Pióca

Full text search

Pióca (állat, Hirudo L.), szoros értelemben véve a gyógyászatban itt-ott még most is alkalmazott orvosi P. vagy nadály, tágabb értelemben a Hirudo-nemnek valamennyi faja. A nem főbb jellemvonásai az elül keskenyebb, hátul szélesebb, leggyakrabban 95 gyűrűből álló lapitott test, melynek 4 gyűrűje a fejlebenyre esik. Az 1., 2., 3., 5. gyűrű egy-egy szempárt visel. A bélcsatornáról 10-11 pár vakbél lóg le, melyek közül az utolsó igen hosszu. Gyomra keskeny. Nyugalomban a test olajbogyóra emlékeztetően húzódik össze. Ez idő szerint mintegy 30 faját ismerik a föld forró és mérsékelt tájairól. Az orvosi P. (H. medicinalis L.) szine igen változó, de alapszine szennyes sárgásbarna, majd inkább szürkésbe, majd zöldesbe megy át; oldalain világosbarna csík vonul végig s ez feketén szegett; hátán rendesen mindkét felöl három piros, feketén pettyezett hossz-szalag fut végig. Nagy álkapcsai 80-90, de leggyakrabban 86 hegyes foggal fegyverzett. Ha teljesen kinyulik, 10-20 cm. hosszu. A szinváltozatra való tekintettel mintegy 60 fajtáját különböztetik meg, melyek közül legismertebbek: 1. a német P. (H. medicinalis Sav.) hátán hat rozsdavörös hossz-szalaggal és hasán fekete vagy feketésen pettyezett. Hazája Német-, Francia-, Svéd-, Orosz-, Angolország és Dánia. 2. A magyar P. (H. officinalis Sav.), hátán négy piros vagy barna hosszsávval, hasa olajzöld egyszinü. Hazája Dél-Európa. Legjobban szereti a növényektől benőtt állóvizeket és patakokat. Meleg nyári napokon élénken uszik.Fiatal korában hidegvérü állatok vérével táplálkozik, kinőtt korában azonban már a meleg vérüekével. Bőrmirigyeiből nyálkát választ el. Időnkint vedlik. Tavasszal párosodik, és a párok egymást kölcsönösen termékenyitik. A párosodás után elhagyja a vizet s a nedves parti talajba mászik, ahol jul.-aug. lerakja coconjait (l. o.). Coconjai 2-3 cm. hosszuak, külső burkuk a bőrmirigyek szivacsszerüen megkeményedett váladékából áll, belsejükben pedig 5-15 kis petét zárnak. A fiatalok 6-8 hét mulva kimásznak s oly lassan nőnek, hogy orvosi használatra csak három év mulva válnak alkalmassá, ivarérettségüket pedig ötéves korukban érik el. Egészben véve 12-20 évet érhet meg. Piocás tavakban tenyésztik, amelyekban ellenségei ellen védelmezik a kis halakkal és békaporontyokkal etetik.Egyik-másik tenyésztő elhullott lovat, szamarat, kérődző állatot vet a piocatenyésztő tóba, hogy egyszerre nagyon sok P. szivja tele magát. Télire a piócás tavakat befödik. A P. eltartására széles, vászonnal bekötött hengerüvegeket használnak, elküldésére leggyakrabban nedves vászonzacskókat s ezeket nedves mohával körítik. Régebben Német-, Délorosz-, Magyar- és Lengyelországból nagyon sok került a forgalomba; legtöbbet fogyaszt Páris; de a dunai tartományok is nagyon sokat fogyasztanak. Triest évenként mintegy 3 millió korona értéküt szállít. Igen sokat küld Európába Ausztrália, különösen Párisba és Londonba, de a legtöbb ausztráliait Amerika fogyasztja. Igen nagy P. nem ritkán majdnem egy egész órán át szí s ilyenkor 10 g. vért is vehet fel; a kisebbek 4,5-szer annyi vért szívnak, mint amennyit testük nyom, a nagyok azonban abban hagyják a szívást, ha 3,5-ször annyit szívtak, mint amennyi testsúlyuk. A fiatalok emésztése 3-5 hónapig, az idősebbeké 1,5 évnél is tovább tart. 2-4 hónap mulva ugyan megint szívóképesek, de teljes erejükhöz csak hosszabb idő multán jutnak. A P. orvosi használata nem nagyon régi; a párisi kórházakban 1829-36. évenkint 5-6 milliót használtak fel, jelenben azonban a fogyasztás nagyon megcsökkent. A dragonyos P. (H. interrupta Mog. Tand.) szinben hasonlít az előbbihez: hazája Algeria, Olasz- és Spanyolország, ahonnan Francia-, Angolországba és Dél-Amerikába szállítják. A szenegáli P. (H. mesomelas Vir.) fekete hátu, hazája Szenegál, ahonnan Franciaországba szállítják. A cejloni P. (H.ceylonica Mog. Tand) teste 98 gyűrüs; az esős évszak alatt a fűben, levelek alatt és fákon tartózkodik s az embert is megtámadja. L. még Lópióca.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me