezdes, de sima héjjal bir, a csoportok egyikébe sem illeszthető be. Beosztják a sárga dinnyéket ugy is, hogy a csoportosítás csak a hus szinére, továbbá ugy, hogy csak az érés idejére van alapítva: igy vannak:: sárga., veres., fehér, és zöldhúsu dinnyék, továbbá koraiak, nyáriak és téliek.
A koraiak rendesen a legkevésbbé izletesek (hamar kásásodnak), mig a téliek a legizletesebbek szoktak lenni; téli az olyan dinnye, mely késő őszszel érik és soká eltartható; a keletiek között vannak a legkitünőbb téli fajták, továbbá mint ilyenek hiresek Franciaorszában a cavailloni dinnyék.
Termelési szempontból jelentéktelenek az u. n. savanyu és az illatozó dinnyék; az előbbiek különféle alakkal s különböző szinü hússal birnak, többnyire kicsinyek, főjellegük a savanykás iz; az utóbbiak nem enni való, kicsiny, narancsnagyságu, sárgaszinü, veresen csikolt dinnyék, amelyek pompás illatot árasztanak, miért is a Keleten, továbbá Dél-Európában virágcserepekben, léczekre felfuttatva ablakokban tartanak.
A görög dinnyéket héjuk, húsuk és magjuk szine szerint szokták osztályozni; igy vannak: sötétzöld-, világoszöld-, fehér-, csikos- és sárgahéjuak, veres-, fehér-, sárga- és zöldhúsuak, fekete-, fehér-, barna-, veres- és tarkamaguak (barát maguak); továbbá érésök szerint a görögdinnyék is nyáriakra és téliekre osztatnak fel. Különös tipikus magyar sárgadinnye fajtánk nincs; az ország minden vidékén rendesen többféle fajta termesztetik keverten, miért is az elváltozás, «elfajzás» folytonos; legjobb hirnévre tettek szert Pánthy Endre cimzetes püspök egri dinnyéi. A görög dinnyének vannak kiváló hires magyar fajtái, mint a csányi, sámsoni és fegyverneki piroshúsu és a jászkun fehérbélü takácsdinnye.
Termesztése.
Mind a görög, mind a sárga dinnye meleg éghajlatot, szabad, napsütötte, lehetőleg sik fekvést és laza, meleg talajt kiván. Olyan éghajlat alatt, ahol a szőllő nem, de a kukorica és a dohány biztos termést ad, már csak üvegharangok alatt, egyéb helyeken pedig csakis melegágyakban v. tenyészházakban termeszthető; tenyészházakban a termesztés nagyon bizonytalan, miért inkább a melegágybani termesztés van elterjedve. A szabadfekvés nagyon kivánatos, annyira, hogy még a fák árnyéka is árt a dinnyének; innét e magyar közmondás: «a dinnye csak kapásának árnyékát türi el.» A fekete, húmuszos homok az igazi tanyája a dinnyének, miért is legjobban sikerül termesztése a homokos erdőirtásokon, továbbá friss gyeptöréseken, szóval olyan földön, amit a magyar szüzföldnek nevez. Ilyen földeken trágyázni nem kell; minden egyéb helyen erős trágyázást kiván s legjobban megfelel neki az elkorhadt lótrágya. A görög és a sárga dinnye termesztési feltételei nagyjában ugyanazok, de a görög dinnye igényei mind a meleg, mind a szabad fekvés, mind a talaj lazasága iránt nagyobbak, miért is hazánkban a görög dinnyét főleg az Alföld homokterületein termesztik, mig a sárga dinnye inkább a Felvidék szőllővidékein van elterjedve; a sárga dinnye jól diszlik a homokos vályogon és a homokos agyagon is, ha azon nem nedves fekvésüek. Szabadban ugy szántóföldön, mint kertben lehet termeszteni a D.-t; mindkét esetben ügyelni kell arra, hogy ugyanarra a táblára a dinnye 5 év leforgása előtt ne kerüljön.
