Samaritánusok

Full text search

Samaritánusok. Izrael országának az asszirok által történt elfoglalása és az előkelőbb lakosoknak fogságba hurcolása után (Kr. e. 722.) az asszir királyok a birodalom keleti feléből, talán Médiából telepítettek lakosokat Samariába, akik azután ez új hazájuktól S.-nak neveztettek, hozzájuk értvén a zsidók közül is azokat, kik nem vitettek fogságra. A betelepített népeket az új hazában különböző csapások érvén, nyájaikat a vadak pusztítván, arra a gondolatra jöttek, hoogy ezen szerencsétlenségek azért érik őket, mert nem ismerik s nem tisztelik ezen föld istenét; azért felkeresték Assziria uralkodóját, hogy küldjön vissza néhány zsidó papot, kik őket az itteni isten tiszteletére megtanítsák. Kivánságuk teljesült, igy ők is Jehova tisztelői lettek s vallásuk félig-meddig a mozaizmussal egyezett. Mikor a babiloni fogságból visszaköltözött zsidók hozzákezdtek a jeruzsálemi templom felépítéséhez, a S. felajánlották segítségüket a templom közösen leendő használatának feltétele mellett; de a zsidók nem akarván közösségben lenni semmi idegen néppel, a segítséget visszautasították, amit a S. zokon vettek, a zsidók ellen a persa királynál vádat emeltek s ez a rágalmak folytán az építkezést egy időre be is tiltotta, ami a zsidóknak a S. elleni gyülöletét még inkább fokozta. Később a S. a Garizim hegyén a jeruzsálemi templom mintájára templomot építettek. Jézus Galileából Jeruzsálembe utaztában többször megfordult a S. földjén (Ján. ev. 4. 20.).
A középkorban Egyiptomban, Damaszkusban, Aszkolonban, Gazában voltak még S., ma már csak Nabulusban vannak mintegy 130-an. Egyedül a Mózes öt könyvét ismerik el szentirásnak. Liturgiájuk, rituális könyveik és bibliai fordításuk (targum) arameus nyelven vannak megirva. A közéletben az arab nyelvet használják, és ezen a nyelven van megirva a XIII. sz..-ból való Józsua-könyve (Józsuától Konstantinig; Chronicon Samaritanum, kiadta Juynboll, Lejda 1848), továbbá egy másik Abul Facstól származó krónika, amely a Xiv. sz.-ig terjed (Abulfathi annales Samaritani, kiadta Vilmar Ed., Gotha 1865) és egyes dogmatikai és exegetikai iratok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me