Iskolaszék,

Full text search

Iskolaszék, azon hatóság, amely által ugy a polgári, mint a felekezeti hitközség gyakorolja törvényesen biztosított befolyását az általa fentartott népoktatási tanintézetre. Az I. szervezetét, hatás- és jogkörét ujabban a népiskolai hatóságokról szóló 1876. évi XXVIII. t.-c. szabályozza, amelynek ide vonatkozó főbb pontjai ezek: a községi népoktatási intézetek a polgári község, a felekezetiek a hitközség alatt állanak. Ehhez képest minden, ugy polgári, mint hitközségben, amely népiskolát tart fenn, legalább 5 választott tagból álló I. alakíttatik. E tagokat a kebelbeli lakosok közül - lehetőleg az oktatásügyhöz értő, de mindenesetre irni, olvasni tudó egyénekből - a község képviselő-testülete, illetőleg a hitközség képviselő-testülete választja. A felekezeti I.-nek az illetékes lelkész mindenesetre tagja. A polgári községi I.-nek a választott tagokon kivül minden helybeli hitfelekezetnek rendes lelkésze s a községi népiskolai tanító, v. ahol több tanító van, a tanító-testület képviselője is, tanácskozási és szavazati joggal biró tagjai. Ahol az iskola-községben legalább 15 tanító van, ott a tanítók magok közül 2, ahol pedig legalább 30 tanító van, 3 képviselőt választhatnak. A községi I. ügyrendjét a vallás- és közoktatásügyi miniszter szabályrendelettel állapítja meg. A községi I. tagjai három évre választatnak, azonban mindannyiszor ujra választhatók. Budapest székes főváros I.-ei szervezetéről külön intézkedik. Az I. ügyrendjét és hatáskörét részletesen és pontosan szabályozza a vallás- és közoktatásügyi miniszternek 1876. évi szeptember havában kiadott utasítása a polgári községi I.-ek számára az 1868. évi XXXVIII. és az 1876. évi XXVIII. t.-cikkek végrehajtása tárgyában.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me