A szántóföldi termesztést hazánk némely helyén nagyon kezdetleges módon üzik; a magot szórva vetik el, s a kapálás alkalmával a növényt szükség szerint megritkítják; egyedüli előnye ennek az eljárásnak az, hogy a magvak egyenetlenül kelnek s igy kései fagyok alkalmával csak a korábban keltek fagynak el, mig a később kikeltek mindig jó termést adhatnak; egyéb eljárásoknál a dinnyét némely évben 3-4-szer is kell vetni. Jobb művelésmód már a sorosvetés, vagy a sorosültetés; a sárgadinnyénél a sortávolság 3, a görögdinnyénél 4 m. s a sorosvetésnél a palánták a sorban, a kapáláskor, 1 m.-nyire ritkíttatnak meg, az ültetésnél pedig 3-4 mag egy helyre, ily távolban rakatik el. Legmegfelelőbb a szántóföldi művelésnél is fészkekbe ültetni a dinnyemagvakat. A fészkek távolsága egymástól a sárga dinnyénél 3, a görögnél 4 m., s készítésük különböző, a szerint, amint a talaj homok vagy pedig kötöttebb minőségü. A homoktalajnál egy ásónyomnyira kiássuk a fészket, a kiásott földet korhadt trágyával keverjük s azután vele a gödröt betömjük, ugy egyengetvén el a földet, hogy a fészek a talaj felszinéből ki ne emelkedjék; agyagos talajon ellenben a fészkeknek magasaknak, s a talaj felszinéből 20-30 cm.-nyire kiemelkedőknek kell lenniök. Minden fészekbe 4-5 mag rakandó, amelyeket 2-3 cm.-nyire be kell födni. Szántóföldi termelésnél a talajt okvetlenül őszszel jól meg kell trágyázni (kivéve a szüzföldet) s mélyen felszántani, tavaszkor pedig előbb megfogasolni s később ismét szántani, hogy a talaj porhanyós legyen. A későn vetett dinnye nem igen sikerül, miért is tanácsos a vetést április hó végeig elvégezni. A szántóföldi termelésnél a vetés v. ültetés után más munka nincs, mint a herélés s a szükség szerint 2-3-szori kapálás. A herélés abban áll, hogy a palánták főhajtását a 6-8-ik levél fölött elcsipik, hogy ezáltal az oldalhajtások, melyek inkább kötnek gyümölcsöt, erőteljesebben fejlődjenek; a görög dinnyét nem herélik. Szeles vidékeken, hogy az indák össze ne kuszálódjanak, szokásban van az, hogy az indákat több helyen földdel temetik be, «bevágják».
A kerti művelés nagyon sokféle lehet, a legegyszerübb módja nem különbözik a szántóföldi fészkes műveléstől, csakhogy természetesen kertben az őszi szántást az ásás helyettesíti, mely jó mélyen, két ásónyomnyira eszközlendő. Nagyon előnyös a kerti művelésnél a magvakat tenyészházakban v. szobákban cserepekbe vetni s a növényeket a szabadba csak a kései fagyok elmultával ültetni ki; különben ha kellőszámu takarókkkal rendelkezik a kertész, akkor kiültethetők ezek már május elején is.
Az üvegharangok alatti művelés lényege az, hogy a fészket nagy, ugy 35 cm. átmérőjü s majdnem ilyen magas üvegharangokkal lefödik mindaddig, mig a légkör hőmérséke annyira felemelkedett, hogy a dinnye a szabad levegőt is kiállja. Végül nagyon el van terjedve a dinnye melegágyi termesztése is, melyet hüvösebb klimáju vidékeken, továbbá ott alkalmaznak, ahol érett dinnyét már korán, május végén, junius elején akarnak az asztalra adni; a melegágyon urasági kertekben hazánk legjobb dinnyetermelő vidékein is termesztik a D.-t. Ha a korai termesztés a cél, az eljárás a következő. Januárban nedves fürészporral töltött kis cserepekbe elvetik a magvakat; a kertészek legjobban szeretik a 4-5 éves magot használni, mert mint a tapasztalat bizonyítja, az ilyenekből kelt növények a legbővebben teremnek: a dinnyemag csirázóképességét 8-12 évig is megtartja, s igy az öreg magtól nem kell félni. A kis cserepeket, ha tenyészházzal rendelkezünk, ugy ebbe, ha nem, akkor a meleg szobába, a kályha mellé állítjuk, hogy a magvak kicsirázzanak. Ha a cserepekben a növénykék első lomblevele kifeslett, akkor átültetendők a melegágyba. A melegágyban nem nagy, de tartós melegnek kell uralkodni, miért is az ágy készítéséhez alkalmazott meleg lótrágyát némi lombbal v. timárcser-morzsalékkal kell keverni. Ha a melegágy elkészült, a trágyára ugy 21-30 cm. magasságban meleg ágy-földet hordunk, s ezt ugy egyengetjük el, hogy az ágy közepe halmos legyen. Minden ablak alá ezután egy-egy dinnyepalántát ültetünk el, melyet kiherélünk (a görög dinnyét nem) mihelyt 3. levele kifeslett, még pedig ugy, hogy a 2. levél fölött csipjük el a hajtást. A herélés után a megmaradt két levél hónaljában csakhamar oldalhajtások fejlődnek s ezeket megint visszacsipjük a 3. levél felett, amire a két oldalhajtáson levő összesen 6 levél hónaljából a gyümölcsöt hozó indák nőnek ki. Egy-egy tövön 5-6 gyümölcsnél többet nem szabad meghagyni, a felesleg eltávolítandó diónagyságu korukban; a terméketlen hajtások egészen elcsipetnek, továbbá a termőhajtásoknak is elcsipjük a szélső gyümölcsön tul terjedő részét. Ha már a gyümölcs meglehetős nagy, alája cserepet helyezünk, hogy rothadásba ne induljon.
