Forráskultusz
Forráskultusz, számos nép vallásában található, Indiában a Gangesz forrása fölé egy templom van építve, melyhez minden bráhmánnak életében legalább egyszer el kell zarándokolnia. A régi persák nagyobb folyók forrásai mellett feliratos köveket állítottak fel, hogy a forrásban lakó istenség bőven adja a «mindent termékenyítő vizet». A régi görögök és rómaiak bizonyos ünnepi napokon a források istenségeinek áldoztak, koszorukat dobván a forrás vizébe, az egyiptomiak pedig a Nilus tiszteletére minden évben egy szüzet dobtak a vizbe. Általában el volt és van még manapság is terjedve az a hit, hogy a viz, illetve patak vagy folyó istenségének v. szellemének legkedveltebb lakóhelye a forrás. Krónikáink számos adatot szolgáltatnak a régi magyarok F.-ára nézve. Vizek, források mellékén látjuk a régi magyarokat letelepedni, lakni, temetkezni. Már maga a «pannoniai négy folyam», mely mint az ország jelve, az ország cimerébe felvétetett, régi F.-ra mutat. A pannonhegyi szent forrás, a forrás, melyen felül Árpád eltemettetett, kiváló tisztelet tárgya volt. A szabolcsi zsinat kénytelen volt a magyar nép forrás- és viztisztelete ellen szigoru rendeletet kibocsátani. E rendeletben többek közt felemlíttetik, hogy az, ki valamelyik forrásnak áldoz, egy ökröt adjon büntetésül a zárdának. A rokon osztjákok és vogulok manapság is évenként rénszarvasokat áldoznak az Ob forrásnak. A hagyományok is itt-ott még élénken emlékeztetnek a régi F.-ra, beszélve egyes források csodás eredetéről, tulajdonairól. Majd varázsvessző, vagy a hős lándzsája fakasztja a sziklából előomló vizet, vagy lova patkója nyomdokából buggyan ki a forrás. Erdélyben Sz. László Torda mellett lándzsájával fakasztott forrást, Nyitrán, Jászon pedig lova nyomdokából bugyog a forrás. Hasonlót Sz. Istvánról még számos más szentről is mesél a nép, miután a pogány F.-t a kereszténység mindinkább átidomította. Az apadó és áradó forrásoknak ősrégi idők óta különös jós tehetséget tulajdonítottak. A déltájban elapadt dodonai forrás zugásából jósoltak a görög papnők (l. Fons), hasonlóan a forrás zugásából a germán jósnők, nálunk még maig is egy «dagadó forrásnak» nevezett, Kalugyer falu mellett Biharban levő csermely hasonló tüneményről és néphitről ismeretes. Aki magyar néphiedelem szerint egy forrást bepiszkít, beteg lesz; ha vizét felzavarják, jégeső veri el a határt. Sok helyt minálunk, épp ugy mint Bulgáriában, a forrás mellé valami rongyot, hajat stb. kell letenni annak, aki vizéből ivott, különben beteg lesz. Régi hiedelmek ez utolsó maradványai ellen többek közt nemcsak a szabolcsi zsinat kelt ki, de p. még 1556. Pyrmont város hatósága is, betiltván az ottani forrásoknál divó pogányias áldozást. V. ö. Ipolyi, Magy. mitologia 202. s. k. l.; Blochwitz, Kulturgeschichtl. Studien, Lipcse 1882. Hermann A., A csobonkai csodaforrásról, Turisták Lapja.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
