Székács,
Székács, 1. Ferenc, királyi kuriai biró s jogtudományi iró, Sz. József szuperintendens fia, született Pesten 1844 jul. 19-én. 1866. ügyvédi oklevelet nyert s pesti kir. táblai joggyakornok lett, 1867. pestvármegyei aljegyző, 1869. pesti kir. táblai fogalmazó, 1872. budai törvényszéki biró, 1883. nagyszebeni törvényszéki elnök Erdélyben, 1886. budapesti törvényszéki alelnök s mint ilyen a büntető osztály vezetője, 1891. kir. kuriai biró, egyike a legkitünőbb előadóknak s legalaposabb érvelőknek. Mint a jogtudomány irodalmi művelője pedig egyike az új magyar büntetőtörvénykönyv legjelesebb kommentálóinak, munkás részt vevő tagja a jogászgyüléseknek, tekintélyes tagja a budapesti jogász-egyesület igazgató választmányának s dolgozó társa a jogtudmányi szaklapoknak s folyóiratoknak.
2. Sz. József, ág. evang. szuperintendens, iró, szül. Orosházán 1809 febr. 2-án, hol atyja sok gyermekkel megáldott kézmüves volt, meghalt Budapesten 1876 jul. 29. A mezőberényi kis gimnáziumban végezte a középiskolai hat osztályt, tizennyolc éves korában hitfelekezete soproni főiksolájába ment és ott három éven át a filozofiát s teologiát hallgatta. Az ottani főiskola kebelében Kis János (l. o.) által alapított, virágzó «magyar társaság» nevü önképző kör lelkes tagja volt. Kis János magához vonta s pártfogó szeretetben részesítette, gyakorolta a szónoki rögtönzésben, melyre a természettől hivatva volt, s költő kisérleteit beküldözte Kisfaludy Károly Aurorájába, hol a Költő címü első műve meg is jelent az 1830-iki évfolyamban. Óhajtott külföldi egyetemre menni s kiképeztetését ott végezni be, de erre költsége nem lévén, kénytelen volt házi nevelőséget vállalni a gazdag szerb Nikolics-családnál. Növendékeivel két évet Karlócán, kettőt Pesten s egyet Eperjesen töltött, hol azok jogot tanultak, ő pedig a kollégiumi tanács megbizásából a magyar nyelvből s irodalomból tartott előadásokat az ifjuságnak, s felélesztette és mint elnök vezette a főiskolabeli «magyar társaságot». Karlócán Stratimirovich érsek-patriárkával tanítványai révén, kik az akkori szerb fejedelemmel rokonságban állottak, megismerkedvén, ennek költségén megtanulta a szerb nyelvet, Nikosz nevü ott tanuló görögtől pedig az ó-görög nyelvet cserében azért, hogy ő emg azt a latinra tanította. Kapott a jó alkalmon, hogy nyelvismereteit könynyü szerrel gyarapíthassa, s azzal lepte meg az érseket, hogy vele csakhamar szerb nyelven társaloghatott; a magyar közönség számára pedig szerb dalokat s a görög antoloigából epigrammákat adott ki a Kassai Muzeumban. E közben annyira megkedvelte a lágy hangu szerb szerelmi dalokat s méltóságteljes hősi énekeket, hogy azokból egész kötetre valót fordított, meyeket azután 1836-ban barátja Kunoss Endre adott ki Pesten. Ezzel tekintélyes helyet foglalt el a magyar iróvilágban. 1835 tavaszán Berlinbe ment, hol filozofiát s teologiát hallgatva, egy évig maradt s bölcsészet-doktori oklevelet nyert; azután meglátogatta Németország, Hollandia s Angolország némely részeit. Későbben még egyszer tett nagyobb utazást Olaszországban Nápolyig és Svájcon keresztül vissza. Visszatérve a hazába, ismét folytatta nevelői tésztét a Nikolics-háznál, valamint irodalmi munkásságát is. Plutarch Paralleláiból fordított egy kötetet (Párhuzamos Életrajzok) a magyar tud. akadémia számára, mely őt 1836. levelező tagjává választotta, s e művét 1837. kinyomatta. 1839. az ifju Kisfaludy-társaság is tagjává avatta. A Kisfaludy-társaság üléseiben felolvasott s Évkönyveiben megjelent művei: A satiráról (Évk. III. köt. 1842); bevezető beszédek Vajda Péterhez s Erdélyi Jánoshoz (Évk. IV. köt. 1844); Megnyitó beszéd a társaság 1841-iki 4-ik közgyülésén (Évk. II. köt. 1841); Hogy lehet könnyen meggazdagodni? (szatira, Évk. VI. köt. 1846); Új biblia (egy élelmes iró levele kiadójához, Évk. új folyam, II. köt. 1869); Horatiusi ódák (Évk. X. köt. 1875); Eredeti s Goethe-féle epigrammok (Évk. XI. köt. 1876); Plátó Ion-jának fordítása. Irodalmi sikerei s kitüntetései folytán hirre emelkedvén, csakhamar keresett ember lett. Pesten 1835-ig a nagy számu, de csak kis részben magyar evang. luth. egyháznak csak két, még pedig német s tót nyelvü papja volt, de a pezsgésnek indult nemzeti élet szükségessé tette, hogy a fővárosban magyar evang. egyházat is alapítsanak s 1835. a hazafisággal karöltve járó vallásos buzóság megindította az e célu mozgalmat. Bajza József Sz.