A melegebb téli napok déli óráiban is többször szellőztetni kell az ágyat, amely a májusi szép napokban több órán is nyitva maradhat, sőt a juniusi meleg éjszakákon már egész éjen át. A palántákat a melegágyban öntözni is kell, de nagyon csinján, állott vizzel és soha sem közvetlen a tőnél, mert különben a dinnye nagyon megsinyli. Melegágyi termelésnél legbiztosabb a dinnyevirágot mesterségesen megtermékenyíteni, mert különben nem köt elég termést. Ha a virágzás idején a déli órákban az ágyat kinyitjuk, az ekkor származó légvonat az elporzó virágok himporát ugyan szétoszlatja némileg, de ez nem mindig elégséges. A mesterséges termékenyítés igen egyszerü. Mihely valamely himvirág kinyilott, ezt nyelestül leszakítjuk s letépve pártáját a porzókat felszabadítjuk; ezt megtéve, egy nővirág pártáját szétnyitjuk s a mutatóujjunkkkal a himvirágot felette veregetve, a himport a nővirág bibéjére szórjuk; ezt az eljárást ugyanazon a nővirágon legalább kétszer kell ismételni.
A dinnyetermesztésnél nagyon fontos az érettség megismerése, mert éretlenül szedve le a gyümölcsöt, a görögdinnye utólag a fekvésben egyáltalában nem érik, s a sárga dinnye is csak akkor, ha a teljes érés előtt legfeljebb két nappal szakították le. A szagos húsu sárga dinnyéket a legkönnyebb megismerni, mert ezek érettségét már szaguk elárulja, továbbá érett állapotukban kocsányukrul többnyire leválnak; a keleti szagtalan dinnyék érettségét már nehezebb megismerni, s ehhez nagy szakértelem szükséges; az egyik fajta érettségét a gyümölcs hegyének megpuhulása, a másikét a kacsók, a harmadikét az egész inda elszáradása jellegzi. A görög dinnye érettségének a jelei a következők: a héj hamvas szine eltünik, kopogtatva tompa hangot ad, felemelve nagyságához mérten nem nehéz, s felemelten csekély oldalütésre reng; tenyerünk közt összenyomva ropog, kocsánya megcsavarodik s a közel eső kacsok elszáradnak. A leszedett dinnyét a fogyasztásig hüvös pincébe kell eltenni.
Betegségei
A. Kedvezőtlen életviszonyok által okozott betegségek:
1. Héjrepedezés. Abban áll, hogy a gyümölcs héja felpattan; rendesen akkor észlelhető, ha tartós nedves időjárásra hirtelen meleg, napos idő következik. 2. Görbenövés. Abban áll, hogy a gyümölcs egyoldalulag nő; egyik fele szépen fejlődik, másik fele a növekedésben visszamarad, kedvezőtlen talajban s különösen nedves időjárásnál észlelhető; segíteni azáltal lehet rajta, ha az elmaradt részen a héjat zsebkéssel gyengéden keresztben felhasítjuk, még pedig több vágással; e műveletet lehetőleg korán kell eszközölni, mikor a gyümölcs tojásnagyságu. 3. Tőrothadás. Abban áll, hogy az indák tövüknél fonnyadni kezdenek s a kocsányok szinüket hagyják; a betegség kivált nedves agyagos földben mutatkozik s ellene tanácsos a tövek körül szénport hinteni v. azt be is kapálni.
