Petőfi-társaság,

Full text search

Petőfi-társaság, a Petőfi-kultusz terjesztése s a magyar szépirodalom nemzeti szellemben való művelése céljából alapított egyesület. Létesítése körül legtöbbet Balázs Sándor, Éjszaki Károly, Komócsy József, Lauka Gusztáv, Szana Tamás, Szigligeti Ede fáradoztak s a társaság első nyilvános ülését 1876 jan. 1. tartotta meg a magyar tudományos akadémia dísztermében. Gondosan megválogatott felolvasásaival csakhamar nagy közönséget és népszerüséget szerzett magának, bár eleinte rendes helyisége sem volt, ahol havi felolvasó üléseit tarthatta volna, s majd egyik, majd másik régibb egyesület hajlékában huzódott meg. Az akadémia, Lónyay Menyhért gróf szivességéből, csak évek mulva nyitotta meg neki rendes havi üléstermét, hol azóta minden hó második vasárnapján tartja nyilvános felolvasó üléseit. A társaság rendes tagjai és vendégei ezeken az üléseken szépirodalmi műveket, széptani és irodalomtörténeti eredeti dolgozatokat olvasnak, teljesen kizárva a fordított művek bemutatását. A társaság husz évi fennállása óta számos eredeti munkát bocsátott közre s egy ideig volt rendes közlönye is, melyet azonban később megszüntetett. Rendes pályázatai költői művekkel és széptani fejtegetésekkel gazdagítják az irodalmat. Elietől fogva nagy gondot fordított Petőfi kéziratainak az életére vonatkozó adatoknak összegyüjtésére; gyüjtötte ezenkivül a nagy költő eredeti kiadásait s műveinek különböző nyelvü fordításait, valamint a róla megjelent arcképeket is. Könyv- és kézirattárát gyakran használták a Petőfivel foglalkozó magyar esztetikusok, s a társasághoz folyvást fordulnak tanácsért, útbaigazításért külföldről is, különösen pedig Olasz- és Svédországból, hol folyvást szaporodik Petőfi tisztelőinek és külső tagjai vannak; ez utóbbiak a Petőfi-fordítók és ismertetők sorából. A rendes tagok száma hatvanban van megállapítva, tiszteleti és külső tagot választhat a társaság tetszés szerint. A társaság elnöke, még pedig alapíttatásának ideje óta, Jókai Mór. A tiszteleti tagok közt foglalt helyet Kossuth Lajos is, ki megválasztása után Szana Tamáshoz intézett hosszabb levelében méltányolta a P. céljait.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me