Löveg
Löveg (franc. piéce á feu, ném. Geschütz, l. a mellékelt 3 képet) állványra fektett súlyos lövőfegyver. A puskapornak lövésre való alkalmazása előtti időkben húrok és kötelek ruganyosságát használták fel nagy, súlyos nyilaknak lövésére és köveknek meg gyujtóanyagoknak hajítására. A XIV. század óta a fémcsövekben elégetett puskaporból keletkező gázok feszítő erejével hajtják ki az e gázok kiterjeszkedésének útját álló lövedéket (franc. projectile, ném. Geschoss) a csőből. A hosszu csövü L.-eket, melyekből aránylag nagy mennyiségü puskaporral a lövedéket a vizszintes iránytól csak kevéssé eltérő irányban indítják el: ágyunak; a rövid csövü, de nagy ürméretü (kaliber) L.-eket, amelyekből aránylag kevesebb puskaporral, a vizszintes irány fölé tekintélyes magasságra emelkedő irányba hajtják a lövedéket, amely azután a céltárgyra mintegy lezuhan, mozsaraknak nevezik. A L.-ek e két főneme között foglalt helyet (e század második feléig) az ágyunál rövidebb, de a mozsárnál hoszszabb csövü vetőágyu (hibásan: vetágyu: franc. obice, ném. Haubitze), melylyel belül üregesés robbanó, meg néha gyujtó anyagokkal megtöltött vasgolyókat, gránátokat (l. o.) lapos ívet leiró pályán lőttek, v. magasra emelkedő igen hajlított ívü pályán hajítottak (vetettek). A jelenkorban csakis közepes hosszaságu csövekkel ellátott ágyukat, amelyekkel lőni és hajítani is lehet, meg mozsarakat használnak.
LÖVEGEK I.
LÖVEGEK II.
)
Osztrák-magyar 9 mm-es tábori löveg)
Osztrák-magyar 7 cm-es hegyi löveg)
Várlövegek)
Mozsárlöveg)
Martlöveg)
47 mm-es Hotchkiss-féle revolver-ágyu)
8 mm-es Maxim-féle szórólöveg
A jelenkori ágyuk fő alkatrészei: 1. a cső, 2. a csövet hátul elzáró závárzat, 3. a lövegtalp, mely a csapatokat a hadjárat alatt kisérő tábori ágyuknál két nagy átmérőjü kerékkel van ellátva, mig a várakat, erődítéseket, partokat védő és hadihajókon használt várágyuk talpain négy apró kerék csakis azért van alkalmazva, hogy az ágyu a gázoknak az ágyura gyakorolt visszalökésnek némileg engedhessen s igy a talp ellenálló tehetsége módfelett igénybe ne vétessék és 4. az irányzógép. A tábori ágyukhoz tartozik még egy kétkerekü taliga, a mozdony, melyre az ágyutalp oldalainak hátulsó, egymással összekötött végeit, a mozdonytusa, saru, akasztják, mi által az ágyuból s a mozdonyból egy négykerekü járóművet alkotnak, mely elé közönségesen 6 lovat fognak. Mind a lövegtalpon, mind pedig a mozdonyon töltényeket s közönségesen tüzéreket is szállítanak. A hegységekben vívandó hadjáratok alatt hegyi L.-eket használnak, melyek oly könnyük, hogy egy-egy málhás állat hátán hordhatja a csövet, a másik a lövegtalpat s a harmadik a mozdonyt; ez utóbbit ugyanis akkor használják, amikor a hegyi löveg utakon, vagy könnyü szekereken bejárható terepen mozog. A mozsarak talpai szilárdan álló állványok, melyek a puskapor gázainak hátra felé irányult lökésnek nem engednek s következőleg igen erős anyagból készíttetnek, nehogy néhány elsütés után már összetörjenek. Az e század első felében és jelenleg is a tengerentuli, szekerekkel be nem járható hegyvidékeken több hadseregben használt hadirakétákat egy ember által vállán hordható rakéta-állványról indítják el. Végre még megemlítendő, hogy a legújabb korban kisérleteket tesznek oly mozsarak és ágyuk szerkesztésére, melyeket állványostul szekereken lehessen a hadjáratba vonuló csapatokkal szállítani s tábori erődítések vívásánál, sőt várak körülzárolásakor addig alkalmazni, mig a várvívó nehéz L.-ek megérkeznek. E téren különben kiválik a német Gruson által gyártott Schumann-féle szállítható páncélos ágyu.