B Élősködők által okozott betegségek::
1. A francia dinnyetermelők nuile, az amerikaiak rust név alatt rég ismernek egy betegséget, amely kifejezések a magyar rozsda-szónak felelnének meg. A betegség barna foltokban jelentkezik mind a gyümölcsön, mind a hajtásokon, mind pedig a leveleken, amely foltok egyre terjednek, később besüppednek. A gyümölcsön sok folt gyakran összefolyik, s a foltok helyén a megtámadott növényrészek tönkremennek. E betegség nagyon jelentékeny károkat okoz, s valószínü, hogy hazánk dinnyevidékein is el van terjedve anélkül, hogy a magyar nép valami névvel megjelölte volna, mert a magyar dinnyészeti munkában felemlítve nem találjuk.
A magyar-óvári akadémia kertjében azonban már több évben észlelték, habár nagyobb kárt az itt termelt néhány fészken nem okozott. E betegséget a francia és amerikai szakmunkák a szőllő egy hasonló jellegü betegségének megjelölése után ujabban anthracnose-nak nevezik, mert nem rozsdagomba, hanem egy egészen más gomba, a Scolecotrichum melophtorum Prillieux et Delacroix okozza azt (ugyanez a gomba még Gloeosprium reticulatum Sacc. név alatt is szerepel az irodalomban). A barna foltokon később sötétzöld penészszerü bevonat található; ez a gomba szaporodó sejtjeiből, az egyes gombaszálakról lefüződő kétsejtü koridiumoktól van alkotva. A betegségnek ellenszere nincs. 2. A lisztharmat fehér, gyengéd bevonatot alkot a leveleken, amely bevonatban később apró, fekete szemecskék, a gomba u. n. peritéciumai tünnek fel; ellene a kénezés használ (l. Lisztharmat).
3. A Cladosporium cucumeris Frank nevü gomba a gyümölcs héján barna, besüppedt, rothadó foltokat okoz, amely foltok egyre nagyobbodnak s belőlük gumminemü lé szokott kifolyni; a betegség nemcsak a nagyobb, hanem még az egészen zsenge, fejletlen gyümölcsöt is megtámadja, ami miatt ezek fejlődésükben visszamaradnak, elcsenevészednek. A gomba micéliuma keresztülnövi a gyümölcs kérgét s ennek szöveteit tönkreteszi; ott, ahol a rothadt foltok vannak, jelentkeznek később a gomba szaporodó részei, a konidiumok, melyek a foltokon szürkészöld bevonatot alkotnak. A betegség, amely ellen védekezni nem lehet, a leveleket meg nem támadja. 4. Amerikában a dinnyét egy Peronospora is, a Peronospora Cubensis B. et. C. megtámadja; ez is fehér bevonatot alkot a leveleken, melyeket gyakran tönkre tesz s igy a gyümölcs kifejlődését gátolja; ellene használ a bordeaux-i keverékkel való permetezés. 5. A leveleken különböző nagyságu, de valami nagyobb méreteket sohasem öltő, gyakran kerek, néha szabálytalan barnás foltok jelenkeznek, melyek később megfehérednek s rajtuk apró fekete szemecskék támadnak; a betegséget is egy, a Septoria nemhez tartozó gomba okozza, mely bővebben tanulmányozva nincs. 5. megj.: kétszer van 5-ös sorszám Perzsiában a dinnyében egy virágos parazita is, a szádor-féle növénycsaládba tartozó Orobanche Delilii Decsne (Phelipaea aegyptiaca Walp.) nagy károkat szokott okozni; e parazita a dinnye gyökérzetébe bocsátja saját gyökérzetét, mit a gyümölcs megsinyl; ez az élősködő egyébként a tökféle növények családjának egyéb tagjait is, továbbá a káposzta-féle növényeket s a gyapotnövényt is megtámadja; tanácsos az Orobanche-t, mielőtt még magjait megérlelte volna, kigyomlálni és elégetni.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