-ot hozta szóba, mint a fővárosi evang. hitszónoki székre méltó jelöltet, s ez 1836. a pesti evang. magyar egyház első papjává választatott. Szónoki hire csakhamar elterjedt a fővárosban és az országban. Midőn Zay Károly gróf a két protestáns felekezet unióját, Fáy András pedig egy Pesten felállítandó egyesül protestáns főiskola eszméjét hozták szőnyegre: Kossuth Lajos ez indítványok érlelése céljából a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap kiadását hozta indítványba s ennek szerkesztésére Sz.-ot és Török Pált szólította fel; ezek 1842. csakugyan megindították a vállalatot s ezzel Sz. tevékenysége előtt egy új pálya nyilt meg: az egyházi iróé. Ezentúl szellemét s tollát legfőképen egyháza szolgálatának szentelte. A gazdag tartalmu lap, a protestáns szabadság s érdekek erős organuma, csak az 1848 utáni elnyomatás idején szünt emg. Ez években eszközölte egyháza kebelében ama közműveltségi nagy alkotásokat, melyek nevét felejthetetlenné teszik; az ő tanácsa s buzgalma volt irányadó a reformokban, hogy a lelkes hitközség elemi iskoláját fiuk számráa négy s leányokéra hat osztálylya biró példaszerü elemi iskolává bővítette s abban a tanítókat akkor páratlan fizetéssel (1200 ofrinttal) látta el; majd egy teljes főgimnáziumot hozott létre 14 tanárral, a papi hivatalok s iskolák számára díszes nagy épületet emelt s a pesti szláv nyelvü evang. hitközség végkielégítését végrehajtotta stb. 1854. Török Pállal együtt adták ki a Protestáns lelkészi tárt, a gyakorlati lelkészet körében előforduló egyházi munkálatok gyüjteményét. A nemzetet törvényen kivüli állapotba helyező bécsi hatalom eljárása, mely a protestáns autonomia elnyomására is kiterjedt s erre irányzott törekvésének az 1859-éiki Thun-féle pátensben adott kifejezést, Sz.-ot arra birták, hogy 1848 előtt elfoglalt egyházkerületi főjegyzői állásáról lemondjon. A vakmerő pátens ellenében ő is zászlót bontott s tiltakozott. Ekkor adta ki A magyarhoni ágostai s helvét hitvallásu evangélikusok szabad vallásgyakorlatát biztosító törvények c. munkáját. A nemzeti erős ellenszegülés arra birta a kormányt, melyet a változó politikai viszonyok gondolkodóba ejtettek, hogy 1860 máj. 15. az elkeserítő pátenst visszavonja sa protestáns önállóság s önkormányzat az ellene merénylett kisérlet dacára, sértetlen maradt. Most már semmi sem gátolta Sz.-ot, hogy egyházában a legmagasabb állást elérje s az evang. bányakerület ugyanez év jul. 17. és pedig 176 szavazat közül 149-cel szuperintendenssé választotta. 12 évig folytatott főpásztori működése üdvös reformok forrása volt. Ez években adta ki Imádságok és buzgólkodások c. imakönyvét (Pest 1866); Kisebb imakönyvét (1868) s Keresztyén katekizmusát (1866). Érdemei legfelsőbb helyen is elismertettek; királyi tanácsosi címet s Lipót-rendjelet kapott; polgártársai 1866. országgyülési képviselővé választották; a jenai egyetem teologiai doktor címmel ruházta fel. Ifjukori merész álmai valósággá lettek s e jutalmat megérdemelte, mert a szó legszebb értelmében volt keresztény és hazafi pap, ki holtig tanult s tudományát közhasznuvá tette, ritka szónoki tehetségével elbűvölt, erkölcsi tisztaság tekintetében példaadó s vezér volt hivei előtt. Halála után a gyászoló egyház vejét, Győry Vilmost (l. o.), válassztotta méltó utódjává a hitszónoki széken. Fiai közül Ferenc (l. o.) emelkedett a közpályán kitünőségre. A magyar tud. akadémiában barátja s nemes törekvéseiben kora ifjusága óta társa Ballagi Mór tartott felette emlékbeszédet 1878 jul. 1. (megjelent az akadémiai nyelvtudományi Értekezések 1879. évi 7. kötetében 8. sz. alatt s jellemzéséhez bő adatokat nyújt). V. ö. ezenkivül: Életképek (1847, I. 23.); Vasárnapi Újság (1861, 35. sz., arcképpel; u. a. 1876, 32. sz., arcképpel); Ország Tükre (1863, 23. sz., arcképpel); Erdélyi Prot. Közlöny (1876, 31. sz.); Fővárosi Lapok (1876, 174. sz.); Magyarország és a Nagyvilág (1876, 32. sz.); Reform (1873, 165-168. sz.).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