A jelenkori lövegtechnika részben a régebbi szerkezetek hatásfokának emelését célozza és pedig: igen nagy 40-50 cm. átmérőjü lövegek gyártása, továbbá a lövedéksúly és szerkezet, ágyucső hossz és robbantó hatás kellő összeegyeztetésével; részben pedig gyorstüzelésü L.-ek szerkesztésével foglalkozik. A jelenkori hátultöltő, vontcsövü lövegekből kúpba, vagy tojásdad hegybe végződő, belül üreges, robbanószerrel és ezenkivül a shrapneleknél (l. o.) még kartácsgolyókkal is megtöltött hengeridomu lövedékeket lőnek vagy hajítanak. Tárgyak felgyujtására oly lövedékeket használnak, melyek falain könynyen olvadó anyaggal eldugaszolt lyukak vannak, mig a lövedék belsejébe erős lángokkal égő gyujtóanyagot tesznek, mely előbb az említett lyukak dugaszait olvasztja el s azután a lyukakon át kicsap s meggyujtja a közelében levő elégethető tárgyakat.
A különböző lövedékekbe töltött robbanó- vagy gyujtószerek általában kétféleképen gyujtatnak meg: vagy ugy, hogy a valami szilárd testhez ütődő lövedék hegyébe bizonyos erő kifejtésére (ütődés) lecsapó éket tesznek, mely dörzsölés által elsüthető robbanó anyagba lökve ezt robbanásba hozza, aminek következtében a lövedék töltése is meggyujtatik, vagy pedig a lövedék végébe oly készüléket csavarnak, melyben a lövedék belsejében levő töltésig vezető csatorna van; e csatornát bizonyos gyorsasággal égő anyaggal töltik meg s mozgatható fedéllel látják el, melyen egy nyilást hagynak; a szerint amint e nyilást a csatorna végéhez közelebb vagy távolabb állítják, a lövedék rövidebb vagy hosszabb idő mulva robban szét.
Ausztria és Magyarországban jelenleg 9 és 7 cm. ürméretü, az Uchatius cs. és k. altábornagy által feltalált acél-bronzból (l. Bronz) készített, lapos ékből és Broadwell (angol) által szerkesztett dugókarikából álló závárzattal hátul elzárt csövü ágyukat használnak. Anglia, Franciaország, Oroszország, Németország és Szerbia acélból, Olaszország pedig tömörített bronzból készíttetik lövegeiket; e lövegek závárzatai vagy gömbéküek vagy csavarral zárják a cső végét s gáztömítésük vagy Broadwell-féle dugókarika, vagy de Bauge-féle (franc.) «gomba»-szerkezetü. E tábori lövegekkel egy perc alatt 3-4-szer lőhetnek 4-6,5 kilométerre. A L.-ekhez számítandók még a gyorstüzelő L.-ek (mitrailleuse).
A gyorstüzelő L.-ek általános értelemben véve oly tüzérségi eszközök, melyek rövid idő alatt tetemes mennyiségü lövedéket képesek kilőni. Ennek elérhetése végett a lőport fémhüvelybe foglalják, amelybe a lövedéket belesajtolják, a kettő együtt véve képezi a töltényt. A hüvelybe szorított vagy csavart gyutacs gyujtóanyaga vagy mekanikai behatás (ütés) folytán, vagy pedig elektromos úton gyujtatik meg. A fémhüvely alkalmazása folytán feleslegesekké válnak a régibb rendszerü ágyuknál alkalmazott tömítő alkatrészek, mert maga a fémhüvely eszközli a tömítést, amennyiben a lövésnél tágul és beleszorul az ágyucsőnek megfelelően szerkesztett «hüvelyágyába» (Patronenlager). A fémhüvelynek lövés utáni önműködő kidobatása a závárzat nyitásának utolsó pillanatában történik olyformán, hogy ennek valamely alkotó része ütést gyakorol a hüvelyhuzóra (extractor), amelyen a lövésnél a hüvely fekszik. A hüvelyhúzó az ütés folytán kiveti a hüvelyt. Hogy ez könnyen történhessék, a jobb szerkezeteknél a závárzat nyitása alatt egyik alkotó részének a hüvelyhúzóra gyakorolt folytonos nyomása által lazíttatik a hüvelyágyba beleszorult hüvely. A gyorstüzelő L.