Duda,
Duda, egyike a legrégibb népies hangszereknek. Midőn történelmi népfajnál divatozott különféle elnevezések alatt, de keletkezésének helye s feltalálója ismeretlen. Sokan görög találmánynak tartják, hol symphoneia volt a neve, mint minden oly hangszernek, melyen több hangot lehetett egyszerre hangoztatni. A régi zsidóknál is ily néven fordult elő, hova valószinüleg a görögöktől származott át. A rómaiak tibia utricularis néven ismerték, mely későbben cornemusa-ra változott. Az appenini hegyvidéken leginkább a pásztoroknál van még manapság is divatban. Olaszországból Franciaországba származott át cornemuse rurale, sifflet pastorlae v. sourdeline elnevezéssel. Ez ős hangszer lassankint elterjedt aztán minden európai népnél, főleg a hegyi lakóknál, hol még manapság is nagy mértékben divatozik. Kedvelt hangszere a skótoknak, kiknél bagpipe a neve. Ugyszintén a magyar- s oláhországi kárpáti hegylakók is széltében használják s más hangszerek hiányában népünnepek, lakodalmak s más népies ünnepségeknél, a különböző alaphangokra támaszkodó D.-k képezik a legmonotónabb s legprimitivebb zenekart. Alakját léggel töltött kisebb-nagyobb terjedelmű tömlő képezi, alul és felül sipokkal ellátva. Az alsó egyes vagy kettős sip a folyton bugó basszust képviseli, a felsők pedig nyilásokkal is el vannak látva az ujjak számára. Kezelője balkézzel a nyakára kötve tartja, mig jobb kezével (vagy hóna alá fogva a felső karjával) a tömlőt nyomkodja s ajkával a felső sipokba fuj. Rendesen kecskefej képezi külső diszét, mintegy jelezve ezzel a hegyi pásztori életet. Hangja kellemetlen és metsző. A szabadban és messziről még csak türhető, de közelről v. éppen zárt helyiségben majdnem kiállhatatlan.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
