győzelem

Full text search

győzelem: I. Az ÓSz-ben. Amit a dolgok természetes rendjében a ~ föltételeként tartunk számon (bátorság, erő, okosság, pénz), az az ÓSz-ben is megtalálható, de nem kap hangsúlyt: messze mögötte marad annak a meggyőződésnek, hogy a győzelmet Isten adja. Amint a ® háború is vallási indítékú vállalkozás, és így szent, úgy a ~ is mindig az Isten győzelmének számít (Kiv 15,1 kk., 21; MTörv 33,29; Bír 5,2 kk.; Zsolt 44,3 kk.; Péld 21,31; 1Mak 3,19). Ezért Izr.-nek nem szabad csüggednie v. félnie (2Krón 20,17; 1Mak 3,22), ehelyett böjtölnie kell és az Úrhoz kiáltania (Kiv 17,11; 2Krón 20,3 kk.; 2Mak 15,21 kk.). A ~ Istené, azért hála, dicsőítés és magasztalás illeti érte (Kiv 15; Bír 5,3 kk.; 1Krón 29,10 kk.; Hab 3,3 kk.). – II. Az ÚSz-ben a ~ és a győztes teol.-i színezetű fogalom, ill. kifejezés. Jézus Krisztus úgy áll előttünk mint a végső idők nagy győztese, az Úr és a Király (különösen a Jel-ben). Utolsó szavát („beteljesedett”), amely a kereszten elhagyta ajkát, és amelyet Jn 19,30 őrzött meg számunkra, diadalkiáltásnak tekinthetjük. Jézus a világot és a Sátánt, a halált és a bűnt győzte le az ÚSz kv.-einek tanúsága szerint. 16,33: „bízzatok, mert legyőztem a világot”. Lk 10,18: „Láttam a Sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből”. Jézus lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat és diadalmaskodott rajtuk (Kol 2,15). A halál menekülésre kényszerült („a győzelem elnyelte”), „fullánkjá”-val, a bűnnel együtt (1Kor 15,55). Krisztus győzelme itt és most még „rejtve van”, de visszavonhatatlan és valóságos: érzékelhető a hatása. A győztes kereszthalálával legyőzte a Sátánt (Jel 5,5 kk.). A feláldozott Bárányt Isten megdicsőítette: minden térdnek meg kell előtte hajolnia (Fil 2,10). Csak a megdicsőült Krisztus bonthatja ki a hétpecsétes kv.-tekercset ezzel kezdetét veszi Isten országa végső győzelmének ideje. A megváltottaknak részük van Krisztus győzelmében: a Jel a hűségeseket egyszerűen győzteseknek nevezi, és különféle képekben az örök életet ígéri nekik jutalmul; Pál ap. Krisztus diadalmenetének tagjai közé számítja őket (vö. 2Kor 2,14); Jel 15,2 kk.: a Báránynak, a nemzetek királyának énekét zengik.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me