-eket jelenleg leginkább hadi- torpédo-anyahajókon és torpédonaszádokon helyezik el torpédók és torpédonaszádok ellen való védelem és e L.-eknek egymás elleni küzdelme céljából. Várakban, erődökben is kitünő szolgálatot tesznek, a tábori tüzérségbe való bevezetésüket első sorban a L.-ek nagy visszafutása akadályozza, melynek elhárítására azonban jelenleg mindenütt kisérleteznek több-kevesebb sikerrel. Régebben a gyorstüzelő L.-eknek nagy hatását az által vélték elérhetni, hogy kis átmérőjü L.-eket olyforma mekanizmusokkal szereltek fel, hogy az eszközlött lövés után a friss töltények önműködően, kézzel való töltés nélkül tereltettek az ágyucső fúrásába a závárzat kezelése által. Azonban, amint beállott nagyobb kaliberü gyorstüzelő L.-ek alkalmazásának szüksége, elhagyták ezeket a szerkezeteket, mert nagyobb átmérőjü L-eknél alkalmazva nehézkessé és kezelhetetlenekké váltak s beérték azon előnyökkel, melyek a tömítőrészek elhagyásával, a fémhüvely alkalmazásával, a závárzatnak egy kézmozdulattal való kezelésével és annak a fémhüvelyhez alkalmazott megfelelő gyujtó és hüvelyszóró mekanizmusával járnak. Jelenleg tehát kétféle gyorstüzelő L. van: 1. a szorosabb értelembe vett gyorstüzelő L.-ek v. gyorstöltésü L.-ek (Schnelladekanonen), ezek rendesen nagyobb kaliberüek (37 mm.-16 cm.-ig) automatikus töltényvezetéssel nem birnak és csak egycsövüek, és 2. golyószórók, ezek kisebb kaliberüek (8 mm.-től 63 mm.-ig) automatikus töltényvezetéssel és esetleg (Hotchkiss, Nerdenfelt, Palmkrantz) több csővel felszerelvék. A szorosabb értelemben vett gyorstüzelésü v. gyorstöltésü L.-ek szerkezete sokféle. Lényegük az egyszerü szerkezetben, egyetlen cső, fémhüvely alkalmazásában és minden egyes tölténynek külön-külön kézzel való bevezetésében fekszik. A záródó závárzat maga előtt tolván az ágyucső fenekén elhelyezett töltőnyiláson v. vályun át bevezetett töltényt, befejezi a töltési folyamatot. A závárzatok különféle szerkezetei és különféle szerkesztői szerint számos rendszerü gyorstüzelő L. van és természetesen épp ugy, mint a régibb szerkezetü, közönséges L.-ek csavarzávárzattal és ékzávárzattal birókra oszthatók fel. Az ékzávárzatok az ék mozgási síkja szerint horizontálisak s vertikálisak. Számos gyorstüzelő L. van, ezek közül legnevezetesebbek a Krupp-féle 8,8 cm.-es L/30, 12, 15 cm.-es, a Skoda-féle 47 mm.-es és 37 mm.-es, a Gruson-féle 37, 53, 75 és 120 mm.-es, a Hotchkiss-féle gyorstüzelő L.-ek 37, 47, 53 kaliberrel, az Armstrong-, Canet- és Maxim-Nordenfelt-féle csavaros závárzatu gyorstüzelő L.-ek stb. A Krupp-féle gyorstüzelő L. vizszintesen mozgó závárzattal bir, melynek mozgatására egy kettős karu fogantyu szolgál. A závárzat kihúzása előtt a csavarbiztosítás meglazítása céljából a fogantyu 180°-kal elfordítandó. A fogantyu megfordítása alatt a gyujtószeg rugója megfeszül és bezárása után a kivánt pillanatban a gyujtózsinórral kioldatván, vagy önműködőleg kioldódván, a gyúszeg a gyutacsba hatol. A Skoda-féle gyorstüzelő L. függőlegesen mozgó závárzattal van ellátva, mely egy külső kettőskaru emeltyüvel hozatik működésbe; a nyúszeg-rugó itt is a závárzat nyitásakor feszül és bezárás után tetszésszerinti pillanatban kioldható. Mindkét szerkezetnek nagy előnye az, hogy a rugók száma kevés, és az egyes alkatrészek (törések esetén) gyorsan és minden segédeszköz nélkül kicserélhetők. A Hotchkiss-féle gyorstüzelő L. závárzata szintén függőleges mozgásokat végez, de az alkatrészek és rugók száma nagyobb mint a Skoda-féle gyorstüzelő L.