Oroszlán
Oroszlán (Felis leo L., l. a mellékelt szines képet), a ragadozó emlősök rendjében a macskafélék családjának egyik és leghatalmasabb tagja. Az Oroszlán Vérrokonaitól főleg rövidebb, zömökebb testével, rövid, lesimuló, egyszinü szőrével és himjének hatalmas nyak- és mellsörényével különbözik. Farka bojtos, végen szarukarommal fegyverzett. A him sörénye különben hazája szerint igen változatos, annyira, hogy ennek alapján akár külön fajokat is lehetne megkülönböztetni, igy persiai, szenegáli, kapföldi, gudserati és berber O.-t. A legfeltünőbb fajta a berber O. (Leo barbarus Cuv.) mely 1,5 m. hosszura és 80-90 cm. magasra nő, farka pedig 80 cm. hosszu. Melle széles, lágyéka karcsu. Vastag, inkább négyszögletes feje széles, tompa arcorrba végződik. Fülei kerekítettek; középnagyságu szemei tüzesek, élénkek; lábai rövidek és rendkivül erősek. Talpai valamennyi macskaféléénél nagyobbak. Szőrözete élénk vörhenyes sárga vagy fakóbarna. Tömött, fakósárga és feketésen futtatott sörénye hosszu, egyenes szőrökből áll és elül a lábtőig, hátul csaknem a hát közepéig és oldaláig ér. Hasán is van tömötten álló, hosszu egyenes szőrruha, sőt ezenkivül még első lábainak felkarrésze is hosszu fekete szőrpamatot visel. Az újszülött l.-kölykök 33 cm. nagyok, de nincs még sem sörényük, sem farkbojtjuk. Testük puha, szürkés szőrrel fedett, fejük és lábaik fekete foltosak; oldaluk, hátukon át és farkuk fekte harántsávokat visel; hátuk közepén végre fekete csík fut végig. A fekete foltok és csíkok azonban már az első évben eltünnek, a másodikban egyforma fakósárga szin jelenik meg, mig a sörény csak a harmadik évben nő ki. A nősténynek sörénye nincs és szőre mindenütt egyforma, legfölebb testének mellső része bozontosabb. A berber O. hazája az atlasz-hegységi tartományok: a persa O. Persiát és L-i Ázsiát lakja Indiáig; a szenegál O. Afrikában otthonos a 20° É. sz.-től a Jóreménység-fokig, a kap.-O. a Kapföldet lakja, de előfordul Abissziniában is. Régebben nagy területen uralkodott; a rómaiak idejében nemcsak egész Afrikában volt gyakori, hanem Dél-Ázsiában, Sziriában, Palesztinában, sőt még Görögországban és Makedoniában is. Maga a berber O. az egész Észak-Afrikát lakta Egyiptommal együtt; manapság a Nilus alsó völgyében egészen hiányzik s ahol még tenyészik, mint Tuniszban Fezzánban, Algériában és Marokkóban, még itt sem oly gyakori, mint régebben volt. A műveltség terjedése mindenütt gátat vet elszaporodásának. Aránylag leggyakoribb a szenegál O., bárha ez is napról napra veszíti a talajt. A párosodás után 15-16 hétre a nőstény megfiadzik s ez alkalomra sűrü, védett helyet keres ki, rendesen egy itató közelében. Kölykeinek száma 1-6, rendesen azonban 2-3 s ezek nyitott szemmel jönnek a világra. Az anya nagy szeretettel gondozza kölykeit s mintegy hat hónapig szoptatja; a táplálék megszerzésében a him is segédkezik neki. Aránylag igen lassan fejlődik ki egészen, de annál hosszabb életü; van rá eset, hogy fogságban 70 évig is elélt. Fogságban naponkint 4 kg. hús kell táplálására. Mostanság már az állatkertekben csaknem ugy tenyésztik, mint a kutyákat. A berlini állatkertekben Bodinus 12 év alatt 90 oroszlánt nevelt. Vadászata meglehetős veszedelemmel jár. Az Atlasz hegységben hajtó vadászatot tartanak reá, vagy pedig vermekben fogdossák; a hottentották mérges nyilakkal sebzik meg. Fiatalon fogságba került O. meglehetősen megszelidül, de azért vad természetét még sem veszti el egészen s nem egyszer oltja ki szelidítőjének életét. Húsát az észak-afrikai mórok megeszik. Bőrét jelenben nem sokra becsülik, az ókorban azonban a hősök hátukon hordozták. Az egyiptomi emlékeken ázsiai és afrikai O.-ok és vadászatuk látható. A régi görög és latin természettudósok valamennyien megemlékeznek róla. Az első O.-viaskodást Rómában Kr. e. 94. rendezték; azután Sulla 100, Pompejus 600 és Julius Caesar 400 O.-t viaskodtatott a cirkuszban. Marcus Antonius szelidített O.-okat fogatott kocsijába.
)
Oroszlán
O. a Heraldikában előforduló állatok között a leggyakrabban fordul elő. A régi heraldika az O.-t azonosította a leopárddal, s a kettő között különbséget nem ismert, e különbséget csak az újabb heraldika teszi. Az O. rendesen növő alakban ábrázoltatik, hátsó lábain állva, jobb első lábát felemelve. Az O. heraldikai szinei vörös vagy arany, ritkábban fekete, s csak elvétve más szinü. Karmai elütő szinüek, igy ha az O. ércszinü: vörös vagy kék, ha pedig szines: akkor arany vagy ezüst, de a paizs, illetve mező szinétől mindig elütő; a fogak és a szemek rendesen ezüstösek, de ha a mező ezüst, akkor szinesek. Az O.-t rendesen koronával a fején ábrázolják. Heraldikai tekintetben a korona mindig nyilt, karikán egy egész és két fél háromleveles díszszel. Teljesen hibásak a zárt koronák. Elhelyezés tekintetében a korona függőlegesen legyen a fejen, lehetőleg a paizs hosszvonalának megfelelőleg.
O. (Leo maior), az állatöv ötödik jegye és egyszersmind kiterjedt csillagkép a Nagy-Medve alatt, 8 ó. 48 p. és 11 ó. 55 p. rektaszcenzió, 32° északi és északi és 8° déli deklináció között, melyet különösen fényesebb csillagok sarlóalaku elrendezése jellemez. A sarló az O. elülső részét ábrázolja: legalsó csillaga a legfényesebb, a Regulus. Az állat hátulsó részét körülbelül derékszögű háromszög képezi, melynek legfényesebb másodrendü csillaga a Denebola. Heis szerint az O. 85 szabad szemmel látható csillagot tartalmaz. A precesszió miatt az O. csillagképe ma összeesik már a szűz jegyével, s a Napnak az O. jegyében való tartózkodását a naptárak a kánikula idejének nevezik. A Herkules által legyőzött nemeai O. jelképe. - A Kis O. (Leo minor), az előbbi s a Nagy-Medve között álló apró csillagkép, néhány negyedrendü csillaggal.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