-eké. A golyószórók (mitrailleuse) vagy kézi erőnek hatása folytán, v. pedig önműködőleg dolgoznak. A kézi erőre berendezett golyószórókhoz tartoznak a 47 mm. és 25 mm.-esek, mig az önműködő golyószórók osztályát a kisebb kaliberü 8 mm.-esek képezik. A Hotchkiss-féle 47 mm.-es golyószórónak öt, egy közös tengely körül forgatható csöve van, mely csövek közül mindig csak a legalul fekvő jut lövéshez. A töltények egy felül levő tölcsérbe dobatnak, honnét időközönkint a töltőszekrénybe jutnak. E fegyver szerkezete igen komplikált voltánál fogva sok panaszra ád okot, és tekintettel különben is nagy súlyára, a jelenben már - kivévén a franciákat - csak gyéren használtatik. A Palmkrantz-féle 25 mm.-es golyószóró négy, egy vizszintes síkban szilárdan fektetett csővel rendelkezik, mely csövek egy tüzelőemeltyünek működtetése folytán egyszerre lőnek, ugy hogy minden lövésnél négy lövedék hagyja el egyszerre a mitrailleuset. A töltények a závárzatra helyezett szekrénykéből hullanak időközönként a tölténykamarába és onnét a tüzelőemeltyünek előretolása folytán a csövekbe. Miután ezen golyószórók szerkezete még komplikáltabb, mint a Hothkiss-féle, e fegyver már kihalófélben van. Az önműködő golyószórók a lövéskor fellépő visszaható (hátralökő) erőt arra használják, hogy a kilőtt töltényhüvelyt kihúzza és vesse, egy új töltényt beszorítson és az elsütést is végezze. Ezen golyószórók tehát működésök megkezdése után mindaddig önműködőleg tovább lőnek, mig az éles töltények ki nem fogynak, v. amig mesterséges úton meg nem állíttatnak. Az ilyen rendkivüli gyorstüzelés által feltünő golyószórók közül első sorban említendő az igen elmés mekanizmussal szerkesztett Hiram-Maxim-féle mitrailleuse (l. 1. ábra),
mely percenként 600 lövést, vagyis másodpercenként 10 lövést teszen. Működésének gyorsasága egy varrógép működésével hasonlító össze. A Skoda-féle (l. 2. ábra)
8 mm.-es önműködő golyószóró működésének sebessége ingaszerkezet által szabályozható, mely a megindítást és a megállítást eszközli. Az inga legrövidebbre kapcsolt állása mellett e fegyver 360, a leghosszabb állás mellett 100 lövést tesz percenkint. A lövés visszaható ereje folytán a rugó által nyomott závárzat kinyilik, a kilőtt hüvelyt kidobja, egy új töltényt beszorít és az ingaszerkezet ismét előrecsapódván, a töltényt elsüti. Az éles töltények egy felül kimagasló tölcsérbe rakatnak, amelyből a závárzatba sülyednek. Mindezen gyorstüzelő L.-ek a felállítási helyhez alkalmasított aljazatokkal v. állványokkal szereltetnek fel, melyeknek szerkezete különféle. A kisebb gyorstüzelő L.-ek a lövés alkalmával fellépő visszaható erőnek gyengébb minősége folytán szilárd aljazatokban vannak elhelyezve, mig a nagyobb gyorstüzelő L.-ek talpazata már fékekkel bir, hogy a fékezés folytán a lökés ereje gyengüljön.
A gyorstüzelő L.-ek fejlődése a lövegtalpak v. lafeták egy új nemének keletkezésére adott alkalmat, t. i. a köpenyes lafetáéra, amelynél az ágyucső forgócsapokkal nincs ellátva, hanem hengeres része megfelelő vezetékben, köpenyben, mindig az ágyu gometriai tengelyével párhuzamosan fut vissza. A csövet lövési poziciójába erős rugók hozzák vissza, melyek a visszafutás alatt megfeszíttetnek. E lafeta-faj előnye egyebekkel szemben az, hogy a köpenyén alkalmazható irányzéka szilárd, részt nem vesz a visszafutásban és hogy e köpenyen könnyen elhelyezhető esetleg egy fedőlap, mely együtt lengve az irányításnál az ágyuval és köpenynyel, a (többnyire alkalmazott) védőernyő lövőrését tetszőleges mértékben eltakarja.
Az ó- és középkorban lövő v. hajító hadigépekkel nehéz, néha a végükön égő gyujtóanyagokat magukkal hordó nyilakat v. nehéz köveket indítottak az ellenség által védett falakra, sáncokra vagy az ostromolt helyiségekbe. A VIII. sz. óta az európai népekkel harcoló arabok szintén lövő- és hajítógépeket használtak. A mongolok naftával töltött lövedékeket és 75 kg.-ot nyomó köveket hajítottak az általuk ostromolt városokba és várakba. A XIII. sz.-ban az arabok már a puskapor gázait használták fel lövedékek hajítására. 1323. a Baza várát védelmező mórok már ágyukkal lőttek a granadai király seregére. Az arabok puskaporral lövő lövegei eleinte (XIII. sz.) fából készített mozsarak voltak, melyeket mádfaá-knak nevezték. A XIV. sz. közepe óta azonban már a spanyolországi mórok és utánuk a franciák, olaszok és németek is vasból és azután bronzból készítették az ágyukat és mozsarakat. Ezek a L.-ek azonban igen drágák voltak; a csövek készítéséhez bizonyos szakismeretek és gyakorlottság kellett s végre az akkori úthálózat még oly gyér volt, hogy az eleinte felette súlyos L.-eknek alkalmazásuk helyére való szállítása gyakran leküzdhetetlen akadályokba ütközött; ezenkivül a puskapor készítéséhez szükséges kénnek és salétromnak nagy mennyiségben való beszerzése is néha nem volt lehetséges, amiért is a hadseregek majdnem egy századon át az ágyukon és mozsarakon kivül még a régi, ácsok által készíthető, kevés költséget okozó hadigépeket is használtak. Igy p. I. Mátyás királyunk is Bécs és egyéb várak és városok ostrománál használt ugyan ágyukat és mozsarakat is, de a fősúlyt mégis a régi hadigépekre fektette.
Az ágyuk és mozsarak öntésére használt bronz ötvözéséhez a XV. sz.-ban 100 súlyrész vörösrézhez adtak 7-10 súlyrész ónt. (L. még Ágyuöntés Magyarországon). Eleinte, ugy mint a régi hadigépekből, az ágyukból és mozsarakból is igen súlyos lövedékeket lőttek, amit csakis igen nagy L.-ekből tehettek. Csak később győződtek meg, hogy kisebb súlyu, de nagyobb sebességgel megindított lövedékkel ugyanazt a hatást érhetik el, mint a nagy súlyu, de csekély indulási sebességgel kilőtt lövedékkel. Az ágyuk eleinte elől és hátul is nyitott csövek voltak, melyeket hátulról töltöttek és bombárdáknak (l. o.) nevezték; később a cső hátulsó végéhez illeszthető tölténykamarákat használtak, melyeket már megtöltve kapcsolták össze a csővel. Hegyes vidékeken, amelyeken a néha 100-200 mázsát nyomó faltörő lövegek szállítása lehetetlen volt, az ostromlók málhás állatokon bronzt szállítottak a vár alá és ott öntötték óriási L.-eiket, melyeket használat után ismét darabokra robbantották, hogy a bronzt elszállíthassák. A XVII. sz. vége felé már tömörön öntötték a L.-ek csöveit s csak azután fúrták ki a belső üreget. A régi ágyuk csövei felesen hosszuk voltak s csakis a XVIII. sz.-ban győződtek meg, hogy a puskapor sokkal rövidebb csőben is teljesen gázokká ég el s következőleg a L.-ek rövidebb s ezzel kevésbbé súlyosak is lehetnek. A mult századig minden államnak igen sokféle kaliberü L.-ei voltak, melyek mindegyikének más-más nevet adtak, minők: a tarack (l. o.), az amusettek (l. o.), a falcone stb. Idővel meggyőződtek, hogy a sokféle kaliberü ágyuknak a szükséges lövedékekkel való ellátása sok nehézségbe ütközik, amiért is először Franciaországban, később a többi államokban is kevesbítették a L.-ek fajait.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
